A Fülöp-szigeteki fiatalok tanúságtétele – ünnep, tánc és karitatív szolgálat egysége

Ezek egyszerre hordoznak üzenetet, szolgálják a szélesebb körű evangelizációt és adnak lehetőséget a külföldi küldötteknek, hogy betekintsenek a cebuanók hagyományaiba, életébe és hitébe. A kongresszus napjainak idejére szabadtéri színpadot állítottak fel a nemrég átadott Ayala bevásárlóközpont nyitott átriumában – itt minden este más bemutatót tartanak. A közeg kiváló alkalmat kínál arra, hogy a lendületes előadások megszólítsák a fiatalokat.

Január 26-án este a San Carlos verbita egyetem diákjai adtak műsort A hit példázatai címmel (Lányi Béla magyar verbita atya is itt tanít). A hallgatók kórusa, tánckara, színjátszó köre és önkénteseinek csoportja erre az estére kiegészült néhány akrobatikus képességű fiatal kaszkadőrrel, valamint az egyik helyi rádióadó közismert DJ-jével. A cél az volt, hogy Jézus példázatai a mai, fiatalok által is ismert és megélt valóság nyelvén szólaljanak meg. Minden egyes blokk elején a zenei aláfestés mellett kivetítették az evangéliumi szakaszokat. Ezután egy szóló énekes kortárs dalba öntve adta elő az adott példázat fő gondolatait, miközben a háttérben a táncosok és színjátszók segítségével kibontakozott a történet.

Az első szakasz a házasságtörésen ért asszony történetét mondta el. Mindez egy fiatal lány sorsán keresztül jelent meg előttünk, aki prostituálttá vált. Amikor végül HIV-fertőzött lett, a többi utcalány és az egykori barátok is elfordultak tőle – végül egy pap segítségével az egyházban talált elfogadásra és szeretetre.

Másodszor az irgalmas szamaritánus példabeszédét aktualizálták a fiatalok: a nyomor és a kiszolgáltatottság, a szegénység tapasztalata bőven nyújtott tapasztalatot, anyagot ehhez.

A harmadik feldolgozott szöveg az elveszett bárányról szólt. Az egyetemisták egy kortársuk sorsát mesélték el, aki bandába keveredett, szembesült a bűnözés minden negatív vetületével. Változtatni nem tudott, gyengének érezte magát ehhez, s állandó nyomás alatt állt. Végül egy bátor döntéssel, gyerekkori hitébe kapaszkodva, a megverést és szenvedést is vállalva új, megszabadult életbe kezdett.

Utoljára a tékozló fiú példázata elevenedett meg: egy lány elhagyta szüleit, szakított csaladjával, a saját útját kezdte járni. Amikor végül teherbe esett, új ismerősei és barátja is magára hagyták. Szülei először nem akarták elfogadni őt és a helyzetet, végül mégis bejárták a kiengesztelődés útját.

Minden feldolgozást egy rövid hálaadó és dicsőítő ima követett, majd a DJ által szolgáltatott zenére örömtáncot adtak elő a táncosok, mozdulataikkal fejezve ki a túláradó ujjongást, a hálaadást.

Az Ayala bevásárlóközpont eseményei mind világosan rámutatnak a cebui Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legfontosabb vonására: ez nem a klerikusok vagy az idősebb, nosztalgikus rétegek szép köntösökbe öltöztetett találkozója, egyfajta muzeális értékek előtt tisztelgő zártörű esemény, amely kívül áll a valóságon. Ez Cebu és a teljes egyház ünnepe. Itt nemcsak illedelmesen részt vesz a fiatalok néhány kijelölt képviselője, hanem bizonyos értelemben lendületévé válnak az egész történésnek – így volt ez már a készület idején is, ahol aktív és jelentős szerepet vállaltak. A több ezer fiatal önkéntes (csak a San Carlos egyetemről 2 500-an vannak) jelenléte és életereje átragad minden résztvevőre. Persze nem is lehetne ez másként: Cebu átlag életkora húsz év. Ahogy Lányi atya fogalmazott: a huszonegy éves egyetemista már a lakosság idősebbik feléhez tartozik.

A fiatalos energiák szétáradtak a kongresszusi csarnokban is, ahol a cebui zenei szolgálat fiataljai többször is sodró erejű dicsőítést tartottak. A bíborosoktól kezdve egészen a legegyszerűbb hívőkig mindenkit magával ragadott az ének, az ima dinamikája. A eucharisztikus kongresszusoknak, de egyáltalán az egyháznak olyan arca ez, amelyet Európában csak ritkán látunk. Cebu ezt üzeni: E Oriente lux – Keletről támad a fény.

Hogy ez a lendület nem csak a zenéről, táncról, ruhákról és díszletekről szól, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezek a fiatalok rengeteg szolgálatot látnak el: részesei voltak a tájfun és földrengés utáni újjáépítésnek, a nyomornegyedekbeli szolgálatnak, a szegény iskolákban való oktatásnak s így tovább. Életerejük és lelkesedésük nem merül ki abban, hogy önmaguknak szerveznek kiscsoportokat, plébániai vagy egyetemi „közösségeket", programokat. A legelesettebbek naponta megvalósuló szolgálata teszi hitelessé zenéjüket, táncukat, vidámságukat – a dicsőítés alatt végig olyan képek, videók futottak a kivetítőkön, amelyek a cebui fiatalokat külföldről érkezett társaikkal együtt mutatták ezerféle karitatív szolgálatuk közben.

A Cebuban tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legfontosabb értéke pontosan ez: van a katolicizmusnak, az egyháznak egy másik arca, ami nagyon sok mindent tanít és üzen nekünk. Olykor másoktól kell újra megtanulnunk, mit jelent fiatal és élő hittel katolikusnak, valódi közösségnek lenni. Az Eucharisztia misztériuma csakis ebben a lelkes és energiáktól áradó közegben tudja megmutatni valódi mélységét, igazi erejét.

Fotó: 51st International Eucharistic Congress 2016/Facebook; CBCP News

Török Csaba/Magyar Kurír