A görög ortodox patriarkátus új vértanúinak tekinti a damaszkuszi mészárlás halottait

Kitekintő – 2025. június 24., kedd | 20:47

X. János, Antiochia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkája mártíroknak nevezte a június 22-én, vasárnap este történt dzsihadista merénylet áldozatait és hangsúlyozta, hogy a mészárlás sebet ejtett az egész szíriai keresztény közösségen.

„Annak a napnak az estéjén, amikor antiochiai egyházunk az antiochiai szenteket ünnepli, felemelkedett a gonosz áruló keze, és learatta lelkünket szeretteink lelkével együtt, akik mártírokként estek ma el az esti szentmisén a Szent Illés-templomban Damaszkuszban” – írta a patriarkátus közleményében.

A Szent Illés-templom a damaszkuszi Tabbalah negyedben található, a Dveila negyed bejáratának közelében. 1990-ben épült a monostor, amely egy templomot, egy iskolát és több vendégszobát foglal magában, zarándokok és diákok számára.

A Fides katolikus hírügynökség helyi forrásoktól szerzett információi szerint a támadás úgy kezdődött, hogy lövéseket adtak le a templomon kívülről. Ezután legalább két öngyilkos merénylő, akik robbanóövet viseltek, a templom hátsó bejáratán keresztül előrementek az oltárhoz, és felrobbantották magukat, számtalan ember halálát okozva ezzel.

Laure al Nasr szemtanú vallomása

A közösségi médiában terjed egy videó, amelyen az egyik szemtanú, Laure al Nasr beszél és elmondja, hogy vele együtt ott volt a szentmisén férje, Geryes el Bechara, a Közúti Közlekedési Hatóság főigazgatóságának munkatársa, valamint férje egyik testvére, Botros el Bechara, akik megpróbálták megállítani a támadót. „A lövések – meséli a fájdalomtól elgyötörten Laure – először a templom ablakait érték, az emberek megijedtek és az oltár köré gyűltek. Amikor a merénylő berontott a templomba – folytatja –, „Geryes és Botros megpróbálták megállítani: az egyikük a karjára ütött, hogy elejtse a gránátot, amely nem robbant fel, a másik pedig megpróbálta kivonszolni a merénylőt a templomból”. Ekkor az öngyilkos terrorista aktiválta a robbanóövet, felrobbantotta magát. „Láttam, ahogy a férjem és a sógorom teste darabokra szakad, egymás mellett. Megpróbáltak mindannyiunkat megmenteni, az egyházunk mártírjai ők”. A mészárlásban más családtagjaik is meghaltak: Laure nővére, Myriam, az unokatestvérei, Julia, Sleman és Nabil. Súlyosan megsérült Geryes és Botros unokahúga és harmadik testvérük, Elias el Bechara is.

Nem megerősített hírek szerint a merénylők pakisztáni származásúak lehettek, az egyiküknek a mészárlás után sikerült elmenekülnie. Hétfő délutánig 22 halottat és 53 sérültet találtak. „Továbbra is keressük mártírjaink maradványait és holttesteit” – olvasható a patriarkátus közleményében.

A szíriai kormány reakciója

Hind Aboud Kabawat professzorasszony, munkaügyi és szociális miniszter, az Ahmed al-Saraa vezette kormány egyetlen keresztény minisztere a merénylet helyszínére látogatott, hogy kifejezze a szíriai kormány szolidaritását a mészárlást elszenvedett közösség felé. A kormányzat elítélte a merényletet, amelyet a Daesh-hez, az úgynevezett Iszlám Államhoz kapcsolódó személyeknek tulajdonítanak. „Ez a keresztény közösség tagjait célba vevő bűncselekmény gyalázatos kísérlet a nemzeti egység aláásására és az ország destabilizálására, a terrorizmus maradékának válasza a szíriai állam és vezetés folyamatos sikereire” – olvasható a kormányzati szervek által kiadott nyilatkozatban.

Maga Ahmed al-Saraa elnök Abu Muhammad Jolani néven évekig vezette a Hajat Tahrir al-Sam nevű a dzsihadista gyökerű szervezetet, amely vezető szerepet töltött be a tavaly decemberben összeomlott Aszad-rezsim ellen harcoló fegyveres csoportok között.

A belügyminisztérium szóvivője, Noureddine Al-Baba bejelentette: „Mindenkit felelősségre vonunk, aki részt vett ebben a bűncselekményben, és mindent megteszünk, hogy helyreállítsuk a templomot, visszaállítsuk korábbi fényét.”

A sérülteket ellátó kórházakban a lakosság azzal is kifejezte szolidaritását a keresztény közösség felé, hogy elmentek vért adni. A szíriai keresztény közösségek iránti szolidaritásukat más vallási közösségek vezetői hivatalosan is kifejezték, valamint több miniszter is a kórházakba látogatott a sérültekhez és családtagjaikhoz.

Közben dzsihadista szervezetek közösségimédia-felületeiken dicsőítik a mészárlást, és más szíriai városok keresztényeinek szóló fenyegető üzeneteket tesznek közzé. 

Az antiochiai görög ortodox patriarkátus által közzétett üzenet végén felszólítják a szíriai hatóságokat, hogy vállaljanak teljes felelősséget a szent helyek és a minden állampolgár védelmének biztosításáért, egy olyan pillanatban, amikor az egész Közel-Keleten minden eddiginél inkább – Ferenc pápa szavaival élve – „embertelen erők működését látjuk, melyek úgy tűnik, hogy fel akarják gyorsítani a világvége eljövetelét”.

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria