A Líbiában túlélők után kutatók között van a magyar görögkatolikus mentőcsoport tagja is

A szeptember elején a Mediterráneumban pusztító Daniel elnevezésű vihar egyszerre 18 hónapnyi csapadéknak megfelelő esőt zúdított Görögországra, kritikus állapotokat idézve elő nemcsak ott, de Törökország és Bulgária területén is, majd óriási esővel és széllökésekkel dél felé vonult. A tenger fölött aztán megerősődve még erősebb, mediterrán hurrikán kategóriájú viharrá, úgynevezett medikánná hízott, és így csapott le az észak-afrikai országra.

Az eddigi legerősebb medikán 13 várost érintett vihar és árvíz formájában, legsúlyosabban Derna kikötővárosát és a környező falvakat, ahol a hegyekből lefolyó óriási mennyiségű víz szeptember 10-én éjszaka átszakította a várostól északra fekvő ötvenéves elavult gátat. Az év nagy részében száraz csatornamederben tölcsérként örvénylett az irtózatos erejű és mennyiségű víz a város felé, ahol hatalmas robajjal  a Derna határában fekvő gátat is átszakította, hatméteres vízfalat zúdítva az alvó városra.

A sáros víztömeg házakat, lakónegyedeket mosott el, bennük alvó családokkal. A város fele víz alá került, egynegyede teljesen romba dőlt. Péntekre már 11 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, húszezer embert még keresnek. A tenger tucatjával mossa vissza a holttesteket mindennap. Nincs világítás, vezetékes víz, a város csak napokkal később lett megközelíthető a mentőalakulatok számára. A 90 ezer lakosú városban egyetlen kórház van, amely napokig küszködött a holttestek fogadásával és a sérültek ellátásával. A katasztrófát súlyosbítja, hogy semmilyen előrejelzés nincs az országban. A már addig is tucatnyi halálos áldozatot követelő vihart egy hete lehetett volna észlelni, a városokat evakuálni, a gátakat ellenőrizni kellett volna, de a hatóságok mindezt elmulasztották.

A politikai megosztottságtól, gazdasági instabilitástól, korrupciótól, környezeti problémáktól, rossz infrastruktúrától és szegénységtől sújtott ország óriási kihívás elé néz a természeti katasztrófa után.

Az egész világról megindult a humanitárius segélyek, mentőalakulatok, gyógyszerek eljuttatása. A helyszínen dolgozók szerint sérülteket már nem látnak el a kórházak, most a fertőzések és vízhiány okozza a legnagyobb egészségügyi problémát, valamint a lelki és mentális segítségnyújtás hiánya.

Magyarországról a Hungary Helps program keretében indult mentőalakulat, köztük van Madarász Lajos, a Legott Görögkatolikus Kutató-Mentőcsoport tagja is. Vele egyelőre nem tudott beszélni Király András a Hajdúdorogi Főegyházmegyétől, ezért Kristóf Imre, a mentőcsoport vezetője adott tájékoztatást.

– Hogyan került a Legott Líbiába?

– A Hungary Helps Program vezetője, Azbej Tristan államtitkár kérte meg a magyarországi mentőcsoportokat, hogy vegyenek részt a líbiai mentési munkálatokban. 14-én 37 speciális mentő és három kutya a honvédség gépével indult Líbiába. Köztük volt az Inter Rescue Hungarian USAR Team, melynek a Legott Mentőcsoport mellett tagja a szolnoki Életjel, a miskolci Spider és a budapesti Főnix Mentőcsoport. Közülünk a nyíregyházi Madarász Lajos, a csoport merülési vezetője és víz alatti szonárkezelője utazott el.

– Egy hete történt a katasztrófa. Van még esély túlélőket találni?

– Tisztában vagyunk vele, hogy a munkánk sajnos főleg az elhunytak kiemelése lesz, de bízunk benne, hogy lesznek még túlélők, hiszen csodák mindig vannak – a februári törökországi és szíriai földrengés túlélői is bizonyítékok erre.

– Milyen körülmények között dolgoznak a mentők?

– Derna városát nehéz megközelíteni, a vihar tönkretette az utakat és hidakat is, ezért hosszú hajóúttal sikerült csak megközelíteni. Katasztrófa helyszínén mindig nehéz dolgozni, jelen esetben a romba dőlt épületek és sajnos már a járványok is veszélyeztetik a munkások életét, de a kutatók mindig vigyáznak egymásra, reméljük, nem lesz semmi bajuk, és tudnak életeket menteni. Azon túl, hogy nagyon veszélyes és fárasztó munkát végeznek, az ellátásuk sem fenséges: a járványveszély miatt kizárólag a magukkal vitt konzerv élelmiszereket és palackozott vizet fogyasztanak. Arra készülünk, hogy akár 10–14 napig is elhúzódik a küldetés.

– Tudják tartani a kapcsolatot?

– Érkezés után beszéltem Lajossal, amikor a hajón voltak, azóta nem tudtam elérni, mert a térségben nincs se telefon, se internet.

– Lelkileg mennyire megterhelő egy ilyen küldetés?

– Sajnos a szakmában töltött harminc év alatt hozzászoktunk az ilyen tragédiákhoz – nem csak külföldön, itthon is. Nincs annál jobb érzés, mikor élve sikerül megmenteni valakit, de azt is meg kell szokni, hogy az is siker, ha valaki méltósággal el tudja temetni szeretett családtagját, mert megtaláltuk. Ez hozzátartozik ehhez a szakmához. A küldetések után mindig megbeszéljük a történteket, segítünk egymásnak, járunk pszichológushoz, lelkiatyákhoz.

Szerző: Király András

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye (A repülőtéren készült képeket Barna Márta készítette.)

Magyar Kurír