A magyarság segítőkész és elkötelezett barátja távozott – Elhunyt Dominik Duka bíboros

Kitekintő – 2025. november 4., kedd | 9:24

November 4-én, hajnali három órakor, 82 éves korában elhunyt Dominik Duka OP bíboros, emeritus prágai érsek – adta hírül a Prágai Főegyházmegye honlapja. Lelki üdvéért november 15-én, szombaton 11 órakor tartják a gyászmisét a cseh főváros Szent Vitus-székesegyházában.

Prága 36. érsekétől és 24. cseh prímásától személyesen búcsút lehet venni a prágai Mindenszentek-templomban november 13-án, csütörtökön és november 14-én, pénteken 12 és 18 óra között – tájékoztat a főegyházmegye oldala.

Jaroslav Duka 1943. április 26-án született Hradec Královéban. Édesapját az ’50-es években a kommunista rendszer börtönbe záratta, ugyanabban a börtönben raboskodott, ahol Esterházy János. Jaroslavot is meghurcolták fiatalkorában, csak 1965-ben tudta megkezdeni teológiai tanulmányait. A ’60-as évek végén titokban lépett be a domonkos rendbe, és akkor vette fel a Dominik nevet. 1970-ben pappá szentelték, de az állam 1975-ben megvonta tőle az engedélyt, ezt követően 15 évig fémmunkásként dolgozott. Illegális tevékenységéért 1981–82-ben a plzeňi (Pilsen) börtönben raboskodott Václav Havellel együtt.

1998-ban Hradec Králové püspökévé nevezte ki II. János Pál pápa. 2010-ben XVI. Benedek pápa tette meg Prága érsekévé, majd 2012-ben bíborossá nevezte ki. 2022. május 13-án a Szentatya elfogadta kérelmét, és nyugállományba helyezte.

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék neki.

*

Dominik Duka bíboros, a Prágai Főegyházmegye érseke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hatodik napján tartott katekézist (2021. szeptember 10.)

Erdő Péter bíboros, prímás 2025. március 7-én, Budapesten, az Országház felsőházi termében, az Esterházy János-díj átadásakor elmondott laudációjában így méltatta a cseh prímást:

„Dominik Duka prímás, érsek azon kevés cseh közéleti és egyházi személy közé tartozott, akik kezdettől fogva nyíltan és nyilvánosan kiálltak a kommunizmus üldözöttjeinek és áldozatainak ügye mellett, így Esterházy János mártírunk csehországi emlékének ápolása mellett is. Támogatásáról biztosította a prágai magyar nagykövetség kezdeményezését, hogy közösen a cseh Politikai Foglyok Konföderációjával, annak elnök asszonyával, Nadežda Kavalírovával emléktáblát állítsanak Esterházy Jánosnak Prágában. Az emlékműre két emléktábla került: Esterházy Jánosé és Josef Bryksé. Esterházy a börtönben elhunyt politikai foglyok, Bryks a munkatáborokban elhunytak nevében kapott emléktáblát. 2011-ben megáldotta Esterházy János emléktábláját a kommunizmus áldozatainak emlékhelyén, a prágai Motol temetőben. Esterházyról szólva kiemelte: mindvégig hű maradt történelmi nevéhez és keresztény hitéhez. Mindig azon volt, hogy az igazság, az emberi méltóság és a szabadság oldalán legyen.

Dominik Duka szívén viseli a csehországi magyar katolikusok sorsát is, lehetővé tette, hogy többéves kihagyást követően a cseh fővárosban újjászülethessen a magyar lelkészség.

Kezdeményezte egy magyar lelkipásztor Prágába helyezését, valamint rendelkezésre bocsátotta a belvárosi Szent Henrik-templomot és a hozzá tartozó plébániát. Neki köszönhető az is, hogy a lelkészség 2017 decemberétől immár személyi plébániaként működhet.

Az elmúlt években számtalan alkalommal bizonyította, hogy Magyarország segítőkész és elkötelezett barátja. Gyakran felkereste hazánkat, templomainkban rendszeresen celebrált szentmisét, felszólalt számunkra fontos történelmi események alkalmával, 2016. július 9-én Szombathelyen pápai legátusként ő vezette az ünnepi szentmisét Szent Márton születésének 1700. évfordulóján. 2016. augusztus 22-én a Cseh Köztársaság Parlamentjének Szenátusában tartott konferencián az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából osztotta meg gondolatait, Mindszenty kardinális szerepére utalva; 2016. október 19-én a domonkos rend megalapításának 800. évfordulója alkalmából Sopronban tartott előadást; 2016-ban, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján Prágában kezdeményezte, hogy gyászmisében emlékezzenek meg Mindszenty Józsefről, és ebből az alkalomból a prágai érsekség egy igényes kiadványt is megjelentetett.

A hittérítő Szent Adalbertet tekintette példaképének, aki a legendák szerint Szent István királyt megkeresztelte, s akit az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye máig védőszentjeként tisztel.”

Forrás: Arcibiskupství pražské

Fotó: Merényi Zita (a felvétel 2025. május 31-én készült Máriazellben, Mindszenty József bíboros szobrának leleplezése és megáldásakor)

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria