A pápaválasztó bíborosok biztonságáért a Vatikán, a hívekéért az olasz hatóságok felelnek

Kitekintő – 2025. május 6., kedd | 18:10

A május 7-én kezdődő konklávé napjaiban a Vatikán a pápaválasztó bíborosok biztonságát felügyeli, az olasz hatóságok pedig az új egyházfőt ünnepelni készülő tömeg védelmén dolgoznak – tudatta Lamberto Giannini római prefektus május 5-én, hétfőn.

Giannini leszögezte, hogy a már bevált biztonsági eljárásokat léptetik életbe a szerdán kezdődő pápaválasztás idejére, azt a nagyszabású védelmi rendszert, amely Ferenc pápa április 26-i temetésén is sikerrel működött, amikor a végleges számok szerint több mint kétszáz hivatalos delegáció és több mint félmillió hívő és turista védelmét garantálták.

A konklávé május 7-én kezdődik a Vatikán falai mögött, így a pápaválasztó bíborosok biztonsági felügyelete a pápai állam biztonsági emberei és a Svájci Gárda feladata. A konklávén részt vevő bíborosok május 6-án, kedd estig költöznek be a Vatikánba. A vatikáni kapuknál a svájci gárdisták, illetve az olasz csendőrség és rendőrség közös munkát végez.

Az olasz hatóságok feladata a pápa megválasztására és az ezt jelző fehér füst felszállására váró hívek védelme lesz. A pápa megválasztásához kétharmados többség kell, ha sikertelen a szavazás, azt fekete, ha sikeres, fehér füst jelzi, amely a Sixtus-kápolna erre az alkalomra felszerelt kéményéből száll fel.

Hogy milyen füst száll fel, – ahogy szerte a világon – az egész városban is élőben nézik majd a televíziókon és az interneten keresztül. A sikeres választást jelző fehér füstcsík láttán így várhatóan hatalmas tömeg indul majd el a Vatikán irányába, hogy lássák kilépni a Szent Péter-bazilika lodzsájára az új pápát.

„A kiemelt biztonsági készültség már szerdán életbe lép. Úgy számolunk, hogy akár már a konklávé első napján megválaszthatják az új egyházfőt, tehát a bíborosoknak a Sixtus-kápolnába való belépésétől kezdve mi folyamatosan készen állunk” – magyarázta a római prefektus.

A Vatikánban és az azt övező római területen már több mint négyezer csendőr és rendőr teljesít szolgálatot napi négy turnusban, és az olasz fegyveres erők 1500 katonája is a helyszínen van, a polgári védelem több mint háromezer önkéntese is jelen van, valamint kétezer tűzoltó. A konklávé idejére a Vatikán feletti légteret lezárják, a közeli metró- és vasútállomásokon megerősítik az ellenőrzéseket.

Kiemelt biztonság övezi továbbra is a Santa Maria Maggiore-bazilikát, ahol naponta mintegy 70 ezer ember keresi fel Ferenc pápa sírját.

Forrás és grafika: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria