Az európai kormányok kiállnak Sako iraki káld pátriárka mellett

Kitekintő – 2023. május 18., csütörtök | 18:36

Tizenegy európai ország képviselői támogatásukról biztosították május 14-én Louis Raphaël Sako bíborost, az iraki káld egyház vezetőjét az ellene folyó közösségi médiakampány közepette.

Tizenegy európai ország az Európai Unióval együtt május 14-én közleményt adott ki, amelyben támogatásukról biztosítják Louis Raphaël Sako iraki pátriárkát. Az ország káld egyházának vezetőjét, akit 2018-ban Ferenc pápa bíborossá nevezett ki, az iraki ősi keresztény kisebbség politikai képviseletére vonatkozó megjegyzései miatt érte bírálat. A nyilatkozatban az európai kormányok szolidaritásukat fejezték ki Sako pátriárkával; hangsúlyozták erőfeszítéseinek fontosságát, amelyeket a keresztények jogainak védelme érdekében tesz azon a területen, ahol két évezrede élnek.

Május 14-én, vasárnap este Sako pátriárka – többek között Franciaország, Olaszország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és az Európai Unió képviseletében Irakban szolgálatot teljesítő – nagykövetekből és helyetteseikből álló delegációt fogadott. Közös nyilatkozatot adtak ki a pátriárka támogatására, Németország, Lengyelország, Csehország, Románia, Svédország és Magyarország nagyköveteinek jóváhagyásával. A közleményben az Irakban szolgálatot teljesítő nagykövetek megjegyzik: felkeresték a bíborost, hogy kifejezzék szolidaritásukat a személye elleni közelmúltbeli nyilvános támadások miatt, valamint aggodalmukat az iraki keresztények és más vallási közösségek helyzetével kapcsolatban. Elismerik a pátriárka „erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megvédje a keresztények jogait azon a földön, ahol kétezer éve élnek”. A nyilatkozat együttműködésre szólítja fel az ország keresztényeit, megjegyezve, hogy „a fennálló ellentétek nem segítik az iraki társadalomban betöltött szerepüket”. A nagykövetek annak a reményüknek adnak hangot, hogy „leküzdik a problémákat és megvalósul az egyházak közötti egyre nagyobb együttműködés”. Nyilatkozatuk végén támogatásukról biztosítják „az iraki nép különböző tagjai közötti megértés és békés párbeszéd” elősegítését, valamint „az ország sokszínűségének megőrzését, ami az ország egyik fő értéke”.

A Sako pátriárka elleni támadások azután kezdődtek, hogy bírálta a Babilon Mozgalmat, egy politikai pártot, amely azt állítja, hogy az iraki keresztény kisebbséget képviseli. A mozgalom jelenleg az iraki alkotmány által a keresztények számára biztosított öt parlamenti hely közül négyet foglal el. Sako pátriárka azonban más keresztény közéleti szereplőkkel együtt azt hangoztatta, hogy a mozgalomnak a káld egyházzal való kapcsolatára vonatkozó állítása hamis, és nem képviseli az ország keresztényeit. A Babilon Mozgalom tagjai a közelmúltban a Sako pátriárka elleni kritikák megfogalmazói élére álltak.

Nem csak az európai kormányok álltak ki a pátriárka védelmében, az iraki Kurdisztán régió miniszterelnöke május 8-án támogatásáról biztosította a káld egyházi vezetőt, hangsúlyozva, hogy javítani kell a keresztények helyzetét az országban.

A káldok bagdadi pátriárkája, Raphaël Louis Sako bíboros a káld egyház múlt évi szinódusi ülésén arra figyelmeztetett, hogy a keresztények Irakban és az egész régióban visszaszorulnak, hacsak nem történik változás a kormányzati, társadalmi és gazdaságpolitikai gondolkodásmódban. Ezeket az észrevételeket a káld egyház szinódusának az iraki fővárosban 2022. augusztus 21–27. között tartott megnyitóján fogalmazta meg. „Az iraki keresztények és talán más nemzetekhez tartozó keresztények is hamarosan eltűnnek, ha nem történik változás a gondolkodásban és az államrendszerben.”

A káld egyház vezetője megjegyezte, hogy az iszlám örökség Irakban továbbra is „másodrendű állampolgárokká teszi a keresztényeket, és lehetővé teszi vagyonuk elkobzását”. Ezért hangsúlyozta, hogy sürgősen meg kell változtatni a jelenlegi alkotmányt és törvényt annak érdekében, hogy állampolgárságon, nem pedig vallási és etnikai hovatartozáson alapuló demokratikus rendszert építsenek. „Ezekben a nehéz időkben küldetésünk, hogy polgártársainkkal együttműködve olyan környezetet teremtsünk, amely elősegíti a sokféleség tiszteletét és a teljes körű állampolgársághoz való jogot, ahogy Ferenc pápa rámutatott 2021. május 5–8. közötti látogatása során. Elő kell segíteni, hogy népünk megnyíljon a remény felé, felvértezve hittel és szolidaritással, hogy Krisztushoz hasonló bátorsággal tudjanak szembenézni a jelenlegi kihívásokkal” – fogalmazott Raphaël Louis Sako bíboros, bagdadi káld pátriárka.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria