Belaruszban átfestették a visztulai csoda, a szovjet csapatok felett aratott győzelem freskóját

Kitekintő – 2023. március 2., csütörtök | 19:43

Átfestették a megszálló Vörös Hadsereg feletti 1920-as lengyel győzelmet ábrázoló falfestményt egy katolikus templomban Belarusz északnyugati részén, miután az állami média célkeresztjébe került – adta hírül a Szabad Európa március 1-jén.

A lengyel külügyminisztérium elítélte „a Belaruszban lévő lengyel kulturális örökség Lukasenka-rezsim általi elpusztítását” – olvasható a Szabad Európa honlapján.

A közzétett fényképeken látható, hogy a a litván határtól mintegy harminc kilométerre található szolji Rózsafüzér Királynője-templomban munkálatok zajlottak február 25-én. A falfestmény Lengyelország 1920-as katonai győzelmét ábrázolta a megszálló szovjet csapatok felett.

A visztulai csodaként is ismert 1920-as varsói csata a lengyel–szovjet háború döntő ütközete volt, amely egyes történészek szerint segített megállítani a szovjet kommunizmus „forradalmi tüzeinek” átterjedését Nyugat-Európára.

Visztulai csoda

A varsói csatát gyakran a nem hívők is a visztulai csoda néven emlegetik, hiszen végül is maga a győzelem csodaszerű volt, előre nem megjósolható. A hívő emberek azonban isteni beavatkozást feltételeznek, amiért sokan könyörögtek is; számukra nem véletlen, hogy a legnehezebb harcokban Radzyminnál aratott győzelem éppen Mária mennybevétele ünnepére esett. Ezért augusztus 15. lengyel nemzeti ünnep, a Lengyel Hadsereg napja. 

A visztulai csodáról írt részletes anyagunkat ITT olvashatják.

A szolji templom freskói és több más ottani alkotás is Pjotr Szergejevics belarusz művész nevéhez kötődik. A falfestmény a lengyel Jerzy Kossak híres 1930-as művének, A visztulai csodának a másolata. Ezen az látszik, amint egy kommunista zászlót magasba tartó katonát letepernek a lengyel harcosok, miközben a háborúban 1920-ban elesett Ignacy Skorupka pap keresztet tartva halad előre.

Tavaly év végén a belarusz állami média célkeresztjébe került a falfestmény, amely a vádak szerint „nemzeti és vallási gyűlöletet kelt”. A sajtójelentések emellett azt állították, hogy a templom papjai „nem törődnek az emberek lelkével, pusztán azzal, hogy Nyugat-Belarusz visszakerüljön Lengyelországhoz”.

A festményt korábban a szovjet hatóságok eltakarták, majd a Szovjetunió összeomlása után újra láthatóvá tették a képet, és megáldották.

A templom egyik papja nem kívánta kommentálni az ügyet a Szabad Európa megkeresésére.

Forrás: Szabad Európa (Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.)

Fotó: Wikimedia Commons; globustut.by

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria