El Salvador-i bíboros: Negyven szó elég a békéhez, de a háborúhoz is

Kitekintő – 2021. február 9., kedd | 18:15

Január 31-én délután váratlanul tüzet nyitottak a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (Frente Farabundo Martí para la Liberación Nacional, FMLN) egyik szimpatizáns csoportjára, miután annak tagjai részt vettek a San Salvador-i polgármesterjelölt, Rogelio Canales kampánymegnyitóján. Az eset kapcsán San Salvador segédpüspöke, Gregorio Rosa Chávez bíboros a helyi televíziónak nyilatkozott.

„Ez politikai erőszak, amire a korábbi választások idején nem volt példa. A politikai erőszak az a definíció, amellyel ezt a helyzetet leírhatjuk. Szerencsére ma már vannak biztonsági kameráink, amelyek lehetővé teszik, hogy kiderüljön az igazság” – mondta Gregorio Rosa Chavez bíboros, San Salvador segédpüspöke egy helyi televíziónak adott interjúban a január 31-én történt erőszakos cselekménnyel kapcsolatban, mely azóta a közvélemény egyik fő témájává is vált.

A támadás során két ember meghalt, hárman súlyosan megsebesültek. Alig fél órával azután, hogy a párt vezetői beszámoltak a tragédiáról a közösségi médiában, Nayib Bukele elnök saját Twitter-oldalán reagált a történtekre, feltételezve, hogy a támadást – szavazatszerzési céllal – az FMLN szervezte a saját tagjai ellen.

Az interjú során a latin-amerikai bíboros bírálta, hogy az állam vezetői között nincs tolerancia, egyetértés és párbeszéd. „Süketek párbeszédének lehettünk tanúi, így hát itt az ideje változtatni a hozzáálláson, hogy békés, derűs jövőt teremthessünk” – hangsúlyozta. Arra szólította fel továbbá a politikusokat és a salvadori társadalom többi vezetőjét, hogy felelősségük tudatában üzenjenek támogatóiknak és minden állampolgárnak.

A szavaknak komoly hatásuk van, negyven szó elég a békéhez, de a háborúhoz is. Ez óriási felelősség.”

Ahhoz, hogy az üggyel kapcsolatban a közösségi média a bíráskodás, a sértegetés és vagdalkozás, valamint az erre adott reakciók elsődleges helyszíne lett, a bíboros az interjúban a következő kemény hangú megjegyzést fűzte: „A közösségi média egyfajta trágyadombbá vált, ahol teljes büntetlenségben felszínre kerül az ember mocska… Mérce, mely megmutatja, milyenek vagyunk. Látszik, hogy társadalmunk ökológiai, morális, mentális és alighanem politikai szinten is szennyeződött.” Gregorio Rosa Chávez bíboros a beszélgetés végén azt mondta, amíg az ország az állandó szembenállás állapotában marad, a legtöbb csapást a salvadori emberek szenvedik el.

El Salvador Magyarország egynegyedét kitevő területű állam a közép-amerikai kontinenshíd csendes-óceáni partján. Az egykori spanyol gyarmat 1821-ben kiáltotta ki függetlenségét.

A 19. század közepétől a kávétermelés rendkívüli profitja monokultúrás exporthoz vezetett, és előrelendítette azt a folyamatot, amelynek eredményeként a földbirtokok az oligarchia néhány családjának kezében összpontosultak. Közülük kerültek ki az elnökök, a konzervatívok és a liberálisok egyaránt.

Az időnként megtartott elnökválasztások a 20. században is ritkán voltak szabadok vagy tisztességesek, az ország felett az oligarchia és a hadsereg uralkodott. Más latin-amerikai országokhoz hasonlóan ez az egyenlőtlenség paraszti ellenállás kialakulásához vezetett. Ennek eredménye volt a salvadori polgárháború (1979–1991).

A nemzetközi közvélemény elítélését váltották ki az ARENA (Nemzeti Köztársasági Szövetség) kormánya által elkövetett atrocitások, mint például az El Mozote-i mészárlás, katolikus misszionáriusok és más vallási segélyszervezetek munkatársainak meggyilkolása (ilyen volt Szent Óscar Romero és Jean Donovan esete), a kormány kapcsolata a halálbrigádokkal.

A parasztmozgalom az 1991-es békeegyezményig folytatódott. Akkor a gerillák különböző csoportjai létrehozták a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadító Frontot. Azóta ez a párt fokozatosan növeli képviseletét a törvényhozásban és a helyi önkormányzatokban. Mindamellett a konzervatív ARENA párt megnyert minden elnökválasztást és a fő politikai erő maradt.

Forrás: Wikipédia

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria