Isten nevében, hagyjátok abba, most! – Európai püspökök felhívása Ukrajna békéjéért

Kitekintő – 2022. február 24., csütörtök | 14:20

Február 24-én Firenzéből, ahol a Földközi-tenger térsége, a béke határa című találkozó zajlik, Gintaras Grušas vilniusi érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, a tanács képviseletében szívből jövő felhívást intézett Ukrajna békéjéért. Üzenetét teljes terjedelmében közöljük magyar fordításban.

Isten nevében, hagyjátok abba!

Felhívás Ukrajna békéjéért

Az Európában jelen lévő egyházak erőteljesen elítélik, ami ezen az éjjelen Ukrajnában történt: együtt és határozottan kell cselekedni, hogy azonnal véget vessünk az orosz agressziónak, és mindent megtegyünk, hogy megvédjük az ártatlan nőket, férfiakat és gyerekeket.

Isten nevében, hagyjátok abba, most!

A nemzetközi közösség, és különösen az Európai Unió minden lehetséges módon igyekezzen megállítani ezt a konfliktust, hogy a fegyverek adják át a helyüket a párbeszédnek és a tárgyalásoknak, hogy megvédjék a nemzetközi jogot, Ukrajna függetlenségét és területi integritását. Hogy véget vessenek ennek a háborúnak, amely Ukrajnából elkerülhetetlenül kiterjedne a szomszédos államokra, és veszélyezteti egész Európát.

Az európai püspökök és keresztény közösségek imádkoznak a konfliktus áldozataiért és családtagjaikért, közel állnak az erőszakos cselekedetek elszenvedőihez.

Csatlakoznak Ferenc pápa felhívásához, aki imát és böjtöt kér a békéért: „A Béke Királynője óvja meg a világot a háború őrültségétől.”

S.E. Mons. Gintaras Grušas

Vilnius érseke és a CCEE elnöke

A római Santa Maria in Trastevere-bazilikában a Sant’Egidio Közösség február 24-én este 20 órától imavirrasztást tart Ukrajna békéjéért. A streaming-közvetítésbe a világ minden részéről be lehet kapcsolódni ITT.

Forrás és fotó: CCEE

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria