Keresztény és muszlim vallási vezetők elítélik az owói katolikus templomban történt vérengzést

Kitekintő – 2022. június 7., kedd | 12:10

Továbbra sincs információ a Nigéria délnyugati részén, az Ondo állambeli Owo város Xavéri Szent Ferenc-templomában június 5-én történt vérengzés elkövetőinek kilétéről. Erről számoltak be a Fides hírügynökség által megkérdezett helyi egyházi források, melyek szerint még nem derült fény arra, hogy az elkövetők a Boko Haramhoz, fuláni pásztorok csoportjaihoz vagy banditákhoz tartoznak-e.

„Annyit tudunk, hogy mielőtt lőfegyverekkel tüzet nyitottak a hívekre a templom épületén belül és kívül, a templom közelében robbanás történt. Forrásaink szerint a halottak és a sebesültek száma még nem állapítható meg.” A helyi egészségügyi intézmények véradásra szólították fel az ott élőket.

A Muslim Rights Concern (MURIC) nevű egyesület szerint „a Szent Ferenc-templom elleni támadás a Boko Haram délnyugati jelenlétének vitathatatlan bizonyítéka, miután a terrorszervezet behatolt Niger és Kogi államokba”, mert ez „a Boko Haram módszere”.

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy mecsetek és más templomok lehetnek a következő célpontok, mert északon is így kezdődtek a támadások. Ezért kérjük a régió minden templomának és mecsetének védelmét” – olvasható a Nigériában jelen lévő különböző felekezetek békés együttéléséért munkálkodó muszlim egyesület közleményében. A MURIC határozottan elítéli ezt a „teljesen indokolatlan, embertelen, kegyetlen, visszataszító és borzalmas támadást”, és kéri „az agresszió elkövetőinek azonnali letartóztatását és felelősségre vonását”.

Június 5-i nyilatkozatában Lucius Ugorji, a Nigériai Katolikus Püspöki Konferencia (CBCN) elnöke, Owerri érseke kifejezte:

rendkívüli módon felkavarta és elszomorította „az ártatlan hívek elleni fékeveszett, véres támadás híre”.

„Úgy tűnik, hazánkban megint nincs egyetlen biztonságos hely sem; még egy templom felszentelt területe sem az. A leghatározottabban elítéljük az ártatlanok vérének kiontását Isten házában” – fogalmazott Ugorji érsek.

„Egy ilyen szentségtörő és barbár cselekedet elkövetőiből hiányzik az istenfélelem és a szentség iránti érzék” – folytatta a főpásztor, aki emlékeztette a nigériai hatóságokat kötelességükre, hogy megvédjék az embereket. „Arra kérjük a kormányt, hogy kutassák fel és állítsák bíróság elé őket. Ha a kormány nem lép fel kellő határozottsággal egy ilyen súlyos ügyben, az anarchiába sodorja nemzetünket.”

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides.org

Fotó: Leadership in Nigeria/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria