Pakisztán, ahol a keresztények megbocsátanak támadóiknak

2018. február 22., csütörtök | 19:58

A „tisztaság földje”, Pakisztán keresztényei emlékezetükben hordozzák vértanúikat, de a megbocsátást hirdetik a nehéz időkben is.

Látszólag békések az utcák Juhanabadban, a pakisztáni Lahor keresztény negyedében; mintha nyoma sem lenne a félelemnek és a konfliktusoknak, melyek három évvel ezelőtt betöltötték a hívek életét, miután a helyi katolikus és protestáns templomban egyszerre történt öngyilkos merénylet.

A pakisztáni keresztények nagyböjtjét és a novemberben meghirdetett Eucharisztia évét azonban átszövi az emlékezés a vértanúikra. A Szent János-templom sarkánál ott találjuk Akas Basír, a fiatal katolikus vértanú fényképét, aki 2015. március 15-én vesztette életét, amikor útját állta az öngyilkos merénylőnek. A 19 éves Akas a közelben található szalézi iskola növendéke volt. Francis Gulzar, a Szent János-templom plébánosa, a lahori egyházmegye általános vikáriusa már tavaly kérvényezte Akas Basír kanonizációs eljárásának hivatalos megindítását.

Akas mellett két másik esetet emel ki a La Stampa olasz napilap írása; Shahbaz Bhatti katolikus kisebbségügyi minisztert, akit 2011. március 2-án gyilkoltak meg, valamint egy házaspárt: a katolikus Shama és a protestáns Shahzad Masih kegyetlen kínzások áldozata lett, majd elevenen megégették őket 2014. november 4-én.

Felmerül a kérdés, hogyan jutott el erre a szintre a vallási intolerancia és a gyűlölet? Évszázadok óta éltek keresztények az indiai szubkontinensnek azon a részén, ahol a mai Pakisztán terül el. Az ország történelmében találunk fontos keresztény személyiségeket, például Alvin Robert Corneliust, a pakisztáni legfelsőbb bíróság első nem muszlim elnökét. Napjainkra azonban a keresztények a legszegényebb rétegbe tartoznak, egyszerű munkákat végeznek, nyomorúságos körülmények között, gyakran kifejezetten nyomornegyedekben élnek – Juhanabad is ezek egyike.

Ennél is rosszabb az élet a börtönhöz hasonlatos „József-telepen” (Joseph Colony), az emberinek nehezen nevezhető életkörülmények között, ahol háromezren laknak düledező vályogházakban, víz, áram és csatornázás nélkül – egy nyomornegyed a város közepén, amely olcsó munkaerőt biztosít a szomszédos üzemeknek.

1947-ben, amikor a Brit Birodalom közreműködésével a szubkontinens két részre szakadt, és létrejött India és Pakisztán, hogy utóbbi otthont biztosítson Dél-Ázsia muszlimjainak a területre jellemző merev kasztrendszerben, sok dalit („elnyomott”, „kirekesztett”) a mai Pakisztán területén áttért a keresztény hitre, a kasztrendszerből fakadó stigma azonban napjainkig érezhetően rajtuk maradt.

A Pakisztáni Iszlám Köztársaság, melyet Ali Dzsinnah muszlim államként, de nem iszlám teokráciaként alapított, későbbi történelme során egyre inkább iszlamizálódott, többször átírták az állam eredeti alkotmányát. A legutóbbi ilyen változtatást, amely súlyosan érintette a keresztény és a hindu kisebbséget, Ziaul Hakk diktátor szorgalmazta, aki a Nyugat támogatását élvezte; legitimálta az iszlám katonai erőket, hogy a szovjet csapatok ellen lépjenek fel Afganisztánban – írja a La Stampa.

Az 1980-as évek óta egyre nehezebbé vált az élet a megkereszteltek számára Pakisztánban, majd az Egyesült Államok 2001-es afganisztáni fellépése után végképp elmérgesedett a helyzet, megszaporodtak és egyre brutálisabbá váltak a keresztények elleni támadások.

A pakisztáni püspökök ennek ellenére kitartanak és bizakodnak. „A mi feladatunk reményt adni az embereknek. A reményt Krisztustól kapjuk, aki feltámadásával a béke és vigasztalás üzenetét adta tanítványainak” – mondta Sebastian Shaw, Lahor érseke egy interjúban. „Nekünk, pakisztáni keresztényeknek – tette hozzá Joseph Arshad, az új iszlámábádi érsek – Krisztusba kell kapaszkodnunk a nehéz időkben. Krisztus, a Jó Pásztor a karjaiban tart minket, megvigasztal bennünket, és életét adja értünk.”

Ezzel a lelkülettel kezdte meg az Eucharisztia évét a pakisztáni katolikus közösség 2017 novemberében. „A mi életünk eucharisztikus lelkületben élt élet, ami azt jelenti, hálát adunk, áldást mondunk, és időről időre még a saját életünket is odaadjuk – fogalmazott Emmanuel Parvez fajszalábádi plébános. – Annak a titka, hogy békében és lelki derűben tudjunk élni a néha erőszakos, diszkriminatív környezetben, abban rejlik, hogy megbocsátunk másoknak... ez az ellenség szeretete, amiről Krisztus tanított az evangéliumban.”

Hasonló szellemben cselekedett nemrég az Isten Gyülekezeteinek Egyháza nevű protestáns közösség is, akik az ország déli részén, Karacsi körzetében élnek. Miután február 11-én megtámadta őket néhány muszlim a vasárnapi istentiszteletük után, a helyi hívek a rendőrségen megbocsátottak támadóiknak, és aláírtak egy hivatalos nyilatkozatot, mellyel lezárták az ügyet. „Keresztényekként arra kaptunk meghívást, hogy bocsássunk meg azoknak, akik bántottak minket – mondta Samson Ashiq lelkipásztor. – Erre hív minket a nagyböjt. A kiengesztelődést és a harmóniát szeretnénk erősíteni.”

Forrás: La Stampa

Fotó: InfoAns.org

Magyar Kurír
(vn)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
-lelkem-gyerekkoromtol-igazgatva-volt-isten-az-eg-fele-latogatoban-horvath-gyula-k
„Elégettem az összes könyvemet, a Biblia kivételével” – Látogatóban Horváth Gyula költőnél

Horváth Gyula 1959-ben született a Borsod megyei, kétezer lakosú Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Napjaink egyik legnagyobb költője. Tizenhat évesen publikált először, ezután versei rendszeresen megjelentek az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, az Új Írásban, a Tiszatájban.

2019. március 25., hétfő
ferenc-papa-loretoban-ferfi-es-no-hazassagan-alapulo-csalad-nelkulozhetetlen
Ferenc pápa Loretóban: A férfi és a nő házasságán alapuló család nélkülözhetetlen

Március 25-én mintegy tízezer hívőt köszöntött a Szentatya a loretói kegyhely előtti téren, miután misét mutatott be Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, és aláírta az ifjúságnak szentelt szinódus utáni apostoli buzdítását, amelyet április 2-án tesznek majd közzé.

2019. március 25., hétfő