Re bíboros homíliája: Isten szíve szerinti új pápát ajándékozzon nekünk a Szentlélek!

Giovanni Battista Re bíborossal koncelebráltak a választó bíborosok is. A mise könyörgésében arra kérték Istent, az örök pásztort, hogy neki tetsző pásztort adjon Egyházának, olyat, aki szent életű, s éber gondossággal vezeti Isten népét.

Az alábbiakban Re bíboros teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

Az Apostolok cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Krisztus mennybemenetele után, pünkösdre várva mindannyian állhatatosan, egy szívvel-lélekkel imádkoztak Máriával, Jézus anyjával együtt (vö. ApCsel 1,14).

Pontosan ezt tesszük mi is néhány órával a konklávé kezdete előtt, az oltár mellett elhelyezett Szűzanya tekintete alatt, ebben a Péter apostol sírja fölé emelt bazilikában.

Érezzük, hogy együtt van velünk Isten egész népe a maga hitével, pápa iránti szeretetével, bizakodó várakozásával.

Azért vagyunk itt, hogy a Szentlélek segítségét kérjük, hogy az Ő világosságáért és erejéért könyörögjünk, hogy

olyan legyen a megválasztott pápa, amilyenre az Egyháznak és az emberiségnek szüksége van ebben a nehéz és bonyolult történelmi korszakban.

Az imádság, a Szentlélek segítségül hívása az egyetlen helyes és megfelelő magatartás, amikor a választó bíborosok egy rendkívül nagy emberi és egyházi felelősséggel járó cselekedetre, egy kivételes jelentőségű választásra készülnek; egy olyan emberi cselekedetre, amelynél minden személyes megfontolást félre kell tenniük, elméjükben és szívükben egyedül Jézus Krisztus Istenére, valamint az Egyháznak és az emberiségnek a javára kell gondolniuk.

Az evangéliumban [Jn 15,9–17] olyan szavak hangzottak el, amelyek Jézus végrendeletként is értelmezhető legfőbb üzenetének szíve közepéhez vezetnek bennünket. Ezeket a szavakat búcsúvacsorájának estéjén mondta apostolainak az imádság helyéül is szolgáló felső szobában: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.” Aztán mintha pontosítani akarná, mit is jelent az, hogy „amint én szerettelek benneteket”, és jelezni szeretné, milyen messzire kell elmennünk szeretetünkben, Jézus hozzáteszi: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12).

Ez a szeretet üzenete, melyet Jézus „új” parancsnak nevez. Azért új, mert pozitív formában fogalmazza meg és jelentősen kibővíti az Ószövetség figyelmeztetését, amely így szólt: „Ne tedd másokkal azt, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.”

A szeretet, amelyet Jézus kinyilatkoztat, nem ismer határokat, és ennek a szeretetnek kell jellemeznie Jézus minden tanítványának gondolatait és cselekedeteit, akiknek viselkedésükben mindig igazi szeretetet kell tanúsítaniuk, és azon kell fáradozniuk, hogy új civilizációt építsenek, amelyet VI. Pál a „szeretet civilizációjának” nevezett. A szeretet az egyetlen erő, amely képes megváltoztatni a világot.

Jézus az utolsó vacsora kezdetén meglepő gesztussal adott példát erre a szeretetre: leereszkedett mások szolgálatára, és megmosta az apostolok lábát, nem tett kivételt, az őt eláruló Júdást sem zárta ki.

Jézusnak ez az üzenete kapcsolódik ahhoz, amit a mise olvasmányában hallottunk [Iz 61,1–3a.6a.8b–9], melyben Izajás próféta emlékeztetett bennünket arra, hogy a pásztorok alapvető tulajdonsága a teljes önátadásig menő szeretet.

A mai eucharisztikus ünnep liturgikus szövegeiből tehát a testvéri szeretetre, egymás segítésére, valamint az egyházi közösségért és az egyetemes emberi testvériségért végzett elkötelezett munkára kapunk meghívást. Péter minden utódjának feladatai közé tartozik, hogy növelje a személyek közötti közösséget: az összes keresztény hívő közösségét Krisztussal; a püspökök közösségét a pápával; a püspökök közösségét egymással. Ez nem egy csak magára gondoló közösség, hanem az emberek, a népek és a kultúrák közösségét szolgálja; arra irányuló közösség, hogy az Egyház mindig „a közösség otthona és iskolája” legyen.

Erős felhívást kapunk az Egyház egységének fenntartására is a Krisztus által az apostolok számára kijelölt úton.

Az Egyház egységét Krisztus akarja. Ez az egység nem egyformaságot jelent, hanem egymással való szilárd és mély közösséget a sokféleségben, feltéve, hogy teljesen hűek maradunk az evangéliumhoz.

Minden pápa Pétert és küldetését jeleníti meg, s így Krisztust képviseli a földön; ő a szikla, amelyre az Egyház épült (vö. Mt 16,18).

Az új pápa megválasztásával nem csak emberek váltják egymást, hanem mindig Péter apostol tér vissza.

A választó bíborosok a Sixtus-kápolnában adják le szavazatukat, ahol – ahogy az Universi dominici gregis apostoli konstitúció mondja – „minden együtt van ahhoz, hogy Isten jelenlétének tudatát ébressze, aki előtt egy napon mindegyikünknek meg kell jelennünk ítéletre”.

II. János Pál pápa a Római triptichon című könyvében azt a kívánságát fejezte ki, hogy a szavazással járó nagy döntés óráiban a Bíró Jézusnak Michelangelo által festett fenyegető alakja mindenkit arra a nagy felelősségre emlékeztessen, hogy a „szent kulcsokat” (Dante) a megfelelő kezekbe helyezze [vö. Római triptichon. Elmélkedések, ford. Zsille Gábor, Thullner Zsuzsanna, Új Ember, Budapest, 2003].

Imádkozzunk hát, hogy a Szentlélek, aki az elmúlt száz évben egy sor igazán szent és nagy pápát adott nekünk, Isten szíve szerinti új pápát ajándékozzon nekünk, az Egyház és az emberiség javára.

Imádkozzunk, hogy Isten azt a pápát adja az Egyháznak, aki legjobban fel tudja ébreszteni mindenkinek a lelkiismeretét, erkölcsi és lelki energiáit a mai társadalomban, melyet nagy technológiai fejlődés jellemez, de amely hajlamos megfeledkezni Istenről.

A mai világ sokat vár az Egyháztól azoknak az alapvető emberi és lelki értékeknek a megőrzésében, amelyek nélkül az emberi együttélés nem fog javulni, és nem hoz jót a jövő nemzedékeknek.

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház anyja, járjon közben, hogy a Szentlélek világosítsa meg a választó bíborosok elméjét, és tegye őket egyetértővé egy olyan a pápának a megválasztásban, amelyre korunknak szüksége van.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír