Térjünk vissza az Apostolok cselekedeteinek szelleméhez – Marc Ouellet beszéde a német püspökökhöz

Kitekintő – 2022. december 12., hétfő | 13:01

Amint arról korábban beszámoltunk, november 18-án az Augustinianum Intézetben dikasztériumközi találkozót tartott a Római Kúria néhány dikasztériumának vezetője a németországi katolikus egyház hatvankét püspökével, akik „ad limina” látogatásra érkeztek Rómába.

A találkozót Pietro Parolin bíboros államtitkár moderálta, aki a tanácskozás bevezetőjében „kegyelemnek” nevezte ezt az alkalmat, melyre azon a napon került sor, amikor az Egyház Szent Péter és Szent Pál alakjára emlékezik. „Nagyon különböző alakok – hangsúlyozta Parolin bíboros –, mégis testvérek.” Kiemelte annak fontosságát, hogy „egységes család” legyünk, melynek tagjai vitatkoznak ugyan, de továbbra is szeretik egymást: „A szeretet uniformizálás nélkül egyesít bennünket, különbözőségeinkben is összeköt bennünket.” Ezt követően Georg Bätzing limburgi püspök, a Német Püspöki Konferencia elnöke vette át a szót, majd Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa és Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Dikasztérium prefektusa tartott előadást.

A három beszéd szövegét november 24-én tették közzé a Szentszék napilapjában, a L’Osservatore Romanóban.

A találkozón elhangzott első két beszéd fordítását már közreadtuk – Georg Bätzing, a Német Püspöki Konferencia elnöke: A jövő központi kérdése; Luis Ladaria, a Hittani Dikasztérium prefektusa: Egy nagyobb test részei vagyunk –, most pedig harmadikként s egyben utolsóként Marc Ouellet bíboros előadásának magyar fordítását közöljük, aki többek között a németországi egyházban zajló szinodális út felfüggesztésére tesz javaslatot, ami azonban – a találkozó után kiadott közös közlemény szerint – „nem talált befogadókészségre”.

Marc Ouellet, a Püspöki Dikasztérium bíboros prefektusa:

TÉRJÜNK VISSZA AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEINEK SZELLEMÉHEZ

Ferenc pápa Isten Németországban úton lévő népéhez írt levelében – elődjével, XVI. Benedekkel közösségben – megállapította a keresztény élet hanyatlását az országban, és arra hívta az egész népet, hogy bízza rá magát Krisztusra mint a megújulás kulcsára. A Szentatya azt írta, hogy „ez egy nyilvánvalóan sokrétű, nem könnyen és gyorsan megoldható hanyatlás, mely olyan komoly és tudatos megközelítést igényel, amely arra ösztönöz, hogy olyanok legyünk a jelen történelem küszöbén, mint az a koldus, akinek az apostol azt mondta: »Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!« (ApCsel 3,6)”. Az említett levélnek erre a szakaszára hivatkozom, hogy az Apostolok cselekedeteinek szellemében néhány rövid egyháztani megfontolást tegyek szinodális keresésetekkel kapcsolatban. Ezt püspöktestvérként, de az egyszerű hívők igényeit is szem előtt tartva teszem.

Ti, az apostolok utódai Németországban, komolyan vettétek a klerikusok által elkövetett szexuális visszaélések tragédiáját, és tipikusan német módra a tudomány, a hit és a szinodális megbeszélések eszközeivel vizsgálatot indítottatok, hogy olyan radikális felülvizsgálatot hajtsatok végre, amely véget vet ennek az erkölcsi és intézményi kudarcnak.

A lezajlott heves viták és a felmerült reformjavaslatok mindenképpen dicséretet érdemelnek; szinodális utatok odafigyelésről, elkötelezettségről, kreativitásról, őszinteségről és bátorságról tett tanúbizonyságot, és ebben a világi hívők egyenlő, ha nem többségi szerepet játszottak.

Következtetéseitek alapos tanulmányozása után spontán módon őszinte elismerésemet fejezem ki az intézményi önkritikaként megvalósított óriási erőfeszítésért, az ezekre a reflexiókra fordított időért, valamint a teológusok, a püspökök és a lelkipásztorok, férfi és nő világi hívők közös munkájáért, hogy – jóllehet fáradtsággal és jelentős feszültségekkel – bizonyos konszenzusokra jussatok. Nekünk most az a feladatunk, hogy reagáljunk javaslataitokra, amelyek számos elfogadható teológiai, szervezeti és funkcionális elemet tartalmaznak, de antropológiai, lelkipásztori és egyháztani szempontból komoly nehézségeket is felvetnek.

A németországi szinodális út jelenlegi irányvonalának több tekintélyes kritikusa nyíltan beszél lappangó egyházszakadásról, melyet félő, hogy a szövegeitekben – jelenlegi formájukban – található javaslat előidéz.

Jól tudom, hogy nem áll szándékotokban szakítani az egyetemes Egyház közösségével, sem pedig egy „értékcsökkentett”, az evangélium helyett a korszellemhez igazodó keresztény életet előnyben részesíteni; sőt, a javaslataitokban megjelenő engedményeket úgyszólván a nagyon erős kulturális és a média által előidézett nyomás kényszerítette ki belőletek; megértem, hogy szándékotok éppen a szakadás elkerülése azáltal, hogy az evangélium szolgálattevőit hitelesebbé teszitek, megsokszorozzátok és jól felkészültté teszitek őket, és olyan keresztény közösségeket hoztok létre, amelyek befogadóbbak és tiszteletben tartanak minden attitűdöt, melyeket az emberi méltóságnak és a személyről alkotott keresztény felfogásnak megfelelően kell értékelni.

Meglepő azonban, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt teológusok egy szűk csoportjának reformterve hirtelen a Német Püspöki Konferencia többségi javaslatává vált:

a kötelező cölibátus eltörlése, kipróbált férfiak (viri probati) pappá szentelése, a felszentelt szolgálat nők előtti megnyitása, a homoszexualitás erkölcsi átértékelése, a hierarchikus hatalom strukturális és funkcionális korlátozása, a szexualitás gender-elmélet által inspirált felfogása, a Katolikus Egyház Katekizmusának jelentős módosításai stb.

„Mi történt?”, „Hová jutottunk?” – kérdezi hitetlenkedve sok hívő és megfigyelő. Nehéz ellenállni annak a benyomásnak, hogy a visszaélések egyébként nagyon súlyos helyzetét arra használtátok fel, hogy más, vele nem közvetlenül összefüggő elképzeléseket érvényesítsetek.

A javaslatok egészét tekintve az a benyomásunk, hogy nem csupán a katolikus fegyelem vagy erkölcs tágabb értelmezésével állunk szemben, hanem egy olyan alapvető változtatással, amely komoly aggályokat vet fel, ahogyan azt a Hittani Dikasztérium prefektusa most említette.

Úgy tűnik, hogy az „Egyház megváltoztatásának” projektje előtt állunk, és nem csak erkölcsi vagy dogmatikai területen történő lelkipásztori innovációk előtt.

Sajnos meg kell jegyeznem, hogy ez a globális javaslat, mely Németországban és máshol már széles körben nyilvánosságra került, árt az egyházi közösségnek, mert kétséget és zavart kelt Isten népe körében. Naponta kapunk spontán megnyilvánulásokat, melyek arról panaszkodnak, milyen botrányt okoz a kicsikben ez a váratlan, a katolikus hagyománnyal szakító javaslat.

Nem meglepő, hogy ezek az eredmények nemcsak a helyi püspöki konferenciát és a németországi Egyházat osztják meg, hanem a világ püspöki testületét is, mely szintén döbbenettel és aggodalommal reagált.

Ennek a ténynek el kell gondolkodtatnia bennünket a püspökök elsődleges feladatáról, amely az Egyház és a pápa tanítóhivatala szerint való tanítás (vö. LG 25). Minden püspök a felszentelésétől és az apostolok utódainak testületéhez való csatlakozásától, cum et sub Petro, felhatalmazást kap arra, hogy képviselje az egyetemes Egyházat a rábízott részegyházban, és biztosítsa egyházának közösségét az egyetemes Egyházzal. Ennek a közösségnek a kritériumait megtaláljuk a Lumen gentium konstitúcióban, a Christus Dominus határozatban és az Egyházi törvénykönyvben.

Annak, hogy Ferenc pápa 2019. júniusi iránymutató levelét spirituális hivatkozási pontként, de nem igazán a szinodális módszer útmutatójaként használtátok, jelentős következményekkel járt. A pápai tanítóhivataltól való kezdeti módszertani szintű elszakadás után a munka előrehaladásával a hivatalos tanítóhivatallal való feszültség fokozatosan nőtt a tartalom szintjén, és olyan javaslatokat eredményezett, amelyek szöges ellentétben állnak a valamennyi pápa által megerősített tanítással a II. Vatikáni Zsinat után.

Meglepő ebben a tekintetben a hozzáállás Szent II. János Pál végső döntéséhez, mely szerint a katolikus Egyháznak nem áll hatalmában nőket pappá szentelni.

Ez a hozzáállás a tanítóhivatallal kapcsolatos hitbeli problémáról és egy bizonyos eluralkodó racionalizmusról árulkodik, amely nem igazodik a meghozott döntésekhez, kivéve, ha az személyesen meggyőzőnek tűnik, s akkor sem, ha azt a józan ész nem fogadja el széles körben. Ez a szimbolikus példa, együtt a többi szorgalmazott erkölcsi és fegyelmi változtatással, aláássa a püspökök felelősségét elsődleges szolgálatukért, és árnyékot vet az említett szinodális közgyűlés erőfeszítéseire, melyet a jelek szerint erősen befolyásoltak nyomásgyakorló csoportok, s ezért sokan kockázatos kezdeményezésnek tartanak, amely csalódásra és kudarcra van ítélve, mert „letért a vágányról”.

Hála Istennek, ezek a már kidolgozott és megszavazott, de a márciusra tervezett utolsó ülésszakon még további módosításokra nyitott szövegek értékes témakibontásokat is tartalmaznak a lelkipásztori és egyháztani újragondolás szempontjából, ilyenek például: annak erőteljes átérzése, hogy visszaélések áldozatainak igazságot kell szolgáltatni és a velük szembeni jóvátétel erkölcsi kötelességünk; a keresztségben gyökerező papság előmozdítása; a karizmák hálás megbecsülése.

Figyelembe véve a körülményeket és az erős feszültségeket, melyek az üléseket kísérték a szavazás idején, és mindenekelőtt a folyamatban lévő konzultációt a szinodalitásról szóló püspöki szinódus számára, úgy tűnik számunkra, hogy felfüggesztésre (moratóriumra) van szükség a benyújtott javaslatok tekintetében, és egy később elvégzendő érdemi felülvizsgálatra a római szinódus eredményeinek fényében.

Gondviselésszerűen lehetőségünk van a perspektívák összekapcsolására egy olyan módszertani változtatás elfogadásával, amely segíthet a német szinodális út téziseinek jobbá tételében, abban az értelemben, hogy mélyebben meghallgatjuk Ferenc pápa és a püspöki szinódus megközelítését. Nyilvánvaló, hogy a püspöki szinódus módszertana eltér a Németországban alkalmazott módszertantól: minden bizonnyal kevésbé parlamentáris, jobban odafigyel a globális részvételre és az Isten népének mély lelki meghallgatása alapján kialakított konszenzusra.

A felfüggesztés alapvető indoka az aggódás az Egyház egységéért, mely a püspökök egységén nyugszik, a Péterrel való közösségben és a Péter iránti engedelmes tiszteletben.

Ha egy nehézségben lévő püspöki testület támogatná ezt az ellentmondásos javaslatot, az még több kétséget és zavart keltene Isten népében. Figyelembe véve a háborúk által világszerte összekuszált ökumenikus és geopolitikai látképet, előre látható, hogy e javaslat további terjesztése nem oldaná meg azokat a problémákat, amelyeket orvosolni kíván: a hívők tömeges kilépését az Egyházból, a fiatalok elvándorlását, a visszaélések úgynevezett „rendszerszintű okait” és a hívők bizalmi válságát.

E javaslat fő korlátja talán egy bizonyos apologetikus megközelítés, amely a kulturális változásokon alapul, ahelyett, hogy az evangélium megújult hirdetésére támaszkodna. Ti, akik rendelkeztek arannyal és ezüsttel, tudománnyal és széles körben elismert tekintéllyel, és mindent nagylelkűen kezeltek, ne feledkezzetek el erővel és egyszerűen tanúságot tenni a Jézus Krisztusba vetett hitről, melynek koldusa népetek.

Ferenc pápa példáját és tanítását követve visszatérhetünk az Apostolok cselekedeteinek szelleméhez, elsősorban Jézus Krisztust kínálva fel népünk gyógyulásához és megtéréséhez, és ne gondoljuk, hogy a kulturális vagy intézményi megoldások nélkülözhetetlenek lennének ahhoz, hogy hihetően felmutassuk Jézus alakját, még ha tökéletlen, de a kegyelemben és az isteni irgalomban bízó szolgálattevők teszik is ezt. Ez Ferenc pápa kezdeti üzenete, amelyet most újra elő kell venni és alkalmazni kell a szinodális út eredményeinek felülvizsgálatára.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás és fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria