Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ a kárpátaljai magyar görögkatolikusság lelki, szellemi és adminisztratív központjának számít. Az esperesi iroda mellett kápolnának, könyvtárnak, kulturális térnek, gimnazisták és egyetemisták lakóhelyének is otthont adó beregszászi intézmény három egységben tiszteleg a hitükért meghurcolt, börtönt, vértanúságot vállalt papok és családjaik előtt.
Egy-egy emlékszoba Ortutay Elemér és Bendász István atyák hagyatékát mutatja be eredeti bútorokkal, használati tárgyakkal, iratokkal. Hitük miatt mindketten hosszú éveket raboskodtak szovjet lágerekben, és oroszlánrészt vállaltak a kárpátaljai görögkatolikus egyház túlélésében és újjáélesztésében.
A Gyökerek és ágak – A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és az ungvári unió egyházai című kiállítás legnagyobb egysége a kárpátaljai görögkatolikusság történetét mutatja be látványos, interaktív módon.
A kiállításmegnyitón jelen voltak a kárpátaljai egyházi és tudományos élet képviselői; az oktatási intézmények és a cserkésszövetség vezetői; Gyebnár István beregszászi és Bacskai József ungvári konzul, jelen volt továbbá a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Makláry Ákos budai parókus.
A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye főpásztora, Macapula Teodor püspök örömét fejezte ki, hogy Kárpátaljának van egy ilyen szeglete, ahol a gyökerek, a történelem és örökségünk ilyen fontos szerepet kap. Mint mondta:
a kiállítás néma ugyan, de hangosan mesél történelmünkről, papjainkról, akik Egyházukat szeretve életre szóló áldozatot hoztak.
„Ez a kiállítás igyekszik az ő hitüket és helytállásukat átadni nekünk, az utókornak is. Az itt megelevenedő emberek, történetek nincsenek a történelemkönyvekben, mégis
ők a mi történelmünk, örökségünk”
– hangsúlyozta Macapula Teodor püspök.
A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye főpásztora háláját fejezte ki mindazoknak, akik összegyűjtötték a kiállítás anyagát, különösen Marosi István atyának és segítőinek. A főpásztor magyarul köszönt el a jelenlévőktől.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke méltatta a görögkatolikusok „makacsságát”, mellyel egyidejűleg ragaszkodnak keleti gyökereikhez és Rómához. Kiemelte: a fa nemcsak élőlény, hanem élő tanúság. „Szilárd gyökereket építve nézzünk fölfelé, az ágakra, melyek a múltból gyökerező örökségünk gyümölcsei. Törekedjünk arra, hogy magunk is fák legyünk – gyökereinkkel a múltba, ágainkkal a jövőbe tekintsünk.”
„A múzeum a kárpátaljai magyarság és a görögkatolikusok élő hagyományának ágai, melynek gyökerei mélyen Kárpátalján gyökereznek, ágai pedig szétszóródtak a történelem viharaiban – fogalmazott Szász Jenő. – Amint a fa a gyökér és az ágak közötti kapcsolat, mi sem élhetjük meg identitásunkat anélkül, hogy föl ne ismernénk: a gyökérből táplálkozó fa ágai a jövő magvait hordozzák.”
Marosi István atya, a kiállítás kurátora kiemelte: a kiállítás, ahogy az Ortutay központ is, a munkácsi egyházmegyéből gyökerezik, ezért kötelességüknek érezték az egyházmegye szellemi és tárgyi örökségének bemutatását.
Lehetetlen az egész örökséget bemutatni – mondta. – A kiállítás építése során sokszor nehéz volt lemondani bizonyos dolgokról, de a New Edge Kft. munkatársai segítettek a vizuálisan is legmegnyerőbb emlékeket összeválogatni – tette hozzá Marosi István.
A köszönetnyilvánítások során külön kiemelte Terdik Szilveszter, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusának és Szabó Irén, a Görögkatolikus Múzeum igazgatójának segítségét, akik éveken át segítették a munkáját. Majd ismertette a kiállítást.
A kiállítás tervezője, a New Edge Kft. részéről Bodóczky Antal látványtervező az épületet először látva kihívásnak érezte a szűk térben megvalósítandó tárlatot, mely hatalmas és mély kulturális örökséget hivatott bemutatni. A megnyitón úgy fogalmazott: a munka során barátságokat kötött, s egy baráti közösség tagja lett. „Megtisztelő volt egy ilyen közösséggel dolgozni. Én anglikán vagyok, de
a lelkemben görögkatolikus lettem!”
Terdik Szilveszter muzeológus arról beszélt, hogy az ókorban a „muszeion”, vagyis a múzsák szentélye olyan kulturális, szellemi műhely volt, ahol a művészeti ágak művelői és a befogadó közönség találkozhatott. Ilyen szellemi műhely lett az Ortutay Központ is, amelyben könyvtár, adattár, konferenciaterem, kiállítás és kápolna is helyet kapott.
A Görögkatolikus Szemle 1905-ös számából idézve Terdik Szilveszter hangsúlyozta: a liturgikus kincseket és kulturális örökséget bemutató múzeum szükségességét már akkor időszerűnek tartották, ám a történelem viharai nem tették lehetővé ennek megvalósítását.
Elődeink régi vágya teljesült most ezzel a kiállítással
– zárta beszédét a muzeológus.
Demkó Ferenc, a beregszászi magyar görögkatolikus esperes szerint a tárlat és minden kiállított tárgya híd a múltból a jövőbe. „Meggyőződésem, hogy lesz kinek megmutatni ezt a kiállítást. Hiszem, hogy nemcsak a múltnak, hanem egyszer a jelennek is lesznek kiállított tárgyai, mely Egyházunk fejlődését, élő mivoltát mutatja majd korunknak és a jövő nemzedékeknek egyaránt.”
A Gyökerek és ágak – A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és az ungvári unió egyházai című kiállítás megtekinthető az Ortutay Elemér Görögkatolikus Kulturális Központban. Cím: Beregszász, Mihók utca 4. (Vulytsya Mihovka 4.)
Érdeklődni, bejelentkezni a marosiistvan74@gmail.com e-mail-címen, vagy a +380508255542 telefonszámon lehet.
Szöveg: Király András/Görögkatolikus Metropólia
Forrás és fotó: Görögkatolikus Metropólia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




































































