A megtérés sírig tartó feladat – Kovács Gergely érsek mutatott be búcsúi szentmisét Csíkpálfalván

Külhoni – 2023. január 30., hétfő | 18:11

Többszörös ünnep volt január 29-e, a hónap utolsó vasárnapja Csíkpálfalván. A Csíksomlyó melletti település védőszentjének ünnepén búcsúi mise keretében áldották meg a kívül-belül felújított templomot, kopjafát állítottak a templomot felszentelő Márton Áron püspök tiszteletére, valamint a településről származó Pálfalvay János püspök, illetve a templomépíttető Barthos József plébános emlékére.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek az ünnepi szentmisét Tamás József nyugalmazott segédpüspökkel, a Hargita megyei faluból származó László Attila kolozsvári főesperessel, illetve a csíki plébánosokkal, papokkal és a csíksomlyói ferences szerzetesekkel együtt mutatta be, miután az új oltárba elhelyezte a régiből kivett ereklyéket, Adalbert és Kelemen vértanúk relikviáját.

Csíkpálfalva jelenlegi templomát 1943-ban kezdték építeni, mert egy évvel korábban leégett a települést szolgáló hatszáz éves kápolna. A delnei egyházközséghez tartozó településen „nehéz időkben, áldozatok árán is vállalták a hívek a templomépítést, mert fontos volt számukra a hitük, az imádság és a lelki töltekezés” – mondta az ünnep résztvevőit köszöntő Csíki Szabolcs plébános.

1949-ben fejeződött be a templom építése, és június 12-én, a csíki bérmaútja során a faluba látogató Márton Áron püspök szentelte fel – letartóztatása előtt kilenc nappal.

Ezért is emlékezetes a felszentelés időpontja – jegyezte meg prédikációjában Kovács Gergely érsek, Márton Áron püspök boldoggá avatásának korábbi posztulátora. A főpásztor beszédében kiemelte, hogy a szívében hála és köszönet van. Minden templomot az emberek hite hozott létre, ám sokat lehetne köszönni a pálfalviaknak is, akik abban az időben szabadságuk, életük árán védelmezték a püspököt és hitüket.

A főpásztor arra biztatta Csíkpálfalva katolikus híveit, hogy továbbra is ragaszkodjanak a templomhoz, védjék hitüket, amelyet sok támadás, eltérő vélemények vagy éppen a közömbösség kezd ki. A megtérés nem csak a hitetlenek hívővé válásáról szól – hangsúlyozta a gyulafehérvári érsek. – Pálnak, aki a damaszkuszi úton találkozott az Úrral, erős hite volt,  és megtanulta azt, amit a ma élőknek is tenniük kell: hirdetni az evangéliumot.

A megtérés mindannyiunk sírig tartó feladata, állandó folyamat, az Istenhez tartozás akarása, életformája. A gyarlóságainkból, bűneinkből való megtérés visszafordulás Istenhez. Isten jóindulatának, szeretetének köszönhető, hogy visszafogad bennünket. Lelkiismeretünket ébren kell tartani, és folyamatosan visszatérni Istenhez. 

Hálatelt szívvel ünnepeljük a megújult templomot, és jó lenne minden vasárnap hitünket ünnepelni. Eljövünk a templomba, hitünket meg szeretnénk tartani, élni, de nem csak a templomnak szeretnénk gondját viselni,

hanem a lelkünknek is. Hiszen mindannyian a Szentlélek templomai vagyunk.

Hittel viseljük gondját a kőből épült templomnak, de lelkünk templomának is” – zárta szentbeszédét Kovács Gergely érsek.

A liturgia végén Csíki Szabolcs plébános köszönetet mondott a templom felújítását támogatóknak: a magyar kormánynak, Hargita Megye Tanácsának, Csíkpálfalva község önkormányzatának, a Zöld Erdő Közbirtokosságnak és az egyházközség híveinek.

Forrás: Gyulafehérvári Főegyházmegye

 Fotó: Csúcs Mária, Csúcs Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria