Bíró László a szatmári papoknak: A lelkipásztori szolgálat ne váljon „favágássá”

Bíró László püspök, Magyarország tábori ordináriusa, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense az erdőhegyi Helga Winter közösségi házban tartott lelkigyakorlatot a szatmári egyházmegye papjainak. Előadásainak témája a papság helyzete volt, erről nyilatkozott a püspök az egyházmegye honlapjának.

– Milyen gondolatokkal érkezett a szatmári papokhoz?

– Örömmel jöttem, és meglepett az a nagy nyitottság, amivel a papság együtt van ezen a lelkigyakorlaton. Befogadóak voltak, lehetett velük beszélgetni. Tehát nem idegenként fogadtak, hanem nyitott szívvel, és ez nagyon könnyűvé tette a lelkigyakorlatot. Ami bennem van, s amit elmondtam, így foglalható össze: előbb lenni, és aztán tenni. Nem annyira lelkipásztori tanácsokat szerettem volna adni, hanem a papi identitásban erősíteni. Fontos, hogy ne váljunk pusztán lelkipásztorokká, hanem papok maradjunk. A papságot az Úr Jézus az utolsó vacsora termében alapította. Az Oltáriszentség és a papság szorosan összetartoznak. Ezt az igazságot, a papság lényegét próbáltuk taglalni a három utóbbi pápa üzeneteit vizsgálva.

Szent II. János Pál pápa lelki, szellemi végrendeletéből idéztem, amit az utolsó nagycsütörtökre írt. Ebben kijelenti, hogy az eucharisztia a pap létmódja. Amit kimond az eucharisztiában, az ő maga. Jézus személyében mondhatja ki a szentmisében: „ez az én testem, ez az én vérem”. Önmagáról mondja ki: „vegyétek és egyétek”. A pap, miközben az emlékezet őre, egyben a remény embere, aki mindig örömmel tekint a jövőbe: „hittel várjuk föltámadásodat, amíg el nem jössz”. Ilyen szempontból, térben és időben Krisztus végtelenségében nagy nyitottság is jellemzi a papot.

Benedek pápa is mélyen látja a papság lényegét. Azt hangsúlyozza, ne pusztán funkcionálisan legyünk papok, hanem ontológiailag. Krisztusban gyökereződik a papságunk, és Krisztus erejét befogadva hirdetjük az igét. Persze Benedek pápa is látja túlterheltségünket – egyre több plébániát látnak el egy időben –, ezért egy okos prioritást próbál felállítani a papoknak: a szentségek vétele, szentírási elmélkedés, a caritas, a személyes imádság, és a pihenést is hozzáteszi...

Aztán Ferenc pápának az irgalmasság évében, a papsággal történt találkozásakor elmondott gondolatait osztottam meg. Lényeges az, hogy éljük meg a saját fölszenteltségünk méltóságát. Arra buzdít, hogy engedjük be Isten irgalmát, kegyelmét az életünkbe.

Tehát a papság gyökerébe való látást szerettem volna ebben a lelkigyakorlatban átadni, sok gyakorlati következménnyel. Az esti beszélgetésekben is erre figyeltem, amikor az Amoris laetitiát vizsgáltuk, illetve egy másik alkalommal a párkapcsolat, a jegyesség teológiáját, a jegyesoktatás kiterjesztett módját tekintettük át.

– Milyen papokkal találkozik általában? Mennyire tudják a hétköznapokban mélységében megélni hivatásukat? Jellemző az adminisztratív ügyekkel való leterheltség?

– Azt gondolom, hogy tényleg nagyon sok adminisztratív munkával kell foglalkozniuk a papoknak, sokféle koordinációs feladatuk van, de aki értelmes, az tudja, hogy nagyon kell őrizni a papság lényegét. Ahogyan a házasságnál előfordulhat, hogy annyira él a házasság a családért, hogy előbbi erodálódik a család mögött, ugyanúgy a papságnál is előfordulhat, hogy annyira végzi a lelkipásztori feladatait, hogy közben eltűnik mögüle a pap. Ahogy Szent II. János Pál pápa a házassággal kapcsolatban kiemelte, hogy az a család kiindulópontja és célpontja, úgy a paptestvéreket én is figyelmeztettem, vigyázzanak, a lelkipásztori munka meg ne ölje a papságukat. Benedek pápa is érzékeli és mondja, nehogy kibillenjen maga a papság, mert akkor a lelkipásztori szolgálat „favágássá” válik, és sem a hívőnek, sem a papnak nem lesz benne öröme.

– Milyen volt a szatmári egyházmegyés papok érdeklődése? Megkeresték, odamentek a szünetekben kérdéseikkel?

– Azt kell mondanom, hogy kommunikatívak a papok, de inkább nekem kell közéjük menni. De nem zárkóznak el, tényleg testvért látnak bennem. Sokukat ismertem korábban, többen a központi szemináriumban végeztek, amikor rektor voltam ott. Nem idegen papsággal álltam szemben. De olyan kicsi ez a Kárpát-medence, hogy otthon vagyunk egymásnál. Jó volt érezni ezt a közvetlenséget a szatmári papok körében is.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír