Erdélyi ferences: A szentáldozásban ünnepeljünk együtt az eucharisztikus kongresszus résztvevőivel

Külhoni – 2021. szeptember 8., szerda | 12:18

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen mindannyiunk ünnepe – hangsúlyozta prédikációjában Albert Leander OFM a szeptember 4-i elsőszombati Mária-köszöntőn Csíksomlyón. A Szűzanya köszöntésére a székelyföldi településekről ezúttal is több százan gyűltek össze a kegyhelyen.

Az elsőszombati Mária-köszöntő délután öt órakor a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött; közben a kegytemplom udvarán sokan járultak szentgyónáshoz. A szentmisét megelőzően imaóra volt, azt követően rózsafüzért imádkoztak a zarándokok és gyertyás körmenetben vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

Az ünnepi szentmise prédikációjában Albert Leander OFM a másnap kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (NEK) beszélt. Arra biztatta a híveket, hogy az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust hirdető budapesti eseményre – akár részt tudnak venni, akár nem – szívükben is készüljenek fel.

„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen mindannyiunk ünnepe” – hangsúlyozta Leander testvér. Megjegyezte: a NEK-en azt ünnepeljük, hogy Isten lelkileg is táplál bennünket, mert tudja, hogy nap mint nap szükségünk van a lelki táplálékra. Az Oltáriszentség átalakít bennünket, és akkor kezdünk Jézushoz hasonlítani, amikor hittel magunkhoz vesszük őt az Oltáriszentségben.

„Az elkövetkezendő héten jó volna másként élni.

Jó volna úgy menni munkába, úgy élni otthon a családban, hogy a szívünkbe fogadtuk az Úr Jézust, igent mondtunk neki. Ez látszódjon meg az életünkön! Lássák meg a gyermekeim, szüleim, és lássák meg a közel lévők is: az anyós, az após, a szomszédok, azok, akikkel esetleg már évek óta haragban vagyok.

Lássák meg, hogy én ünneplek, a szívemet ünnepbe öltöztettem” – mondta a ferences testvér, aki arra is kérte a híveket, hogy ne csak belehallgassanak az eucharisztikus kongresszus szentmiséibe, programjaiba, hanem valóban kezdjenek el ünnepelni a NEK résztvevőivel, a szentáldozásban kérjék Jézust, hogy erősítse meg az Egyházat, hogy igazi közösségként fogadjuk őt az Oltáriszentségben.

A szentmise után a gyimesközéploki hívek vezetésével az örvendetes rózsafüzért imádkozták a zarándokok, majd a kegytemplom előtti téren gyertyás körmenetben vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. Az elsőszombati Mária-köszöntőt az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely YouTube-csatornája élőben közvetítette.

A következő elsőszombati Mária-köszöntő október 2-án lesz.

Forrás: Biró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense/Romkat.ro

Fotó: Suciu Dorottya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria