Ez a csend ideje, a Krisztus győzelmébe vetett hit ideje – Gyászmise az elesett katonákért Munkácson

Külhoni – 2023. november 9., csütörtök | 11:33

November 6. és 8. között Kárpátalján gyásznapokat tartottak a 128. önálló hegyi rohamdandár elesett katonái emlékére. Az elhunytak lelki üdvéért Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök a munkácsi székesegyházban mutatott be szentmisét november 7-én.

A szentmise előtt Fizer Jenő atya és Gerzánics Szergej püspöki irodaigazgató a megholtakért végeztek zsolozsmát, miközben a gyülekező hívek égő mécseseket helyeztek el az oltárnál. Ezalatt a gyóntatószékben Pohorelcev Irenej OP gyóntatott.

Lucsok Miklós püspök prédikációjában arról elmélkedett, hogy Jézus hogyan vigasztalta a tanítványokat. Majd párhuzamot vonva azt idézte, ahogyan a katonák telefonbeszélgetések alkalmával vigasztalják az otthoniakat: „Ne féljetek! Ne aggodalmaskodjatok!”

A püspök hangsúlyozta: mi, akik távol élünk a harcoktól, éppen a feltámadt Krisztus erejének köszönhetően már második éve elviseljük ezt a feszültséget, amelyről valójában nem sokat beszélünk. „Nagyon fontos, hogy összegyűljünk, együtt imádkozzunk, együtt gyászoljunk.

Ez a szomorúság, a gyász ideje. A csend ideje. A hallgatás ideje. De ezzel párhuzamosan a krisztusi győzelembe vetett mély hit ideje is.”

Csak Krisztus halálon aratott győzelme árán hihetjük, hogy „mindegyik elhunyt katona készen állt az Isten országába való bejutásra. Most már jó helyen vannak. Reméljük, a mennyei Atyánál, hiszen szeretetből, hazájukat védve adták oda életüket.”

A mécsesek lángja és a temetési énekek különleges imádságos légkört adtak a megemlékezésnek.

A szentmise végén elimádkozták Tours-i Szent Márton, a plébánia és az egész egyházmegye védőszentjének litániáját.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria