Három inspiráló életút – Ferencesek tanúságtétele Marosvásárhelyen

Kamaszok között

Áron testvér pilisszentiváni származású történelem szakos tanár. Több mint két évtizeden át kamasz gyerekekkel foglalkozott az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégiumban. Jelenleg Mátraverebély-Szentkúton teljesít lelkipásztori szolgálatot. A tanítás mellett kollégiumi nevelőtanár, prefektus is volt. Tapasztalatai alapján elmondta, nem könnyű napjainkban a kamasz gyerekekkel foglalkozni. Meglátása szerint nagyon fontos, hogy a szülő és a tanár következetes legyen a gyerekekkel. Hozzátette, hogy évekkel később, az osztálytalálkozók alkalmával a már felnőtt férfiak hálásan köszönik meg a rájuk fordított őszinte figyelmet és törődést.

Kétszáz perui falu misszionáriusaként

Lehel testvér györkönyi származású szerzetes. Elöljárója megbízásából Kárpátalján szolgált. Személyes kérésére került a perui ferences misszióba. Peru amazóniai vidékén, egy 30 ezer lakosú város, Satipo kolostorában él három másik társával. A város plébániáján kívül még kétszáz település tartozik hozzájuk.

Óriási élmény volt számomra – és ez ad erőt a mindennapi munkánk végzéséhez – megtapasztalni azt, hogy itt mennyire vágynak az emberek Isten áldásaira, Jézus szentségeinek vételére – mondta el Hernádi Lehel. – Például tavaly több mint kétszáz bérmálkozó volt, és az elsőáldozók száma meghaladta az ötszázat. Nem is tudtuk egy szentmisében megünnepelni mindannyiukat, mert a hozzátartozókkal együtt már nem fértek volna be a templomba, így két egymást követő napon is elsőáldozást tartottunk. Míg Kárpátalján lelkipásztorkodtam, addig sajnos a temetések száma kb. ötször annyi volt, mint a kereszteléseké. Peruban, hála Istennek, nem így van. Havonta egyszer szoktunk keresztelőt tartani, de ilyenkor egy-egy alkalommal akár hetven gyermeket is megkeresztelünk egy szertartásban. Ez egy nagy ünnep, és ilyenkor zsúfolásig megtelik a templom a keresztelendők hozzátartozóival.

Mindez egy olyan országban történik, ahol az emberek jelentős része nem él olyan anyagi jólétben, mint mi itthon.

Ahogy említettem, a városon kívül még kétszáz falu is hozzánk tartozik. Itt már korántsem olyan jó a helyzet, mint a városban, éppen az állandó egyházi jelenlét hiánya miatt. Ezek közül a települések közül körülbelül csak harmincnak van temploma, kápolnája. Ezért általában az iskolákat szoktuk látogatni, és ott tartunk szentmiséket, általában kereszteléssel és elsőáldozással. Természetesen ezt nem tudnánk végezni, ha nem lennének elkötelezett katolikus keresztények a tanárok között. Ők azok – némelyek hittanári képesítéssel, mások anélkül –, akik felkészítik a gyermekeket a szentségek vételére. Sajnos a legtöbb településre egy évben csak egyszer vagy kétszer jutunk el, pedig tudjuk és látjuk, hogy igény lenne a nagyobb egyházi jelenlétre ezeken a helyeken is, de sajnos az óriási paphiány ezt nem teszi lehetővé – mondta Hernádi Lehel, és hozzátette, hogy az ő területükön megközelítőleg 100 ezer katolikus él, akiket négy (!) pap szolgál ki.

Féloldali bénulással élni együtt

Kamill testvér gyergyóalfalvi származású, jelenleg a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen él és dolgozik. Fiatal kora ellenére már komoly megpróbáltatáson ment keresztül. Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen az orvosok a nagy kockázat miatt nem merték vállalni bonyolult koponyaműtétjét, így került Budapestre, ahol szintén „nem állt jól a szénája”. A műtét után jobb oldali láb- és kézbénulással kellett megtanulnia együtt élni. A nagy nehézségek ellenére sem veszítette el életkedvét. Bal kézzel és bal lábbal orgonál, kántori szolgálatot lát el, és sekrestyés is. Nyáron a kegyhely körül traktorral füvet nyír. Istenbe vetett hite ad erőt az élet szépségét meglátni és megélni.

Forrás: Romkat.ro

Szöveg: Tuzson Attila

Fotó: a Keresztelő Szent János-plébánia Facebook-oldala

Magyar Kurír