Idén is megrendezték Székelyudvarhelyen a határkerülést

Csírája az 1600-as évekre, a reformáció utáni keresztállítások idejére nyúlik vissza. Ilyenkor a földműves emberek bejárták a határt, hogy újra kijelöljék a télen elmosódott megyék határait, szemügyre vegyék a sarjadó vetést, kitisztítsák a mezei kutakat.

Manapság húsvét hajnalán a Jézus-kápolna elől harangszóval, a pap áldásával együtt indul a gyalogos és a lovas csapat határt kerülni. Céljuk ma elsődlegesen az, hogy a természetbe is elvigyék a feltámadás örömhírét. Az előimádkozó vezeti a csapatot. Útközben minden keresztnél megállnak, és imákat (reggeli imákat, rózsafüzért) mondanak. Később a két csoport szétválik, a lovasok nagyobb kerülőt tesznek, ők a távolabbi kereszteket is felkeresik. Megnézik, a vetés hogyan vészelte át a telet. Jó termésért imádkoznak, hogy az Úr védje meg a vetést az elemi csapásoktól, adjon rá termékenyítő esőt és meleget. De családjukért, településükért is imádkoznak a határkerülők.

Mindez a székely ember földszeretetét és Istenbe vetett hitét is tükrözi. A 19. században szokásban volt, hogy nagyszombaton este a feltámadott Krisztus szobrát eldugták a vetésben, és azt a határkerülőknek kellett megtalálniuk. Nagy tiszteletnek örvendett, aki rálelt. A fiataloknak megmutatták a határjeleket, régen játékosan a fenekükre is vertek, hogy el ne felejtsék, meddig is tart a határ.

A határkerülők a határban reggeliznek, a tavasz virágaival díszítik a magukkal vitt zászlókat, és himnuszokat énekelnek. Az otthon maradtak a házuk elé kiállva köszöntik őket, és friss virágokat, zöld ágakat kapnak tőlük.

Reggel 6-kor indultak el a székelyudvarhelyi határkerülők. Most Farkas Zsombor káplán kísérte azokat, akik közös imáikkal és ősi énekeikkel hirdették a kereszténység legnagyobb ünnepének lényegét: „Jézus Krisztus feltámadott! Alleluja!”

Szerző: Nagy Zoltán

Forrás és fotó: Romkat.ro/hittan.ro Facebook-oldala

Magyar Kurír