A mai délelőtt folyamán XIV. Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta Magyarország köztársasági elnökét, Sulyok Tamást, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral, valamint Mihăițǎ Blajjal, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős részlegének altitkárával.
Az Államtitkárságon folytatott, szívélyes légkörű megbeszélések során elismeréssel méltatták a kétoldalú kapcsolatok szilárdságát, valamint azt a hozzájárulást, amellyel a Katolikus Egyház számos szociális területen gazdagítja Magyarország életét; a közös érdeklődésre számot tartó témákat is érintve külön figyelmet szenteltek a család központi szerepének és a világ leginkább veszélyeztetett keresztény közösségei védelmének.
A megbeszélés folytatásában véleménycserére került sor az aktuális nemzetközi helyzetről, különösen a konfliktusövezetekről, és hangsúlyozták a béke előmozdítását célzó egyre erőteljesebb elkötelezettség szükségességét.
*
A találkozóról Sulyok Tamás is hírt adott hivatalos közösségi oldalán. Megosztotta azt is, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével, Székely Jánossal egyeztetve magyarországi látogatásra hívta meg a Szentatyát.
Az államfő – akit a Vatikánba felesége, Nagy Zsuzsanna is elkísért – Magyarország ajándékaként egy Madonna-szobrot adott át Leó pápának, ami a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, Toporci Madonna néven ismert 15. századi alkotás herendi porcelánból készült hű mása – számolt be róla a Sándor-palota sajtószolgálata.
Forrás: Szentszéki Sajtóközpont; MTI; Sulyok Tamás Facebook-oldala
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria