Megújult a munkácsi egyházmegyéhez tartozó Visk katolikus temploma

Külhoni – 2022. december 16., péntek | 13:38

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója, Lucsok Péter Miklós OP november 13-án Viskre látogatott, hogy megáldja a felújított Szent Miklós-templomot.

A megáldásra ünnepi szentmise keretében került sor, amelyben az egyházközség hívei hálát adtak a gondviselő Atya szeretetéért. 

A viski egyházközség egyik tagja, a pályázat írója, Berecz Norbert beszámolóját közöljük az eseményről.

Hosszas várakozás és rengeteg hátráltató tényező ellenére idén nyáron megújult a viski Szent Miklós-templom. Az 1897-ben épült templom homlokzatát utoljára 1986-ban restaurálták, az elmúlt több mint harminc év alatt az idő vasfoga megtette hatását.

Az egész folyamat még 2019-ben kezdődött, amikor a helyi egyházközség képviselői pályázatot nyújtottak be a templom felújítására a Bethlen Gábor Alapítvány felé. Néhány hónap múlva kiderült, hogy forrás hiányában nem támogatják a pályázatot. Az Isteni Gondviselés azonban a viskiekkel volt, ugyanis közel egy év múlva az alapítvány jelezte, hogy mégis kiutalja a támogatási összeget. Ezután megkötötték a támogatási szerződést, és 2021 szeptemberében az egyházközség bankszámlájára megérkezett az igényelt összeg. Az előzetes tervek szerint 2022 kora tavaszán kezdődtek volna meg a munkálatok, azonban a háború kitörése miatt bizonytalan volt a helyzet, májusban mégis megkezdődött a felújítás.

Először a templom ablakait cserélték műanyag ablakokra a jobb hőszigetelés érdekében. Ezután a tető bádoglemezeit festették át, majd a restaurációs munkálatok után a teljes homlokzat új színt kapott. A csatorna- és vízelvezető rendszer is megújult. Végül a templom udvara szép térkő burkolatot kapott, új virágágyások készültek. Egy helyi festőművész két gyönyörű képet készített, amelyek Jézust, illetve Szűz Máriát ábrázolják, és ezeket az alkotásokat a templom elején, a bejárat két oldalán helyezték el. A teljes felújításnak és a festményeknek köszönhetően a templom nagyon impozáns képet nyújt, a község főterének legfőbb ékessége lett.

A templom megáldásáról készült rövid videofelvétel az egyházközség honlapján megtekinthető ITT.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria