„A 2025. jubileumi évet a misszió idejeként akarjuk megélni egyházmegyénkben. A missziót mindenekelőtt saját magunkban kell előmozdítanunk a lelki megtisztulást és megerősödést keresve. Missziós küldetésünk csak így képes a közösségben kibontakozni, igazi, kegyelmi forrásokat nyitogató találkozásokat eredményezni” – fogalmazott Böcskei László megyéspüspök év eleji körlevelében.
Az egyházmegye román ajkú híveit a nagyváradi kapucínus templomba várták február első csütörtökén. A jubileumi év jegyében szervezett program szentségimádással kezdődött, majd az Isteni Gondviselés Kis Műve kongregáció tagjai (orionista atyák) tartottak missziós beszédet. Ezt követően a hívek részéről tanúságtételek hangzottak el.
A nap zárásaként Böcskei László megyéspüspök mutatott be szentmisét.
A következő missziós nap március 6-án Tenkén lesz. Minden találkozás, a közösen mondott ima, a hívek közösségében bemutatott szentmise, a zarándoklatok, az egyházközségek egymás közötti látogatása, a betegek felkeresése és vigasztalása, a szegények és rászorulók megsegítése révén a kegyelem forrásaiként tárulnak fel, ezért arra kért mindenkit Böcskei László megyéspüspök év eleji körlevelében, hogy aktívan vegyen részt a szentév üzenetének elmélyítésében.
Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria