Helyi és vidéki hívek, vendégek és hazaiak töltötték meg a templomot, akiket – az immár tizenkettedik éve megszakítás nélkül e novemberi ünnep szervezői szerepét betöltő – Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora köszöntött, hangsúlyozva, hogy a rózsacsodáról is híres Árpád-házi királylányt évszázadok óta nagy tisztelet övezi és üzenete ma is időszerű. Főként a szegények iránti szeretet, támogatás és szolgálat fontosságát emelte ki, s egyben gyűjtést hirdetett az ungvári Szent György Karitász ingyenkonyhájának megsegítésére, amire a szentmise után került sor.
Összhangban állt ez a kezdeményezés a csupán néhány nappal ezelőtt tartott szegények világnapjára írt pápai üzenettel is, mely szerint „a mai világban egyre inkább a remény jeleivé válnak a családtípusú otthonok, a kiskorúak számára kialakított közösségek, a meghallgatást és befogadást kínáló központok, a szegénykonyhák, a hajléktalanszállók, a népfőiskolák, a tanodák: mennyi rejtett jel, amelyek mellett talán elmegyünk, pedig mennyire fontosak ahhoz, hogy lerázzuk magunkról a közönyt és vállaljuk az önkéntesség valamelyik formáját”.

Az ünnepi szentmisét ezen a szentévi estén Ollé Tamás újmisés dunaszerdahelyi káplán celebrálta. Homíliájában Szent Erzsébet életének egyes szakaszait, a szent erényeit elevenítette fel, gyakran kérdezve, hogy mi vajon hasonló helyzetekben, a mai kor embereként hogyan cselekednénk. Vajon ahogyan Erzsébet meglátta Krisztust a szegényekben, mi is képesek vagyunk erre, vagy legalább törekszünk rá? – gondolkodtattak el a káplán szavai.
Az újmisés papi áldást követően elhangzottak a himnuszok, ezalatt a Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének tagjai a magyar Szent Korona hiteles másolatát végigvitték a padsorok között. A vendéglátó lelkipásztor, Molnár Tamás elmondta, a pápai és a magyar himnusz közös imádkozása figyelmeztet minket arra – mint ahogyan a II. Szilveszter római pápa által küldött Szent István-i korona is –, hogy hűségesnek kell maradnunk az Egyházhoz és nemzetünkhöz, a hitünkhöz és nemzeti önazonosságunkhoz. Imádkozni a Szent Korona népeiért pedig minden esetben a békéért és kölcsönös tiszteletért való fohászkodásunkat is jelenti.
A szentmisén a liturgikus zenei szolgálatot a gútori templomi énekkar, Pogány Lajos orgonista és Farkas Gábor kántor látta el. Jó volt együtt énekelni a Szent Erzsébet-himnuszt, a jubileumi szentév himnuszát, további szép énekeinket Pozsony központjában, anyanyelvünkön, magyarul. A szolgálattevők számára szervezett agapét – melyre a közeli magyar általános iskola és gimnázium ebédlőjében került sor – a ferences világi rend Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezett pozsonyi csoportjának koordinálásával a pozsonyi magyar hívek készítették elő. A szentmisét követő gyűjtésen összegyűlt adományokat – melyekért hálás köszönetüket fejezik ki a pozsonyi szervezők és az ungvári karitász munkatársai – a napokban személyesen adják át az ungvári karitász igazgatójának.
Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó: Franó Szilvia
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














