Szentmise-közvetítések Románia területén – azoknak, akik nem mehetnek templomba a járvány idején

Külhoni – 2020. március 12., csütörtök | 18:01

A zárt térben szervezett események maximális résztvevői létszámával kapcsolatos hatósági döntést tiszteletben tartva a Romániai Püspöki Konferencia (CER) javasolja a szentmisék számának növelését a hívek kisebb csoportokban történő eloszlása érdekében, illetve a szabadtéri szentmisék bemutatását.

Ugyanakkor azok számára, akik személyesen nem vehetnek részt szentmisén, ajánlják, hogy kapcsolódjanak be a különböző templomokból – naponta – élő adásban közvetített szentmisékbe.

Román nyelven vasárnaponként a bukaresti Szent József-székesegyházból próbálnak római katolikus szentmise-közvetítéseket biztosítani, ez a köztévé csatornáin, YouTube-csatornáján, illetve a TVR+ csatornán lesz követhető.

A Romkat.ro hírportál összegyűjtötte, hogy magyar nyelven milyen szentmise-közvetítésekbe lehet bekapcsolódni, ezeket az anyaországban akadályozottaknak is jó szívvel ajánljuk.

Napi szentmise

Erdélyi Mária Rádió
Hétfő, szerda, péntek – 18 óra
Kedd, csütörtök, szombat – 8 óra
Vasárnap délelőtt és délután

Hallgatható interneten a www.mariaradio.ro honlapon és a következő frekvenciákon: Nagyvárad 102,2 MHz FM; Hargita 89,7 MHz FM; Tasnád 90,1 MHz FM; Kolozsvár 100,4 MHz FM; Gyergyó 94,4 MHz FM; Szatmárnémeti 92,3 MHz FM

Magyar Katolikus Rádió
Minden hétköznap reggel 8 óra, vasárnap délelőtt 11 óra
Hallgatható interneten a www.katolikusradio.hu honlapon.

Szent István Rádió – Eger
Minden hétköznap reggel 8 óra, vasárnap délelőtt 11 óra
Hallgatható interneten IDE kattintva.

Vasárnapi szentmise-közvetítések

Csíksomlyói kegytemplom
Minden vasárnap 10.30-tól YouTube-közvetítés

Kolozsvári ferences templom
Vasárnap 9 és 12 órától (valamint kedden 8 és 18 órától) YouTube-közvetítés

Az időpontok helyi időben vannak megadva. Románia az ún. Kelet-Európai időzónába tartozik. Azaz Magyarországon a jelzett időpontokhoz képest minden egy órával korábbi időpontra értendő.

Több helyi plébánia saját Facebook-oldalán is közvetít szentmiséket.

Keresztényi felelősségünk, hogy betartsuk az előírt óvintézkedéseket – templomainkban is –, imádkozzunk, kérve Isten irgalmát e nehéz időkben, és figyeljünk, vigyázzunk egymásra!

A püspöki konferencia közleménye ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Erdélyi Mária Rádió Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria