Tűzoltóautókat adott át a Katolikus Karitász Kárpátalján

Külhoni – 2023. március 8., szerda | 15:32

Három kárpátaljai település egy-egy tűzoltóautót kapott a Katolikus Karitásztól a szervezet németországi jószolgálati nagykövete, Klaus Höhn segítségével. Március 7-én Visk főterén rendeztek ünnepélyes átadót, a városvezetés, a tűzoltóság és a helyi felekezetek képviselőinek részvételével, és mondtak köszönetet a Katolikus Karitászt képviselő Écsy Gábornak és Klaus Höhnnek.

A Karitász ezúttal sem ment üres mikrobusszal Kárpátaljára. Első állomásuk a tiszakeresztúri menekültotthon volt, ahova tartós élelmiszert szállítottak.

A Katolikus Karitász már a háború előtt kapcsolatban állt a tiszakeresztúri intézménnyel, akkor fogyatékkal élők lakták a két új épületet és a régi udvarházban kialakított otthont.

A háború kitörése óta a segélyszervezet folyamatosan szállít tartós élelmiszert a több mint száz menekültet befogadó szálláshelynek.

Az élelmiszeradományokon kívül a Katolikus Karitász építette ki számukra az internethálózatot, melynek köszönhetően a gyerekek részt tudnak venni online oktatáson, és a szervezet szerelte fel a szobákat emeleteságyakkal, matracokkal is.

A korábban tanárként, most konyhásként dolgozó, a magyart törve beszélő ukrán asszony visz körbe minket a menekültotthonban.

Tőle tudjuk meg, hogy a többség hosszú hónapok óta él itt, de a Bahmut körül szoruló hurok miatt is érkeztek menekülteket Tiszakeresztúrra. Megnézzük a lakószobákat, és a lakók megmutatják a harci járművek álcázására készülő állványokat is.

*

Viskre érkezésünkkor már gyülekeznek a település főterén az átadásra. A polgármesteri hivatal előtt áll az ajándékba kapott tűzoltóautó; felsorakoztak a tűzoltók.

Elhangzik az ukrán himnusz, majd néhány perces csend következik, tiszteletadás az életüket vesztett hősök emlékére.

Jaroszlav Hajovics viski polgármester köszönti az egybegyűlteket, a Katolikus Karitász és a helyi közélet képviselőit, köztük Sari Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét.

„Fontos és szükséges adományban részesültünk, egy ötvenéves járművet kellett lecserélnünk, hogy a tűzvédelem műszaki hátterét biztosítani tudjuk” – mondott köszönetet az adományozó település polgármesterének.

Méltatta a Katolikus Karitász, benne az orvosmisszió tevékenységét, akik „a folyamatos kapcsolat révén figyelnek igényeinkre” – fogalmazott. A polgármester a település köszönete jeléül okleveleket adott át a segítséget nyújtóknak.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos elnöke elmondta: „Ismét örömmel jöttünk. Visken sokszor megtapasztalhattuk a helyiek szívélyes vendégszeretetét. A Katolikus Karitász embertől emberig szóló segélyakciójában most egy város közösségének hoztunk adományt, Önöknek, viskieknek.

Ebben a nehéz időben ki akarjuk fejezni, hogy Önök mellett állunk.

Ez az autó német barátunk, Klaus Höhn segítségével juthatott ide. Ne legyen rá sokszor szükség, de ha igen, tudja menteni az életet és a javakat. Az Úr áldása kísérje Önöket.”

„Örömteli a mai nap, mert meg tudtunk szüntetni egy hiányt, amit a város polgármestere többször jelzett felénk – fogalmazta meg Klaus Höhn. – Németországban együttérzéssel gondolunk az itt élőkre nehéz sorsukban, ezért mindent megtettünk, hogy a tűzoltóautó mielőbb megérkezzen.

Azt kívánom, ritkán legyen rá szükség, de ha arra kerül sor, épségben térjen vissza a legénység.

De mindenekelőtt azt, hogy békében és szabadságban szolgálhassanak. Isten óvja Ukrajnát!”

A tűzoltót a pravoszláv, a görögkatolikus és református pap áldotta meg; a római katolikus pap elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.

Varenka Renáta, Visk kistérség alpolgármestere tájékoztatásunkra elmondta: jelenleg nyolcezer körül lehet a környék lakossága, de pontos számot nem tudnak mondani. „Sokan családostul elmentek.

Várjuk a békét, és reméljük, hogy visszajönnek. Bízunk ebben. A gyerekek vágynak vissza, ez jut el hozzánk.”

Az alpolgármester a hivatalba invitált. A folyosón kiállították a háborúban elesett helyiek fényképét. „Az elsőt májusban kísértük utolsó útjára, őt június elején követte egy rákosi férfi, júliusban egy sajáni fiatalember, a negyedik viski születésű volt, szenteste virrasztottunk az ötödik mellett. A szertartás szerint gyertyás, virágos élő folyosóval – a hídtól az elhunyt házáig – fogadjuk a viski hídtól a halott koporsóját.”

Jelenleg 83 kistérségi van a fronton – mondta el Varenka Renáta.

A viski kistérségnek immár két tűzoltóautója van. Jelentős eredmény, hogy a 2020-ban befejeződő közigazgatási reform önálló kistérséget hozott létre Visk központtal, összesen 17 ezer lakossal, öt további település – Mogyorós, Rákos, Fenes (Jablonovka), Saján, Veléte – csatlakozásával. Így a Felső-Tisza szórványvidékén van magyar központú bástya.

Németországból ezúttal három különböző típusú tűzoltóautó került Kárpátaljára, Ungvárra, Viskre és Husztra. A viski a nagy tartálykocsis; a másik vegyi katasztrófához szükséges eszközökkel felszerelt, a harmadik pedig balesetnél szükséges eszközöket – vágó, bontó szerszámokat – is tartalmaz.

Klaus Höhn 2012-ben hozta létre a Szent Erzsébetről elnevezett alapítványt, mely a humanitárius segítségnyújtást tűzte ki célul Magyarország számára. Écsy Gábor elmondta, nagyon értékes a németek által összegyűjtött adomány, mely hatékony segítség a Karitász számos projektjében.

Ilyen volt, amikor több száz kerékpárt gyűjtöttek; amikor Németországban lecserélt kórházi ágyakat szereztek meg, melyeket a Karitász juttatott ki Kárpátaljára; de gyűjtenek kórházi felszerelést, gyógyszert, lakásfelszerelést – mindig, amire szükség van. „Klaus Höhn Magyarország igazi barátja. Megtervezi az egész évet, így hirdet újságokban. Olyan csatornákat ér el, úgy meg tudja mozgatni az embereket, hogy Németországban raktárt kell bérelnie az adományok átmeneti tárolására.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria