Apostoli atyák

Kultúra – 2018. június 10., vasárnap | 13:08

A Szent István Társulat 1980-ban indította el Ókeresztény Írók című sorozatát, amely Vanyó László hosszú éveken át végzett áldozatos munkája révén jutott el a magyar olvasóközönséghez.

Mivel az ókeresztény irodalom iránt változatlanul töretlen az érdeklődés, a Szent István Társulat úgy döntött, hogy Vanyó László emlékére, Ókori Keresztény Írók címmel új sorozatot indít Perendy László szerkesztésében, amelyben megjelenhetnek az előző sorozat megújított kötetei és magyarul eddig még meg nem jelent művek is.

Az előző két kiadás szövegét jelentősen átdolgozva és a végjegyzeteket lábjegyzetekké alakítva jelent meg az új sorozat első kötete, Apostoli atyák címmel, amely az újszövetségi iratok némelyikével egykorúaknak tekinthető, ún. apostoli atyák műveit tartalmazza, melyek többsége a Kr. u. első két évszázadban született meg. A sorozatszerkesztő Perendy László rámutat: az apostoli atyák szöveggyűjteményében, szűkebb értelemben Római Szent Kelemen hiteles levele, Antiokhiai Ignác hét levele, Szent Polikárpnak a Filippiekhez írt levele és a Papaiasztól ránk maradt töredékek kapnak helyet. Tágabb értelemben azonban – és ez még inkább elfogadott – a szövegkiadások ide kapcsolják még a Didakhét (amely valójában az apostoli rendelkezések, konstitúciók közé tartozik), Hermasz Pásztorát, a II. Kelemen-levelet és a Barnabás-levelet, valamint a Quadratus-töredéket és a Diognétoszhoz írt levelet, melyet Perendy professzor szerint inkább az apologéta atyák írásai közé sorolhatunk. Utóbbi szerzőjének kiléte és keletkezésének ideje nem egyértelmű. Az előkelő címzett elképzelhető, hogy Marcus Aurelius császár (Kr.u. 161-180) Diognétosz nevű nevelője, mások viszont a Kr. u. III. század első harmadában keletkezettnek mondják, mivel szerzője ismerte Irenaeus műveit, és néhány ponton egyezést mutat Hippolütosz Refutatiójával, ezért vannak, akik őt tekintik a levél szerzőjének. S bár van olyan feltételezés is, hogy a levél írója a XII-XIII. században élt bizánci tudós is lehetett, Perendy László szerint a legvalószínűbb, hogy a III. század első harmadában született.

Hermasz Pásztora a ránk maradt korai keresztény egyházi iratok között a legnagyobb terjedelmű és legösszetettebb munka. Szerzője morális tanítónak tekinti magát, nem pedig prófétának. Látomásában a Pásztor, a megtérés angyala a gyakorlati életre való parancsokat, az emberek megszentelődését elősegítő, példázatokban elmondott tanításokat ad. Közli Hermásszal, hogy az emberrel két angyal van együtt, az egyik az igazságosság, a másik pedig a bűnöké. Alapkérdés, hogyan lehet őket megkülönböztetni? Az igazságosság angyala érzékeny, szelíd és nyugodt. „Amikor ezek az érzelmek kelnek a szívedben, és az igazságról beszélget veled, vagy a tisztaságról, a szentségről, az önuralomról, meg mindarról, ami igaz, vagy a dicsőséges erényről, ha ezek merülnek fel a szívedben, felismerheted, hogy az igazságosság angyala van veled… Higgyél neki és… a tetteinek is!” Mindezekkel szemben a gonoszság angyala indulatos, keserű és esztelen, tettei gonoszak, tévútra viszik Isten szolgáit. Ha tehát „valamiféle indulatosság vagy keserűség támadna fel benned, ebből megismerheted, hogy ő van veled…” Ugyanígy akkor is, ha „sokféle foglalatosság utáni vágyódás, ételben, italban, részegeskedésben…, fösvénység, gőg, nagyzolás, meg minden, ami ezekhez közelálló vagy hasonló”. Az Úr pedig a békességet kedvelő emberekben lakik, „neki ugyanis a béke igen kedves, távol áll tőle minden veszekedés vagy gonoszság. Lelketeket egészen úgy adjátok vissza az Úrnak, ahogyan tőle kaptátok.” Ha meghallgatjuk Isten igéit, és azok szerint járunk el, képesek leszünk megjavulni, ellenben ha megmaradunk a rosszban, „a sértésekre való emlékezésben”, nem élhetünk Istennek.

A Diognétoszhoz írt levél szerzője három kérdésre válaszol: milyen a keresztények által imádott Isten, akit másképpen kell szeretni, mint ahogyan a zsidók és a görögök tették; miben nyilvánul meg a mindennapokban a keresztények felebaráti szeretete; miért ilyen későn jelent meg a kereszténység a Földön? A szerző a keresztények egyik legfőbb jellemzőjeként írja le, hogy „mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra… Megalázzák őket, és ők tiszteletet tanúsítanak. Jótevők, akiket gonosztevőkként büntetnek… A zsidók küzdenek ellenük, mint tőlük idegenek ellen, a görögök üldözik őket, de akik gyűlölik őket, nem tudják megmondani gyűlöletük okát.” Minél többet kínozzák azonban őket, a keresztények száma egyre növekszik. „Nem emberi műnek látszik ez; ez Isten ereje, az ő jelenlétének bizonysága.” Jézus Krisztus eljövetele előtt senki sem tudta igazán, hogy kicsoda Isten – írja a levél írója.

Az apostoli atyák művei rendkívül jelentősek, mert bemutatják, hogy az ókori Róma, Kis-Ázsia, Szíria, Görögország egyházainak milyen belső és külső nehézségekkel kellett megküzdeniük; képet kapunk az őskeresztények életéről, hitéről. Az Apostoli atyák elolvasása után nagy érdeklődéssel várjuk a sorozat következő könyveit.

Apostoli atyák
Szent István Társulat, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria