Bemutatták az Árpád-házi Szent Margit emlékezete című kötetet

Kultúra – 2025. április 9., szerda | 10:26

Bemutatták a nemrég kiadott Árpád-házi Szent Margit emlékezete című tanulmánykötetet a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeuma Barokk termében április 2-án.

Még 2022 novemberében került sor a Károli Gáspár Református Egyetem és a domonkos nővérek szervezésében arra a háromnapos konferenciára, amely Szent Margit életével, kultuszával, a róla szóló forrásokkal foglalkozott, egybegyűjtve a téma szakértőit és összegezve a legújabb kutatások eredményeit. Ugyanekkor nyílt meg a BTM Vármúzeum időszaki kiállítása is A Sziget. Szent Margit és a domonkosok címmel. A két eseményt dokumentáló anyag jelent most meg könyv formátumban, 502 oldalon, képekkel gazdagon illusztrálva.

A könyvbemutató résztvevőit Csorba László, a BTM főigazgatója köszöntötte, és felidézte Margit középkori itáliai kultuszának emlékeit, annak jelentőségét. A könyvet Nagy Balázs, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszékének vezetője méltatta: mint megfogalmazta, olyan művet sikerült létrehozni, amelynek egyes rétegei, fejezetei mutatják, hogyan épül a történeti emlékezet. A mű, amely tizennyolc tanulmányt tartalmaz, öt részre oszlik. Az első Margit személyével, korával és a Margit-szigeti kolostorral foglalkozik: Hogyan és mi jutott, juthatott el Margithoz a mongol támadásokról? Hatással volt-e rá az itáliai flagellánsmozgalom? Mit láthatott Margit maga körül, milyen volt a kolostor vizuális világa? A szerzők: F. Romhányi Beatrix, Falvay Dávid, Kiss Etele.

E kérdések mellett két tanulmány (Jékely Zsombor és Harsányi Eszter; illetve Takács Ágoston írása) foglalkozik a kolostorral, a feltárás régészeti és művészettörténeti emlékeivel. V. István lánya, Erzsébet hercegnő Margit rendtársa volt, később férjhez ment, végül Nápolyban halt meg domonkos apácaként. Ennek a Margithoz közel álló, fordulatos életű Árpád-házi királylánynak az életútjával, annak kérdőjeleivel, hiányzó darabjaival foglalkoznak a második rész írásai, amelyeket Kanyó Ferenc, Konrád Eszter, valamint Leonas Alex és Rihmer Zoltán jegyeznek.

A Margitról szóló források és a hozzá kapcsolódó ereklyék az utóbbi két évszázadban a kutatás homlokterében álltak: saját, több évtizedes munkájuk jelenlegi állását foglalták össze kimerítően (Klaniczay Gábor, M. Nagy Ilona), illetve gazdagítják újabb eredményekkel tudásunkat (Madas Edit, Orsós Julianna) a harmadik rész szerzői. A Margit-szigeti kolostorhoz kapcsolódó nyelvemlékeket és kódexeket, továbbá a szigeti oklevelek hátlapján felfedezett magyar nyelvű feljegyzéseket tárgyalják Zágorhidi Czigány Balázs, Haader Lea és Lauf Judit tanulmányai a negyedik részben. Végül a könyv ötödik része Margit modern kori kultuszát mutatja be: a 20. századi szentté avatás történetét és hátterét, Margit 20. és 21. századi ábrázolásait, illetve azt, hogyan lehet egy középkori szent alakját egy kortárs eszköz, a rajzfilm segítségével átadni. E részben Barna Gábor, Prokopp Mária és Békési Sándor tanulmánya olvasható.

Amint a könyvet bemutató Nagy Balázs is kiemelte, a kötet interdiszciplináris a szó legjobb értelmében, és érdemes arra, hogy valóban referencia legyen a későbbi kutatás számára. A könyvbemutató a zene eszközeivel idézte fel Margit világát: Pétery Dóra gótikus hárfán, Oláh Gyöngyvér organettón játszott.

Deák Viktória Hedvig OP – Leonas Alex: Árpád-házi Szent Margit emlékezete. Advocata Nostra, Budakeszi, 2025.

A könyv megrendelhető az Advocata Nostra webshop felületén.

A kötet hamarosan megvásárolható lesz az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), valamint megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás és fotó: Domonkos Nővérek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria