Ma advent első vasárnapja van, megkezdődik az Úr eljövetelének a várása. Dolhai professzor rámutat, hogy a teológiában és a liturgiában négyféle adventről szoktunk beszélni, a közös bennük, hogy mindegyikre készülnünk kell.
Az ószövetségi advent már rögtön az ősbűn elkövetése után megkezdődött, hiszen az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten azonnal megígérte a Megváltó eljövetelét. A választott zsidó nép több ezer évig várakozott a Messiásra, akiről a próféták sok mindent megjövendöltek, és életben tartották az emberekben a Megváltó eljövetelébe vetett hitet.
A liturgikus advent a karácsony ünnepére, Jézus születésének emléknapjára készít fel közvetlenül minden évben. Az adventi idő „lelki vezetői”: Izajás próféta, Keresztelő János és Szűz Mária. „Nekünk is olyan lelkülettel kell várnunk a Megváltó születését, ahogy ők várták: alázattal, imádsággal, hitből fakadó engedelmességgel.”
A világvégi adventre rögtön az első vasárnap emlékeztet bennünket. Jézus – ígérete szerint – a világ végén ismét eljön ítélni élőket és holtakat. Voltak korszakok, amikor az emberek nagyon közelinek tartották a világ végét, pedig Jézus világosan megmondta: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Ezt az adventet eszkatologikus adventnek is nevezhetjük.
A kegyelmi advent Jézus lelkünkbe való eljövetelének a várása. A kegyelem által Isten költözik a lelkünkbe, ahogy Jézus megígérte azoknak, akik szeretik Őt és engedelmeskednek parancsainak. Belülről alakítja át életünket, saját élete szerint. Ezért szoktuk imádkozni a Jézus Szíve-litániában: „Alakítsd szívünket a Te Szíved szerint.”
Valószínűleg sokakban felvetődött már a kérdés, hogy miért ünnepeljük éjfélkor, az éjféli szentmisével, Jézus születését? A válasz nagyon egyszerűnek látszik: azért, mert Lukács evangéliuma szerint Jézus éjfélkor született. Dolhai professzor azonban rámutat: a legfőbb ok mégis az a szép gondolat, hogy karácsony, Jézus születése, a sötétségben megjelenő világosság ünnepe. Már Izajás próféta is azt jövendöli: „a nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad.” (Iz 9,1) Zakariás, Keresztelő János édesapja pedig azt mondja, hogy a megváltó Jézus azért jön közénk, hogy „fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje”. Amikor pedig a jeruzsálemi templomban való bemutatásakor az agg Simeon karjába vette a csecsemő Jézust, e szavakkal áldotta Istent: „Világosságul jött ő a pogányok megvilágítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek” (Lk 2,32). Azért megyünk el tehát az éjszakai sötétségben az Isten házába, hogy a kivilágított templomban, a karácsonyi fények ragyogásában „a világ világosságának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak születését ünnepeljük”.
Dolhai Lajos szerint hajlamosak vagyunk a kesergésre, szomorúságra, bánt és zavar bennünket, hogy egyre inkább elhatalmasodik a világban a bűn és az emberi gonoszság. Nyilvánvaló azonban, hogy karácsony ünnepe nem ezt várja tőlünk, hanem azt, hogy „örüljünk a világ világosságának, és arról se feledkezzünk meg, hogy mi is a világ világossága lehetünk, ha hitben, reményben és szeretetben élünk”.
A szerző szerint, ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy mi a keresztény hitünk lényege, akkor valószínűleg zavarba jönnénk, és nem tudnánk röviden, egyértelműen válaszolni. Pedig karácsony ünnepe minden évben hitünk lényegére emlékeztet bennünket. „A lényeg pedig nem valami, hanem valaki: Jézus Krisztus, aki Betlehemben született, Názáretben nevelkedett, hirdette Isten országának örömhírét, és megtanított bennünket arra, hogy Isten a mi mennyei Atyánk és szeret bennünket.” A karácsonyi időben nem csupán Jézus születését, hanem a megtestesülés misztériumát is ünnepeljük, a második isteni személy eljövetelét. „Benne és általa megvalósult az Immanuel gondolat: Jézus Krisztusban velünk és közel van hozzánk az Isten.” Nem szabad tehát a karácsonyt a bölcsőben fekvő kisgyermek, a kis Jézuska szentimentális történetévé redukálnunk.
Dolhai professzor kiemeli, hogy egyházunk azt kéri tőlünk: tegyünk meg mindent azért, hogy Istennek tetsző módon ünnepeljünk, még akkor is, ha egyre többen vannak olyanok, akiknél a karácsony már elvesztette eredeti jelentését. Imádkozzunk azért, hogy a hit és a kegyelem által megszülessék a szívünkben Jézus, mert igaza van a középkori latin költőnek, Angelus Silesiusnak: „Ha Krisztus százszor is megszületne Betlehemben, Te elvesznél, ha nem születne meg a te Szívedben.”
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria