Elengedések és kötések – Interjú Zsuffa Tündével Az Ég tartja a Hazát című új regényéről

– Amikor tavaly a második Ég tartja-regény volt a témánk, azt mondta, ezzel vége, lekerekítette a Szent Erzsébet életéről szóló, majd IV. Béla uralkodásával és a tatárjárás ádáz küzdelmeivel folytatódó történetet. De nem így történt…

– Egy trilógia létrejötte különleges dolog egy író életében. Főleg úgy, hogy az egyes részeket befejezve egyáltalán nem gondolkodtam folytatásban, mára viszont ez a három kötet tényleg egy családregénnyé állt össze. Erzsébet meghalt Az Ég tartja a Földet végén, és szép végszónak hangzott, hogy „az asszony, akinek a neve mindörökké fennmarad”. Aztán musical lett belőle. Láttam a történet sikerét, kiderült, hogy mennyien szerették Béla figuráját, Walter lovagot, és akkor felmerült bennem, hogy kettejük barátságára alapozva érdemes volna továbbvinni ezt a szálat. Ebből lett Az Ég tartja a Királyt, a tatárjárás története, amit szintén lezártam. Azzal, hogy Walter lovag megmenti Béla életét, megöli Civakodó Frigyest és meghal; ott is szerepel egy végtelenre nyíló mondat: „az örökkévalóságot választotta”. Emlékszem, amikor tavaly erről beszélgettünk, nagyon a folytatás ellen voltam. IV. Béla életében ezután egymást érik a viszályok, a fiával kiélesedik az ellentét, folytonos lesz a küzdelmük, miközben az országban polgárháborús viszonyok uralkodnak, Margit pedig egy kolostorban vezekel. Úgy éreztem, hogy ezzel a helyzettel, ezekkel az évekkel már nem tudok megbirkózni. Mégiscsak női író vagyok, nem akartam további csatákról, öldöklésekről írni. Az általam nagyon tisztelt és szeretett Margit egyébként a védőszentem és az egyik kedvenc királylányom. Gárdonyi Isten rabjai című regényén nőttem fel, már kamaszként olvastam Kodolányi János Boldog Margitját is. Ilyen előzmények után hogyan tudnék íróként újat mondani? Hasonló félelmeim voltak, mint korábban Szent Erzsébet esetében. Ők olyan nagyságok, hogyha „tévednék” velük kapcsolatban, akkor felkoncolnak, eretnekké válok.

– Mégis beleállt a feladatba…

– Mert szeretem a kihívásokat. Erzsébetről egyébként viszonylag könnyebb volt írni, hiszen fordulatos az élete, amit a 21. században is be tudok mutatni: szerelmes nő, feleség, anya, özvegy, bátor döntéshozó, a felebaráti szeretet gyakorlója… De Margit esetében hogyan adjam át a mai fiataloknak, hogy a rengeteg önsanyargatással mit és hogyan tett egy kolostorban a családjáért, másokért, az országért? Ezért úgy döntöttem, nem írom meg, pontosabban mondva, így biztosan nem írom meg a történetét. Tavaly egy könyvbemutatón voltam Kubik Annával az egri érseki palotában, ahol az egyik papnövendék megkérdezte tőlem: folytatom-e? Kategorikusan kijelentettem, hogy nem. Kubik Anna még érvelt is mellette, hogy pedig milyen szép történet...

– És mi hozta el a fordulatot?

– Idén egy hideg vasárnapon, január 15-én kint voltam a Margitszigeten, ahol a kolostorromoknál Erdő Péter bíboros úr bemutatta az Árpád-házi Szent Margitra emlékező szabadtéri szentmisét. Nagyon fáztam, fel-alá járkáltam, néztem, milyen szép a Margitot ábrázoló szobor. Ebben a pillanatban a szentbeszédben a következők hangzottak el: Szent Margit nem fegyveres hőstettet vitt végbe, hanem hősiesen gyakorolta a segítő szeretetet, engesztelt és imádkozott. Istentől kérte a bocsánatot mások bűneiért; kibékítette egymással az apját és a bátyját. És aztán jött az a villámcsapásként érő mondat, amelynek hatására eldöntöttem, hogy folytatom: „Margit mentette meg a hazánkat egy öngyilkos polgárháborútól.” Öngyilkos polgárháború? Akkor hát megint tudok üzenni a 21. századnak! Margit kibékítette a királyt a fiával. Előtte csak azt láttam – ami ellenérzést váltott ki belőlem –, hogy apa és gyermeke veszekszik, folyton háborúznak, a keresztény magyar öli a keresztény magyart… De Margit mindezt meg tudta fordítani! Akkor, ott, a margitszigeti szobornál kipattant a lelkemben szunnyadó mag, és hónapok alatt kikelt belőle ez a regény. Persze újra belevetettem magam a témába, kutatni kezdtem, és elővettem a IV. Béláról szóló korábbi jegyzeteimet.

– A regény szerkezetét, illetve a történet menetét úgy alakította, hogy ugyan nem Margit a főszereplő, de a jelenléte, kisugárzása, a környezetére tett hatása folyamatosan érzékelhető.

– El kell ismernünk, hogy felgyorsult világban élünk. A leendő olvasókra gondolva úgy éreztem, a regényben is muszáj pörögniük az eseményeknek. E téren egyébként Az Ég tartja a Földet musical volt a példa számomra. Nem igazán szerettem korábban a musical műfaját, de valamit megértettem általa. Nevezetesen azt, hogy mit vár ma a közönség, mire jönnek be szívesen a színházba. Ez a műfaj csupa mozgás, mindig történik benne valami. Rájöttem, nem biztos, hogy olyan hangon és olyan stílusban kell megszólalnom, ami nekem jó.

Ha adni akarok valamit a közönségnek, és azt szeretném, hogy az üzenetem eljusson a fiatalokhoz is, akkor rá vagyok kényszerülve arra, hogy változtassak az eredeti elképzeléseimen.

Hiába szeretnék egy kimerítően részletes történelmi regényt írni, ha ettől sokan ódzkodnak. Szerették az olvasók Az Ég tartja a Királyt, de kaptam olyan visszajelzéseket is, hogy nehéz volt befogadni azt a sok fájdalmat, tragédiát, harcot, pusztítást. Nyáron megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne visszakerülnöm abba a lelkiállapotba, amit a Szent Erzsébet-regény írása közben éreztem. Olyan pozitív érzéseket szeretnék átadni, mint az örök szeretet, barátság, szerelem, amelyek segítségével tovább tudunk menni a mai világban. A közösségi média tele van gyűlölettel, negatív üzenettel. Úgy éreztem, hogy

Margit alakján keresztül ismét meg tudom fogalmazni a reményt.

Vele kapcsolatban persze nem jut eszünkbe a földi szerelem, ezért olyan történelmi regényt írtam, amelyen végigfut egy romantikus szál. Épülnek a várak és Buda városa templomokkal, klastromokkal, polgárházakkal. Kitaláltam a német építőmester, a harcias, bohém Bastian figuráját. A szigeti kolostor építésén dolgozó fiatalember megismeri Ilonát, a bárókisasszonyt, aki apja halála után pénzéhes mostohájának ármánya folytán kerül a zárdába. Bastian és Ilona bonyolódó kapcsolatán, szerelmén keresztül mutatom be a középkori világot, és benne a már gyerekként is sugárzó tekintélyű Margitot. Ilona szemével látjuk a királylányt felnőni, békíteni, imádkozni, lelkekbe tekinteni, vezekelni, gyógyítani. Ily módon a legtöbb róla szóló legendát, jellegzetes történetet is bele tudtam foglalni ebbe a regénybe.

Margitot valószínűleg azért is szerethették annyira a kortársai, mert Szent Erzsébet kultusza előzetesen megágyazott mindannak, amit képviselt. Ritkán gondolunk bele, hogy ők időben, térben és lelki értelemben is nagyon közel álltak egymáshoz. Bennem is csak néhány éve, az írás kapcsán tudatosultak igazán bizonyos tények, összefüggések, például az, hogy Erzsébet Merániai Gertrúd lánya, IV. Béla testvére, Margit pedig Szent Erzsébet unokahúga volt.

– Ahogyan Az Ég tartja a Királyt, ugyanúgy ezt a könyvet is a fiának ajánlotta, illetve a sporttársainak, a magyar műkorcsolyázóknak, „akik fiatal koruk ellenére belekényszerültek egy méltatlan küzdelembe, de bátran helytálltak, és kiálltak az igazukért”. Miért ez a gesztus?

– A fiam tavaly lett tizennyolc éves, és a születésnapi döntése az volt, hogy három és fél év itthon tartózkodás után visszamenekül abba a közegbe, ahol mint válogatott műkorcsolyázó felnőtt. Ahol becsülték, bíztak benne. Sajnálom, hogy mindezt nem a hazájában élte meg, hanem külföldön, Ausztriában. Most már bevallhatom, a döntése utáni időszak számomra gyászidőszak volt, amibe bele is rokkantam lelkileg. Pepét születésétől egyedül neveltem, megvoltak a napi rutinok, mellettem volt, nagyon szoros anya-fia kapcsolat alakult ki közöttünk. De ott és akkor rádöbbentem, hogy neki ugyanúgy megvannak az álmai, ahogy nekem is megvoltak gyerekkoromban. Ő is úgy ragaszkodik a műkorcsolyához, mint én ahhoz a nyolcévesen meghozott elhatározásomhoz, hogy író leszek. A szüleim támogattak ebben, biztattak. Én ugyanezt a bizalmat akartam kifejezni a fiam felé, és ezt úgy tudtam megtenni, hogy elengedtem. Visszakerült tehát Ausztriában abba a közegbe, ahol visszaszerezte az önbecsülését. Átfutott rajtam a gondolat, hogy nem fog hazajönni Magyarországra. Az elmúlt években ugyanis a sport világában sok csalódás érte őt és a magyar csapattársait, amit mindannyian árulásként éltek meg. Nehéz volt ezt végignéznem, főleg, hogy tudtam, milyen reményekkel jött haza Pepe annak idején… Az Ég tartja a Királytban a tatárjárás után, a romhalmaz fölött kétségbeesetten töprengő, az országát visszaszerezni akaró IV. Béla figuráján keresztül párhuzamot tudtam vonni mindazzal, ami akkor lejátszódott benne. Tavaly azzal a történettel akartam üzenni neki: ha ott kint, külföldön élve elolvassa, értse meg:

bármilyen csalódás éri a magyar embert, azért soha nem a haza a felelős, hanem az emberi gyarlóság.

IV. Béla sem hagyta cserben a hazáját és azt, amit örökségként kapott. Idén azonban a szakadék, ami miatt Pepe elment, még tovább mélyült. Az osztrák szövetség vissza akarta venni, hogy újra osztrák színekben fusson. Elindultak az egyeztetések. Mindez nagyon fájt nekem, hiszen 2018-ban nem ezért jöttünk haza. A 20. században játszódó regényeket is írtam, feldolgoztam ’56-ot, pontosan ismerem az itthoni viszonyokat. Akik akkor elmenekültek, nem az országra voltak mérgesek, hanem azokra, akik elzavarták őket. Nehogy már ne harcoljunk azért, ami a miénk! Fel akartam kelteni a fiamban a küzdőszellemet. És ahogy említettem, nemcsak róla volt szó, hanem a sporttársairól, a barátairól is, akiknek szintén üzenni akartam: van remény, van jövő. Az emberi gyarlóság miatt nem haragszunk sem Istenre, sem a hazára. Pepe idén tavasszal elolvasta Az Ég tartja a Királyt, és azt mondta: „Anyám, megértettem az üzenetet, maradok!”

– De most is Ausztriában él, Ausztriában edz…

– Igen, de magyar zászló alatt. Pepe döntése meghatott, és olyan büszke voltam rá! Az már csak ráadás volt, ahogyan kiállt a sporttársaiért, és hallatta a hangját, küzdött az ő megbecsülésükért is. Nem éltek tehát hiába azok a magyar ősök, akik általam megértették vele: Istenhez és a hazához az utolsó pillanatig ragaszkodunk. Amikor megírtam a legújabb történetet, Az Ég tartja a Hazát, Margit alakja visszaigazolta a korábbi megerősítéseket. Egy magyar királylány ott, a szigeti klastromban imádkozott a bűnösökért, apa és fiú kiengesztelődéséért. Ő volt „a haza záloga”, akit már a születésekor felajánlottak Istennek. Tudtam, hogy ezt a regényt újra Pepének kell címeznem, hiszen ő volt az első olvasóm, aki megértette, hogy mit akartam mondani ezzel. Hallja az utókor a hangunkat, lássák meg mindazt, amit örököltünk. Igenis, maradni kell, és kiállni egymásért, hogy legyen jövőnk, örökségünk!

– Hogyan tovább ezután?

– Az Ég tartja a Földet musical, s vele Szent Erzsébet üzenetének sikere töretlen. A szeptemberi két telt házas margitszigeti szabadtéri előbemutató óta a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban játsszák, nagy sikerrel. Elképesztő az a szeretetcunami, amit mi, alkotók rendre átélünk. Érzem, hogy Isten áldása van a Lezsák Sándor, Cseke Péter, Szikora Róbert és Zsuffa Tünde alkotta négyesfogatunkon. Most már, hogy tudom, mit várnak az emberek, azt gondolom, Az Ég tartja a Hazát is színpadra kerülhet. Cseke Péterrel és Szente Vajkkal már beszéltünk erről. Szent Margit üzenete is átültethető a 21. századra. Például arra a párbeszédre gondolok, amikor Béla hatalmi céloktól vezérelve hozzá akarja kényszeríteni a lányát a cseh uralkodóhoz. Az apa ekkor a gyermekével is királyként viselkedik. Margit azonban tudja, hogy őt felajánlották, magasabb hivatása van, ő születésétől fogva Istené. A mai korban ugyancsak nagy kérdés: hol a határ, amíg a király király maradhat, az Istenhez tartozó ember Istené lehet? Béla azzal „érvel” Margitnak, hogy szép koronát kaphat ékkövekkel, mire ő: nem, nekem elég Krisztus (tövis)koronája. Az egykor indulatos Béla itt már megtört, bölcs uralkodó, aki végül belátja, hogy nem tudja érvényesíteni a politikai akaratát. Összevész a lányával, bünteti a klastromot, megvonja a támogatásokat, de idővel megszólal a lelkiismerete. Szent Erzsébet üzen neki fentről.

A trilógián keresztül végig azt mutatom fel, hogy bármit szeretnénk is elérni az életben, mindent át kell adnunk a Jóistennek, a Gondviselésnek.

Mert nemcsak a királyt, a hazát, hanem mindannyiunkat, az egész világot az Ég tartja meg.

Fotó: Zsuffa Tünde archívuma

Pallós Tamás/Magyar Kurír