Gavin D’Costa: Az Egyház és a zsidóság – Katolikus tanfejlődés a II. Vatikáni Zsinat után

A könyvben bemutatott tanítás 1964-ben és 1965-ben jelent meg a Római Katolikus Anyaszentegyházban, a zsinat két dokumentumában: az Egyházról szóló dogmatikus konstitúció 16. pontjában és az Egyháznak a nem keresztény vallásokhoz fűződő viszonyának szentelt nyilatkozat 4. pontjában. Mindkét dokumentum bibliai alapokra hivatkozott: Szent Pál Római levelének megállapításaira. Az a tanítás fogalmazódott meg a zsinaton, miszerint

„visszavonhatatlan” a szövetség, amelyet Isten a népével, a zsidókkal kötött, mivel Isten nem vonja vissza ígéreteit és kegyelmi adományait (Róm 11,28).

Gavin D’Costa megjegyzi: e tanítás tényleges megfogalmazásához közel kétezer évre volt szükség. Tizenhat év elteltével újabb előrelépés történt: ezúttal II. János Pál tanítóhivatala révén, 1980-ban. A fejlődést az jelentette, hogy a Római levél tanítása már kiterjedt a kortárs zsidóságra is. Az 1980-as évektől kezdve 2015-ig (e könyv időbeli végpontjáig) megkezdődött a tantétel kifejtése. A teológus szerző történeti összefüggések felvázolásával, az összes jelentős egyházi dokumentum elemzésével, hatalmas szakirodalmi tájékozottsággal, mégis közérthető módon ered a kérdések nyomába, s a válaszok, amelyekkel szolgál, egészen új, váratlan megvilágításba helyezik a Katolikus Egyház és a zsidóság kapcsolatát.

Gavin D’Costa azt próbálja igazolni, hogy az új tanítások valóban folytonosak a tanítóhivatal korábbi megnyilatkozásaival. Ugyanakkor idővel jelentősen megváltoznak a tantételek megfogalmazásában fontos szerepet játszó, de nem tanbeli jellegű előfelvetések. Ennek fényében könnyebben megértjük a felmerülő feszültségeket. A szerző azt állítja, hogy a Katolikus Egyház nem kerül ellentmondásba önmagával, ha azt tanítja, hogy a zsidó kultusz élő és életadó. Ettől még felmerülnek további válaszra váró kérdések: milyen kultikus cselekményekről van szó? A harmadik – esetlegesen újjáépített – templomban bemutatott áldozatokról? Minden zsidó ünnepről? A Katolikus Egyház 2015-ben azt állította – nem tanbeli kötelezettséggel –, hogy e hűségesen végzett cselekmények révén „a zsidóknak része van Isten üdvösségében”.

A szerző megvizsgál egy másik, ugyancsak nem kevésbé vitatott és nyugtalanító témát is. Szemügyre veszi a zsidó néppel kötött szövetséggel járó ígéret egyik fontos összetevőjét is: a föld ígéretét. A hagyomány szerint a földre támasztott tényleges igények szellemi valóságokra helyeződtek át, ezeket pedig Jézus Krisztus és jegyese, az Egyház örökölte. A részleges határok egyetemesre tágulnak. D’ Costa a Pápai Biblikus Bizottság és a katolikus bibliamagyarázat alapján kimutatja:

semmiben sem változik a föld ígérete, amelyet Isten népének adott, mert része a visszavonhatatlan szövetségnek. Az Újszövetség nem mond ellent ennek a nézetnek.

A teológus professzor azt a kérdést is fölteszi: összefügg-e a föld ígérete Izrael Állammal, amely 1948-ban jött létre? A végpont, amelyre jutott, három teológiai meggyőződést egyesít magában: a mai Izraelnek vallási jelentősége van a zsidó nép iránt táplált isteni szeretet szempontjából; a földre támasztott zsidó igényeknek úgy kell teljesülniük, hogy közben a palesztin nép eltérő legitimitású igényeivel szemben is igazságosan járjanak el; a zsidók, a keresztények és a muszlimok Jeruzsálemmel kapcsolatban támasztott vallási igényei egyaránt tiszteletet érdemelnek.

Gavin D’Costa azt a tanbeli kérdést is fölteszi: alááshatják-e Jézus Krisztus jelentőségét az üdvösség szempontjából az újabban megfogalmazott tanítások? Szerinte Boldog Henry Newman csak mosolygott volna ezen a kérdésen. Semmilyen tanfejlődés nem áshat alá semmi olyasmit, amit dogmatikai bizonyossággal tanítottak kétezer éven át. A szerző szerint azonban feltehető kellemetlenül éles formában is a kérdés: kezdeményezhető-e misszió a zsidók körében, ha a katolikus egyház tanítása szerint mindenkit szükségképpen meg kell céloznia a missziónak, aki nincs megkeresztelve és nem ismeri a szentháromságos Istent? A szerző erre azt a nyugtalanító választ adja, hogy a Tanítóhivatalnak az a szerve, amelynek a zsidókkal kapcsolatos zsinati tanítás gyakorlati alkalmazása a feladata, 2015-ben úgy nyilatkozott, hogy a zsidó nép nem lehet célpontja intézményes missziónak. A könyv írója hozzáteszi: „alázatosan, örömmel és tisztelettel” elismeri:

semmi sem áshatja alá azt a visszavonhatatlan szövetséget, amelyet Isten a zsidókkal kötött, de lassan újfajta tanúságtétel is alakot ölthet előttünk.

Szerinte csak egy héber katolikus egyház (a 2015-ös dokumentum szavaival élve: „a körülmetélésből való egyház”) tanúsíthatja a zsidó világnak, hogy Jézus Krisztus evangéliumának örömhíre nem jelent fenyegetést.

A szerző nem állítja, hogy a katolikus Tanítóhivatal támogatja a könyvében kifejtett összes választ, csak azt mondja: a Tanítóhivatal és szervei által előadott kötelező és nem kötelező érvényű tanítások olyan gondolati lehetőségeket nyitnak meg, amelyek akár a könyvben javasolt megoldások irányába is mutathatnak. Majd az idő és a teológiai viták eldöntik, mi az igazság.

A könyvet Görföl Tibor fordította.

Gavin D’ Costa: Az Egyház és a zsidóság – Katolikus tanfejlődés a II. Vatikáni Zsinat után
Vigilia Kiadó, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír