Ha dicsérték, elpirult, mint egy diák – Jókai 200 kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Most mégis azt mondom, érdemes megnézni hátrahagyott tárgyait, rajzait, festményeit, kéziratait, melyek felidézik életútját. Kétszáz éve született Jókai Mór; az író bicentenáriumán Jókai 200 – Az üstökös, kit önlángja a végtelenbe visz címmel nagyszabású kiállítást rendezett a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum. 

A tárlat plakátján Az üstökös című folyóirat fejlécét láthatjuk, amelyen mindenféle jókedvű figurák vonulnak a fénycsóva irányába az ég felé; az élen egy hegyes csőrű, akaratos kakas jelöli ki az utat. A 19. század második felének szatirikus hetilapja hatvan éven át jelent meg rendszeresen, egészen 1918-ig. Szerkesztője és kiadó-tulajdonosa Jókai volt, Landerer és Heckenast műintézete nyomtatta, a karikatúrákat Jankó János rajzolta. 1863-tól Emich Gusztávnál nyomtatták (aki korábban Petőfi kiadója is volt), majd az Athenaeumban, a századforduló táján pedig a Pallas Részvénytársaság nyomdájából került ki a lap. A kiállításon Az üstökös 1859. évi lapszámaira szóló előfizetési felhívás reklámlapját láthatjuk. Itt már a későbbi fejléccel, barokkos, díszes, árnyékolt betűkkel, ahogyan a lap számai akkoriban megjelentek.

A vicclap létrejöttéről így írt Jókai: „Vannak munkáim, amelyek keletkezését egy-egy nagy csapás idézte elő. Például Az üstökös című humorisztikus vállalatom úgy keletkezett, hogy egyszer egy barátom hibája miatt nagy bajba kerültem, s gondterhesen járkáltam künn a kertemben, s íme, mint Mózesnek a csipkebokor, nekem a ribiszkebokor súgta meg, hogy kezdjek meg egy művet, amihez akkor még minden hiányozott, humorisztikus író, rajzoló és olvasóközönség, csak egy volt meg, ami nem kellett: osztrák cenzúra. S ez a sugallat szülte azt a vállalatot, melynek huszonkét évfolyamában a magyar néphumor van összesítve, s mely rám nézve is egy új fordulópontot képezett.” (Jókai Mór: Életemből. A látható Isten, 1887)

A Petőfi Irodalmi Múzeum nemcsak íróként mutatja be Jókait, hanem igyekszik rávilágítani sokoldalú tehetségére. Hiszen kora ifjúságától rajzolt, iskolai füzeteinek egyik lapja is kis vázlatokkal telt meg. Jókai később, felnőtt korában is megtartotta ezt a szokását. Jól mutatja ezt első regénye, a Hétköznapok 1846-ból származó kézirata, amelynek két oldala megtekinthető a kiállításon. Ő maga így ír erről: „Nekem gyermekkori játékszerem sem volt más, mint a palatábla meg az iral. Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam. A legelső piktúrám hatesztendős koromban egy farkas volt, s alá ez a történetesen alkaikus vers volt írva: »Búsulást hallata bokrokban egy farkas.« Hogy mi búsította el olyan nagyon azt a farkast, arról most már fogalmam sincs. Hanem a farkas meg a vers most is megvan valahol, mert késsel volt belekarcolva a nagy palatáblába.” A kiállításon megnézhetjük Jókai egykori palatábláját is.

Néhányszor már megállapítottuk, hogy általában a fejrajzolásból derül ki, mit tud valaki – hacsak nem szándékosan torzít valamilyen mondvacsinált indokkal, az önkifejezés érdekében. Jókai rajzai és festményei arról tanúskodnak, hogy alkotójuk ismeri az arányokat, tud fejet rajzolni, sőt egész alakot is. Talán csak a nagyobb gyakorlat hiányzott, de gyorsan tegyük hozzá, végül is nem hivatásos festővel, hanem a magyar irodalom egyik legnagyobb írójával van dolgunk.

A kiállításon megnézhetjük az édesanyjáról, Jókay Józsefné Pulay Máriáról 1843–1844-ben készített rajzait, sőt olajfestményeit is, például az édesapjáról, Jókay Józsefről. „Ifjúságomban festőnek készültem, volt tehetségem hozzá, s kezdetben bíztató szerencsém. Ha ott maradtam volna, most talán az egész világ volna hazám, s senki sem neheztelne érette. Én azt egyszerre elhagytam, s választottam helyette az irodalmi pályát, melynek koszorúi tövisből vannak fonva, s nimbusza nem világít, hanem éget.” (Jókai Mór: Életemből. A látható Isten, 1887)

A legnagyobb méretű olajfestménye Vály Ferencné Jókay Eszterről készült, aki a nővére volt. Viszonylag kis méretű önarcképe is látható a kiállításon 1843-ból. „Minden tantárgyból kitűnő, a rajzban annyira előrehaladott, hogy az arcokat egy pár vonással pontos hűséggel veti papírra, a festészetben pedig mindennap gyakorolja magát, új színezési mód kitalálásán töri a fejét, s festékeit maga csinálja. Ezen felül olvas is rendszer nélkül, összevissza mindent, amit kap.” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora, 1907)

A kiállítótérben továbbhaladva megnézhetjük Jókai A zsidó fiú című drámájának eredeti kéziratát 1843-ból. Egy másik eredeti Jókai-kéziratot is érdemes kiemelnünk: azt a levelet, melyet az író Pulay Máriához, édesanyjához írt 1847-ben. A lap felső szélére csoda szép fejlécet rajzolt: Buda és Pest látható rajta. A levél tartalma is fontos a fiatal Jókai életútja szempontjából, idézzünk belőle néhány gondolatot: „Hála Istennek, ismét egészséges vagyok. Holnap vagy holnapután szándékomban van hazamenni. Ha nem mehetnék, az lenne az oka, hogy Frankenburg Bécsben van, s így rám Pesten nagy a szükség. Jövő félévtől kezdve ki vagyok nevezve az Életképek szerkesztőjéül…” (Életképek, 1847. július 1.)

A kiállítás rendezői igyekeztek minél sokoldalúbban bemutatni Jókait, az életét, tárgyait, könyveit. Ez utóbbiak közül láthatjuk a tárlaton az Egy bujdosó naplója című kötetének 1851-ben Pesten megjelent kiadását. Alcíme: Novellák a forradalom utáni időkből. A borító egész vászonkötésben, aranyozással és pirossal kiemelt dombornyomással készült. Egy másik könyve, a Csataképek kartonált kötésben, drámai illusztrációval, arannyal nyomott betűkkel jelent meg.

Idézzünk most Jókaitól néhány sort arról is, hogy milyen volt Magyarországon élni a 19. század közepén. Így emlékszik vissza az író a levert forradalom utáni időkre: „1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. (…) A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le Schulrathig. Csak a cenzor kötelessége volt érteni az átkozott finnugor idiómát.” (Utóhang a Varchonitákhoz. Selmeczbányai Hiradó, VI. évf. 21. szám, 1895)

Fennmaradt egy erősen megbarnult fénykép a képviselőház 1894. június 4-ei üléséről. Jókai is jelen volt, jobbról a harmadik padsor harmadik padjában, jobbról a második ülésen foglal helyet. A felvételt Ellinger Ede készítette. Láthatjuk a tárlaton Ferraris Artúr híres, sokat reprodukált képét, a Történelmi tarokkpartit (1894) is. A festményen politikusok, földbirtokosok kártyáznak Jókai és Tisza Kálmán társaságában. És persze kiállították a tárlaton a többi tárgy között Jókai íróasztalát, karosszékét is, valamint a révkomáromiak tulipános díszládáját 1881-ből.

Az író egész pályafutása során feladatának tekintette hazánk történetének szélesebb körben való megismertetését. Évtizedeken át dolgozott A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkáján, amelyben ezeréves múltunkat beszéli el népszerűsítő formában. Etnográfiai érdeklődését mutatja, hogy Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című nagyszabású sorozatban tőle származik Budapest, a Duna-Tisza közi élet és a Hortobágy leírása. Alföldi gyűjtőkörútja inspirálta a puszta regénye, a Sárga rózsa megírására. Néprajzi kutatásait, anekdota- és adomagyűjtéseit elismerve 1858-ban az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1861-ben pedig a rendes tagjává.

Jókai Mór A jövő század regényével megteremtette a magyar nyelvű modern tudományos-fantasztikus irodalmat. Miközben szatirikus eszközökkel ábrázolja korának társadalmi és politikai viszonyait, hitet tesz a technikai fejlődés mellett: alapgondolata szerint a természettudományos felfedezések révén megteremthető egy utópisztikus, konfliktusoktól mentes világ. Jókai szárnyaló képzelete megalkotja az aerodromont, azaz a repülőgépet. A regényben egy üstökös Napba zuhanása nyomán megszületik a Föld testvérbolygója, a Pax, s az emberek között véget ér az örök harc. (Tegyük hozzá: szép idea, de eddig sajnos még nem valósult meg az örök béke.) A kiállítás rendezőinek ötlete nyomán számítógépes grafikusok a mesterséges intelligencia segítségével vizualizálták A jövő század regényét. A tárlaton így berepülhetünk Otthon utópisztikus városába, amelyet Jókai csodálatos repülő gépezete, az aerodromon fedélzetéről szemlélhetünk.

Annyi a látnivaló a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai 200  tárlatán, hogy több oldal sem lenne elég a taglalására. Ezért azt javaslom a kedves Olvasónak, hogy bátran látogasson el a budapesti Károlyi-palota időszaki kiállítására, amely 2026. december 31-éig tart nyitva. Ez a gazdag gyűjtemény életközelbe hozza a magyar irodalom nagy klasszikusát, akit így jellemzett kortársa, Mikszáth Kálmán: „Jelenlétében sohase volt szó műveiről, vagy ha igen, látszott, hogy feszélyezi; ideges lett, sietett másfelé terelni a beszédet. Ha dicsérték, elpirult, most, ötvenéves korában is, mint egy deák. S ami a szavakban legfösvényebb poétát is bőbeszédűvé teszi, ha kérdezték, mit ír, hol vette a témát, hosszú lesz-e a dolog, és mikor jelenik meg, ő ez elől is kitért egy-egy önmagát fitymáló frázissal.” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora, 1907)

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. október 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.