Keltsd életre a templomodat! – Brummer Emese Sára, Sopron

Miről mesél Máté egér a soproni orsolyita templomban?

Kora reggel van. A soproni orsolyita templom magas tornya még alig-alig látszik a szürkületben. A vízköpők is szundikálnak még a párkányon. Én is, mint sok iskolatársam, a hajnali rorátéra igyekszem advent havában. Fázom, csak az vigasztal, hogy a mise végeztével lesz egy kis szeretetvendégség a templom sekrestyéjében, ahol a forró tea biztos fel fog melegíteni.

A szentmisén egy kisegérre lettem figyelmes. Ez a kis állat a hideg padlón ide-oda cikázott. Gondoltam, a tanítás után visszalopózom a templomba és megkeresem. Biztos éhes, hozok neki egy kis kalácsot. Gondoltam, szegény, mint a templom egere, jóllakatom egy kicsit. Így is tettem, visszamentem.

Meglepetésemre az egérke előbújt a rejtekhelyéből, és így szólt:

– Gyere, te kislány. Ha estefelé visszajössz, megmutatom a templom minden csodáját.

Később visszamentem. Már ott várt rám, illedelmesen bemutatkoztam neki.

– A nevem Emese. Ide járok a katolikus iskolába. Téged hogy hívnak?

– Az én nevem Máté. Az egyik evangélistáról kaptam a nevem, akik az itt látható szárnyas oltáron vannak. Látod, Emese? Máté, Márk, Lukács és János.

– Kérdezhetek valamit, Máté? Te hány éves vagy?

– Oh, már nem is számolom – mondta Máté, a kisegér. – Már akkor is itt voltam, amikor ezen a helyen egy kis fatemplom állt. Ezt a templomot akkor még Szentkeresztnek nevezték. Akkoriban két neves esemény is történt. Tudod-e, mik voltak ezek? – kérdezte.

– Nem – feleltem a kérdésre, majd kértem, hogy mesélje el a történetet.

– Több mint kétszázötven tavasszal ezelőtt ebbe a templomba jött Mária Terézia királynő, majd később itt avatták szentté Szent Angélát.

– Bámulatos, te sokat látott kisegér vagy. Annyira elszaladt az idő, hogy észre se vettem, hogy közben a körülöttünk lévő tárgyak egyszerre csak életre keltek. Figyelmesen hallgatták ők is a kisegér izgalmas történetét.

Itt állt mellettem Mária szobra, az adventi gyertyák önfeledten kergetőztek a padok között. Szent Ágoston és Szent Angéla a sekrestyében beszélgettek valami titokzatos dologról, amire nagyon kíváncsi lettem. Kértem Mátét, segítsen megtudni, mi lehet ez a titok. A kisegér azonban nem figyelt rám. Csak mesélte a történetét.

Egyszer csak hallom: Gru-gru – turbékolt a galamb a szószék felől. – Én ismerem a titkot, elmondhatom nektek.

Ebben a pillanatban egy tekintélyt parancsoló mély hang szólalt meg mögülem. Hirtelen Szent Istvánnal és Szent Lászlóval találtam szembe magam.

– Halljátok szavunk, gyűljetek körénk és figyeljetek!

A hívó szóra Angéla és Ágoston is kirohantak a sekrestyéből.

– Majdnem kétszáz tavasz óta itt állok ebben a templomban. Ilyen még nem történt, hogy Orsolya nyila elveszett volna.

Ekkor mindenki meghökkent.

– Miért olyan fontos az a nyíl? – kérdeztem.

– Az nem egy átlagos nyíl, hanem az egy aranynyíl. Már az alapításkor is itt volt, most pedig egyszerűen eltűnt. Fogalmunk sincs, hol lehet.

Hirtelen sötét árny repült át a templom padjai felett. Dentál, ez a sötét árnyék, flegmán így szólt: – Csak egy ócska nyíl.

Erre Máté, a kisegér felkiáltott:

– Nincs igazad, az egy igazi kincs. Mit szólnak az orsolyás diákok, ha holnapra nem kerül elő?

– Ki lehet ez a Dentál? – kérdeztem magamban.

Egér barátom, mintha hallotta volna a gondolataimat, így válaszolt:

– Ne foglalkozz vele, Emese, ő csak a templom zsörtös denevérje, a neve Dentál.

Az az ötletem támadt, induljunk el közösen az elveszett nyíl megkeresésére. Átkutattuk az egész templomot, benéztünk a padok alá, az oltár mögé. A templom minden egyes apró szegletébe betekintettünk, de nem került elő. Későre járt már, haza kellett mennem. Mondtam Máténak, hogy a mai napon nem találjuk már meg ezt az elveszett kincset. De ekkor harangszó ütötte meg a fülünket. Mária ekkor így kiáltott:

– Hát persze, a torony, oda nem néztünk be!

– Csakis ott lehet a nyilam! – mondta erre Orsolya.

– Menjünk! – szólt Szent László.

A kis csapat a kisegérrel az élen elindult fel a toronyba. Máté eközben elmesélte, hogy három harang van fent, melyek nagyon értékesek. A legnagyobb több mint hat mázsa. Van egy három mázsás is, ez az Angéláról elnevezett harang, míg a kisharangot, amely másfél mázsás, Szent Orsolyáról nevezték el. Ekkor felkiáltott Orsolya:

– Siessünk, mert már hajnalodik, jön fel a nap. Kifutunk az időből. Vissza fogunk változni. Kutassuk át gyorsan a harangokat.

A két kisebbet átnéztük, de nagyobbra már nem jutott idő. A többiek ekkor hirtelen visszaváltoztak, a Tűztorony felől bevillant a hajnali napsugár. Csak Máté, Dentál és én maradtunk ott, akik nem voltunk kőbe fagyva.

– Nézzük át mi a nagyharangot – kértem a kisegeret.

– Ne, azt ne! – kiáltott Dentál – Nem lesz ott, amit kerestek.

– Te ezt honnan tudod? – kérdeztem.

– Csak úgy – mondta szomorúan.

Nem hallgattunk rá és a kisegérrel nekiveselkedtünk, de hiába, megelőzött minket Dentál. A nyíllal a karmai között repült ki a nagyharangból.

– Jól van, na, én dugtam el a nyilat. Csak azt akartam, hogy velem is játsszatok egy kicsit és figyeljetek rám.

Máté ekkor így szólt hozzá:

– Te mindig a barátom voltál. Nem kellett volna ezt tenned.

– Ha kiderül, hogy én voltam, nem fognak szeretni a többiek! – mondta Dentál.

Máté azonban megértette, hogy miért csinálta ezt a denevér.

– Dehogy, meg fogják érteni – mondta. – Tudják, hogy közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe.

Azt mondtam nekik erre:

– Ti itt egy nagy család vagytok. Ha ezekután eljövök ide hajnali rorátéra vagy szentmisére, én is a család tagjának érzem majd magam. Pláne, hogy van egy közös kis titkunk. Tegyük vissza a nyilat együtt és menjünk aludni.

Ekkor eszembe jutott, hogy mindjárt újra a hajnali rorátéra jövök ide. Aki ezt a mesét nem hiszi, jöjjön el a rorátéra ide, és figyelje Mátét, aki régóta a templom lakója. Ha akarsz, hozz neki egy szelet kalácsot te is!

Brummer Emese Sára 10 éves, 4. osztályos,
a soproni orsolyita templomról írt mesét.

Magyar Kurír