Kétszáznegyven éve született Kőrösi Csoma Sándor

A világ egyik kiemelkedő keletkutatója 1784. március 27-én született az erdélyi Háromszék vármegye Kőrös nevezetű falujában, egy köznemesi család hatodik gyermekeként. Édesapja, Csoma András székely határőr katona, édesanyja Gecse Krisztina volt.

Maga a falu 1464-ben Kewres néven jelenik meg az okiratokban, míg az 1567. évi összeírásban (regestrum) már Keöres néven szerepel tizennégy kapuval, amelyek a házakat és a hozzájuk tartozó portákat jelentették. A falu neve 1904-ben változott Csomakőrösre, Pákéi Sándor József országgyűlési képviselő kezdeményezésére.

Kőrösi Csoma Sándort 1784. április 4-én keresztelték meg, az eseményt a falu anyakönyvébe is bejegyezte Fazekas Gábor prédikátor. 

A templom bejárata fölött az 1779-es évszám olvasható, ám a toronytestet takaró kis gótikus bejárat jóval korábbi eredetre utal. Középkori alapításra vall a kelet felé keskenyedő kis szentély alapzata is, ami már a 14. században ismert és alkalmazott építészeti stílus volt Európában. A hajdani katolikus templomot minden bizonnyal a már említett 1779-es esztendőben alakították át, újították fel a falu akkor már református lakói.

Kőrösi Csoma Sándor 1790 tavaszán kezdte meg tanulmányait a falu elemi iskolájában. Tanítói Dulló Zsigmond, Vadasdi Mihály és Létczfalvi Orbán Zsigmond voltak. Az elemi tudományok, az írás, az olvasás és természetesen a magyar történelem elsajátítása mellett fontos volt, vagy inkább a legfontosabb, a hitéletbe való bekapcsolódás.

Kőrösi Csoma Sándor gyermekkorában szigorúan kötelező volt a templomba járás, a szertartásokon való részvétel. Miből állt ez akkoriban? Egy órán keresztül tartó zsoltáréneklésből, valamint az istentiszteleti részből, amelynek középpontjában az akkoriban még előre leírt, hosszú prédikáció felolvasása állt. A prédikációk lényege, már ami a gyerekekre és fiatalokra vonatkozott, a szülőknek és a feletteseknek való engedelmességről szólt, valamint a legfőbb bűnök, az iszákosság, a játszás, a káromkodás és a csapodárság mindenkori elkerülését követelte. A mai világban talán meghökkentő, hogy mindezeket a gyerekeken is számonkérték, ám tudnunk kell, hogy a 18. században a gyermek afféle „kis felnőttet” jelentett, akitől tulajdonképpen ugyanazt várták el, mint a felnőttektől.

Kőrösi Csoma Sándor életének egyik legfontosabb szakasza 1799 tavaszán kezdődött, amikor édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre, ahol beiratkozott a híres Bethlen-kollégiumba, és megkezdte tanulmányait.

A nevezetes intézményt 1622 májusában Gyulafehérváron alapította a református Bethlen Gábor fejedelem, akinek az volt a célja, hogy a külföldi egyetemek helyett az országban neveljen értelmiséget. Az uralkodó nagy értékű könyvtárát is a kollégium használatára bocsátotta, így minden adott volt egy modern, az akkori kornak megfelelő intézet létrehozásához. Ám Gyulafehérvárt 1658-ban elpusztították az Erdélyre törő krími tatárok, így az intézmény 1662-ben először csak ideiglenesen, majd az 1682-es nagyenyedi zsinat döntése nyomán véglegesen a városba települt, elsősorban I. Apafi Mihály rendeletének köszönhetően. Az intézmény ekkor kilencosztályos elemi tagozatból és hatosztályú gimnáziumból állt.

A helyi diákságot két nagyobb csoport alkotta: a bent lakó deákok voltak a tógátusok, akik magas süveget és violaszínű, hosszú tógát viseltek, míg a kint lakó deákok egyszerű polgári öltözetben jártak. A harmadik, jelentősen kisebb csoport a szolgadiákokból állt, közéjük tartozott Kőrösi Csoma Sándor is. A szolgadiákok közhasznú munkát végeztek a kollégiumban (sepregetés, favágás, tűzgyújtás stb.), vagy magánszemélyek mellé szegődtek. Mindezekért cserébe ingyenes szállást és oktatást kaptak. A kollégiumban a diákoknak gondoskodniuk kellett a saját ellátásukról: maguk főztek, nem is beszélve a fűtésről, világításról, takarításról. Az étkezést például úgy oldották meg, hogy a vagyonosabbak kosztot hozattak, míg a szegényebbek gyümölcsön, zöldségen és adományokon tengődtek.

Mivel Kőrösi szinte semmi támogatást nem kapott otthonról, a kollégiumi cipóból és zöldségekből tartotta fenn magát. Ekkoriban kezdett el háziszőttes darócruhában járni, s ugyanekkor alakította ki legendás aszkéta szokásait a földön alvástól kezdve a vízivástól való többnapos tartózkodásig.

A kollégium tanárainak jelentős része külföldön tanult, koruk kiemelkedő elméi voltak, akik tudásukkal emelték az intézmény oktatási színvonalát.

Enyeden természetesen a hitélet is többet és főleg mást adott a Kőrösön nevelkedett kisdiáknak. Az intézmény professzorai gyakran prédikáltak vagy tartottak különböző erkölcsépítő beszédeket. A jól felépített prédikációk során a Szentírás magyarázatában gyakran helyet kapott egy-egy közismert vagy kevésbé ismert klasszikus történet. Mindemellett a magyar nyelv, a földrajz és a történelem szeretetére, megismerésére is oktatták a diákokat. Minden bizonnyal itt és ekkor kezdődött Kőrösi haláláig tartó vonzalma a magyarság őstörténete iránt.

Nagyenyedi tanulmányait 1814-ben fejezte be, ám még egy esztendeig seniorként a kollégiumban maradt, ekkor már tanította a klasszikus nyelveket és a történelmet. Terve az volt, hogy a göttingeni egyetemre megy, ahol keleti nyelveket és történelmet tanulhat. Előtte azonban, mintegy a külföldi tanulmányút feltételeként, püspöke, Abats János előtt reverzálist kellett aláírnia, amelyben kinyilatkoztatta, hogy egyházi pályára készül.

Mint tudjuk, élete más irányt vett, ezért a későbbi évszázadok folyamán Kőrösit többször az a vád érte, hogy csupán „színlelte” a vallási buzgalmat, s távol állt tőle a lelkészi hivatás. Többen azt is feltételezték, hogy a mások által szófukarnak, emberkerülőnek, szobatudósnak tartott Kőrösi eleve alkalmatlan lett volna lelkésznek. Ezek a vádak azonban egyáltalán nem állják meg a helyüket. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy Kőrösi Csoma Sándor nem volt gátlásos, és bármely közösségbe gyorsan, gond nélkül beilleszkedett. Képesítése messze felülmúlta az átlagot, és göttingeni évei alatt egyfajta versengés indult érte itthon; rangos lelkészi állásokat tartottak fenn számára, hátha hazatérve elvállalja valamelyiket. Hosszú évtizedekig élt az emléke azokban a gyülekezetekben is, ahol nyári vakációi és az ünnepek alatt szolgált, és ahol őszintén fájlalták, hogy a „tiszteletes” – mert megillette őt ez a megszólítás – nem hozzájuk ment lelkésznek.

Kőrösi Csoma Sándor élete azonban másképp alakult, és ha a magyarság eredetének kérdéseit nem is oldotta meg, de lefektette a modern tibetológia alapjait.

Fotó: Barta Zsolt

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 31. – április 7-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.