Mindenkinek mindene, Apor Vilmos – A Győri Nemzeti Színház előadása a vértanú püspök életéről

Kultúra – 2023. február 23., csütörtök | 15:53

A Győri Nemzeti Színház bemutatta a Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című színdarabot, a Győrben 1945-ben vértanúhalált halt, majd 1997-ben boldoggá avatott püspöknek állítva emléket. A tavaly nyári káptalandombi ősbemutató után a kőszínházi bemutatót január 27-én tartották. A darab írója és rendezője Dér András.

„Mindenkihez lesz szavam, mindenki iránt lesz szívem,
mindenkit vezetni fogok az üdvösség útján,
megvédeni a rossztól, Krisztus urunk szent nevében.
Mindenkinek mindene akarok lenni.”
(Apor Vilmos)

A szerző felteszi a kérdést: Apor Vilmos „csakugyan boldog volt, a szó köznapi értelmében? Mi is a boldogság valójában? Boldog az az ember, akinek teljes az élete, akinek nem hiányzik semmi, aki elérte célját. Van ilyen ember? A boldogság az Egyház szemében egy másik dimenzióban nyer értelmet. Apor Vilmos ebben a dimenzióban vált boldoggá, lett példakép számunkra az életével és vértanúságával. Gyulai évei alatt példát mutatott emberségből, a »szegények bárója« lett. Győri évei alatt az üldözöttek oltalmazójává vált.”

Boldog Apor Vilmos püspök mindenkinek mindene volt. Szeretetben nevelkedett, szeretetet adni képes emberek nagyságával élte életét, önzetlenül és elhivatottan.

A darab mozaikszerűen építkezik, jelenetei filmes és a színházi eszközöket ötvöznek, bemutatva a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkorától haláláig. Az előadás közel hozza a ma emberéhez Apor Vilmost, miközben életén keresztül szembesít a kor ellentmondásaival.

Fantasztikus rendezést láthatott a közönség, nagyszerű szereplőgárdával. Minden színész kitűnően formálta meg, keltette életre a rá osztott karaktert. A főszereplő, Bakos-Kiss Gábor, aki 2021 óta a színház igazgatója, ezzel a darabbal mutatkozott be színészként a győri közönség előtt. Nagyszerű választás volt. Nemcsak alkatra, de lelkileg is közel áll hozzá Apor Vilmos, hisz kamaszkoráig papnak készült.

Veres András győri megyéspüspök is megtisztelte jelenlétével a bemutatót. A meghívón az ő gondolatai voltak olvashatóak: „Boldog Apor Vilmos püspök tisztelete Győrben és szerte a Győri Egyházmegyében elterjedt. Az ő vértanúságának a története viszont csak töredékesen ismert még a hívő emberek legtöbbje előtt is. Ezért született meg 2020-ban az ő életének emléket állító állandó kiállítás a Püspökvár pincéjében. Nagy örömömre szolgál, hogy a Győri Nemzeti Színház színre viszi a vértanú püspök életét bemutató, Dér András által írt művet. Reményeink szerint ez az előadás is közelebb tudja vinni Boldog Apor Vilmos személyét és áldozatát korunk embereihez.”

A közönség hatalmas vastapssal köszönte meg a színészek remek játékát és a felemelő rendezést, elődást. Majd egy szép gesztus következett: a Gyulai Várszínház igazgatója, Elek Tibor és Gyula polgármestere, Görgényi Ernő az előadás végén a színpadon elismerését fejezte ki a darab rendezőjének. A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Testülete Sík Ferenc-díjat adományozott Dér Andrásnak a darab megírásáért és a színházi és filmes eszközöket eredeti módon ötvöző kiemelkedő színvonalú rendezésért. A győri társulatnak pedig egy nagy méretű, a gyulai bemutatójukon készült képpel kedveskedtek.

Az előadás március közepéig látható Győrben (február 26-án, 28-án, valamint március 1. és 12. között), majd a Déryné Programnak köszönhetően országos turnéra indul.

Szöveg: Gréczi László és Sipos Kata

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria