Önismeretek dialógusa – Halmai Tamás a Földi dolgokról című interjúkötetről

A cím a könyvkiadás kezdeteit idézően ódon: Földi dolgokról; az eszmélkedések nyelvi patinája is szembetűnő; a borítófotó pedig mindehhez igazodik: levegősen szép tájat nyit, hirtelenkék mennyeket sugároz, kövektől-rögöktől a zöld hajlatokon át felhők élettanáig vezeti a tekintetet. Amit rejt, elmélyült műfaji játék: kétszerzős vallomás, elmélkedés, töprengés. Beszélgetés tehát, pontosabban: önismeretek dialógusa. Mintegy annak szellemében, amit Élet(fogytiglan) című kötetében ír Iancu Laura: „Az ember egy módon használhat a világnak, ha rendbe jön önmagával.”

A kötet első felében a költő-néprajzkutató Iancu Laura és az újságíró-író Bodnár Dániel ismeretsége alakul újra a szemünk előtt, egy levelezés anatómiája tárul elénk. A könyv ötletét is itt vetik föl, vitatják meg, rendezik véglegesre a részesek. De kedves aránytalansággal: Bodnár levelei, szólamai, gondolatfutamai hosszasabbak, ráérősebbek, megnyílóbbak. Alkotói önarcképet rajzolnak, egyszersmind teremtményi állapotról tájékoztatnak. Olykor megrendítő őszinteséggel és mélységben.

Ez a Másik felé megnyíló én-tudat mindkét esetben az isteni akaratra hagyatkozás szelíd ambíciójából sarjad, alighanem ezért is oly hézagmentes a két fél közti kommunikáció; emiatt lehet közös a nyelv, melyen elkülönbözéseiket is egymás lelkére köthetik. A depresszív hajlam is, mely jószerével csak hitéleti dimenziókban oldódhat lélekké, azonosnak tetszik: „Azt hiszem, mindketten olyanok vagyunk, hogy borzalmasan el tudunk keseredni, de soha nem adjuk fel, folyamatosan felállunk, Isten kegyelméből és megyünk tovább.” (B. D., 44.) – Mindenközben az olvasói alázatnak is olyan nyomát találjuk, mely a személyiség transzcendens útjaihoz tartozik: „Több leszek a verseid által, másként látom a világot, felfedezek benne olyasmit, amit addig nem, szembenézek önmagammal, az életemmel, és ami mindennél fontosabb, a teremtő Istennel való kapcsolatommal, mint ami mindennek az alapja.” (B. D., 115.) 

Lapról lapra nőhet kíváncsiságunk: ki az, aki ennyi önkéntelenséget előcsalogatott ebből a sokat megélt s még többet szenvedett férfiból? („Érthetetlen, hogy miért a tragédiából nő ki a csoda. Tényleg meg kell halni önmagunkért, ha Istennek akarunk élni.” – I. L., 41.) A válaszért a kiadvány második feléhez kell fordulnunk. Ez már szabályosabb alakulat: nagyinterjú Iancu Laurával. Az éltető levélváltások után lélegzékeny eszmecsere, egyszerre elemző módon és személyes hitellel. Bodnár kérdései értőek, érzékenyek, újságírói gyakorlata, fölkészült figyelmessége és összpontosító szeretete minden fölvetésből kiütközik. 

Életszakaszról életszakaszra haladunk, s a magyarfalui, a csíkszeredai és a budapesti évek egyaránt egy minden pórusában elhivatott, de lelkében szorongással küszködő fiatal értelmiségire mutatnak. Nevelődéstörténetet írnak ezek az esztendők, miközben egy memoár igényességével vetül fény teológiai, szociológiai, kisebbség- és oktatáspolitikai dilemmákra is. 

Olykor karcosan érzelmes, de sosem öncélúan pátoszos a Iancu Laura-i tónus. Hogy is fogalmazott egyik versében? „Hazának hívom a hétköznapokat” (Irányok). Ehhez a hétköznapokból összeálló hazához kapunk itt aprólékos térképet. („Az élet olyasvalami, ami 8000 méter magasság és 8000 méter mélység között történik”, tájékoztat higgadtan Valéry a Füzetekben. De értelme is, eredete is túlterjeng a mélységi-magassági határokon, tehetjük hozzá.) Családi kötelékek, iskolák emlékezete, hivatásbeli krédó: minden szóba kerül, ami egy identitás köré kontúrt rajzolhat. S minden válaszon a kontúrt megfényesítő hit ragyog keresztül: „Az ember alkot, az Isten teremt. Isten megteremti azt, amiből az ember alkothat.” (I. L., 213.) – „Az ember akkor lehet elégedett, ha hasznára van a másiknak, a közösségnek, a világnak – én ilyen nagy álmokat dédelgetek.” (I. L., 226.) – „A szeretet és a megismerés között nincs nagy ellentét, különbség. Ha valamit nem szeretek, akkor azt nem akarom megismerni, ha valamit vagy valakit szeretek, azt meg akarom ismerni. […] Szerintem a szeretet a megismerés egyik eszköze, médiuma.” (I. L., 240.) – „Egyvalamiben egészen biztos vagyok: ami az üdvösség eléréséhez szükséges, azt Isten nem tagadja meg gyermekeitől.” (I. L., 280.) – „Hogy elbuktam, vagy sem, annak egyedül a Jóisten a tudója. Amíg Jézus nem mondja ki az utolsó szót, addig az én nyugtalanságomat semmi nem csillapítja.” (I. L., 291.) 

Sok kérdést érint, mindenekelőtt pedig két lélekkel ismertet meg a Földi dolgokról – mely égiekről sem átall szólni (vö. „…az emberekkel // azt érdemes, ami az emberen túl / van, lassan megbeszélni…” – Báthori Csaba: Így vagy úgy). Iancu Laura és Bodnár Dániel beszélgetőkönyvét behajtva végül azt érezzük: ez az olvasmány följebb boldogított belőlünk egy darab embert. 

Földi dolgokról. Iancu Laura és Bodnár Dániel beszélgetése.
Kairosz Kiadó, Budapest, 2022.

Szerző: Halmai Tamás

Fotó: Kairosz Kiadó; Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. augusztus 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.