Rangos elismerésben részesült a Pázmány BTK Boldog Özséb Színtársulata

Kultúra – 2022. január 11., kedd | 11:12

„Játékok Harag György emlékére” címmel hirdetett diákszínjátszó szemlét tavaly a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A Kárpát-medencére kiterjedő szemlén a zsűri különdíjjal jutalmazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara hallgatóiból álló, 19 éve működő Boldog Özséb Színtársulat munkáját, az elismerést december 7-én vehették át Budapesten.

Az MMA a „Harag György Emlékév 2020” programsorozata kapcsán hirdette meg az egész Kárpát-medencére kiterjedő diákszínjátszó szemlét, Játékok Harag György emlékére címmel. A szemlén a közel két évtizedes múltra visszatekintő Boldog Özséb Színtársulat történetének egyik legnagyobb elismerését vehette át egy 18. századi, Zrínyi Miklós életét feldolgozó dráma színpadra állításáért.

Az emlékév záróünnepségének december 7-én a budapesti Makovecz Központ és Archívum díszterme adott otthont, itt adták át az okleveleket is, amelyeket a versenyzők A. Szabó Magda színháztörténész, író és rendező, valamint Huszár Orsolya, az MMA Harag György Emlékév 2020 vezetője kezéből vehettek át. A. Szabó Magda kiemelte a Boldog Özséb Színtársulat nyelvművelő, kultúra- és identitásápoló tevékenységét, egyedülálló misszióját.

A társulat céljait és működését Sallai Regina ismertette. Az oklevelet a csapat nevében Bereczki Gergely vette át. A különdíjat a színjátszókör Friz András Szigeti Zríni Miklós (Pozsony, 1738; Nagyszombat, 1753) című történelmi drámájának színpadra állításáért és előadásáért kapta.

A versenyhez a mártírdrámáról Gerbei Anita rendezésében Pilló Ákos stúdiómérnök és Verőcei Gábor operatőr készített filmfelvételt Gödöllőn 2021 augusztusában.


A díjátadón a társulat tagjai közül Barabás Barna, Bereczki Gergely, Garamhegyi Gellért, Gerbei Anita (rendező), Horváth Olivér, Hrubiák Laura, Kashash-Petrovics Kerim Kornél, Káldi Csilla Lilla, Lelkes Nóra, Magyarics Dóra, Medgyesy S. Norbert (alapító), Sallai Regina, Szatai Dóra, Taller Balázs Bonifác és Vanyák Dóra vett részt.

Az ünnepség fogadással zárult.

Az eseményt Harag György (1925–1985) erdélyi színművész és rendező özvegye is megtisztelte jelenlétével.

Forrás: PPKE BTK

Fotó: Vanyák Dóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria