Reneszánsz orgonaművek egy kivételes hangszeren: megszólalt Felsőörs megújult barokk műemlékorgonája

A felsőörsi román stílusú Árpád-kori római katolikus prépostsági templom barokk pozitív orgonáját a korábbi történeti források 1745-ben épült hangszerként említették, mivel az elsődleges levéltári információk alapján ez a dátum volt az elérhető. A hazai organológiai szakirodalom marginálisan kezelte a kiemelkedő jelentőségű és szinte egyedülálló orgonát, mivel nagyon kevés kritikai forrásinformáció és közvetlen adat állt rendelkezésre. 2021-ig nem történt meg a hangszer teljes restaurálása és a tárgydokumentáció, azonban a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat Orgonaüzeme megbízásából történt egy részleges felújítás (Váradi, 1961); ami elsősorban a megszólaltathatóságot eredményezte, valamint ismeretlen okból és céllal félbevágták a Quint 2, 2/3 sípanyagot.

Az 1961-ben történt beavatkozás után Lehotka Gábor orgonaművész (1938–2009) közreműködésével 1970-ben lemezfelvétel készült az orgonával, ezután Lehotka hátralévő életében nyaranta hangversenyeket adott a templomban, ami rávilágít az műemlékhangszer értékére. Az orgona restaurálásakor a szélláda toldásából, a játszószekrényen látható regiszterműködtető pálcák helyzetéből, a billentyűzet eredeti faragványaiból, a szélláda belső felületein megtalált középkori kódexfragmentumokból, a hangszer szekrény felső felépítménye homlokzati ornamenseinek megjelenéséből és más dokumentált forrástényezőkből kikövetkeztethetően; a jelenlegi homlokzatba szervezett 2’ méretű sípsor (Principál 2’) valószínűleg 18. századi toldás (talán a korábban közölt 1745. évből, ami a hangszer helyszínre szállítását jelentette) és az eredetileg négy regiszterre épített szélláda, a rátelepített sípanyag egy részével 1685 előtt készült, valószínűleg egy nagyobb (nyugat-európai) orgona mellékműveként (helyszínre következtetve a fellelt kódextöredékekből); tehát 17. századi instrumentumként a hazai orgonaállomány jelenleg megszólaltatható és tudományosan dokumentált hangszerei közül építéstörténeti szempontból a második legrégebbi (a legrégebbi magyarországi orgona a soproni Szent György társaskáptalani plébániatemplomban található, Hannes Woeckerl, 1633*). A jelenlegi dispozíció: Copula maior (8’), Copula minor (4’), Principál 2’, Quint 2,2/3, Superoctav 1’.

Magyarországon összesen három, tört mélyoktávval épült orgona szólaltatható meg ma (Kópháza, 18. sz. vége – rekonstrukció; Győr Püspökvár, 1730 körül – eredeti állapot és Felsőörs). Külön figyelmet érdemel, hogy mindhárom hangszer restaurálását a Soproni Orgonaépítő Kkt. végezte el, így Magyarországon egyedülálló szakterületi tapasztalatokat szereztek ennek a hangszertípusnak a javításához, restaurálásához és esetleges rekonstrukcióihoz. A tört mélyoktáv vezérlési megoldás azt jelenti, hogy az alsó oktáv kromatikus skálájából csak a Cisz és Disz hang hiányzik (szemben a rövid mélyoktávval, ahol a B az egyetlen félhang) és a Fisz – Gisz billentyűk középen megosztva („megtörve”) terckapcsolatban szólaltatják meg a hangokat (D-Fisz; E-Gisz). Ebből a típusból a két magyarországi barokk pozitív közül a győri elöljátszós (a síphomlokzatra merőleges helyzetű a billentyűzet és a regisztereket működtető vaspálcák elhelyezése), míg a felsőörsi egy rückpositiv (a hangszekrény hátsó részén, a homlokzati traktus mögött épült a játékszerkezet). A felsőörsi műemlékorgonán a Győri Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének kiadásában 2017-ben lemezfelvétel készült, melyre Albert Miklós (1955–2021) aranykoszorús orgonaépítő mester készítette fel a hangszert.

A Soproni Orgonaépítő Kkt. munkatársai, Szabó András és Szarka György orgonaépítő mester kivitelezésében 2021–22-ben állami finanszírozású pályázati forrásból, a Veszprémi Főegyházmegye és az illetékes örökségvédelmi hatóságok engedélyével megtörtént a barokk műemlékorgona teljes körű tudományos dokumentációja, tárgytörténeti feltárása és az eredeti állapotnak megfelelő restaurálása. A folyamatban részt vettek a Brenner János Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének oktatói és a restaurálás alkalmával, a kutatás során szerzett zenetudományi információk figyelembevételével, Magyarországon eddig egyedülálló méretű, reneszánsz orgonairodalmat megszólaltató hangfelvétel készült, amely az orgonát és a templomot bemutató másfél órás film kísérőzenéjeként hallgatható meg összesen 37 művet megszólaltatva.

A reneszánsz zene pontos körülhatárolása és definíciója a zenetudományi iskolák történetében sokáig nem volt egyértelmű. W. Ambros 1868-ban keletkezett zenetörténeti monográfiájában található az első utalás az egységes zenei reneszánszra; ez a munka a római iskolát már nem tekinti a korszakhoz tartozónak, míg a németalföldi hatást tartja meghatározónak. H. Riemann Ambrosnál jóval korábbra teszi a reneszánsz zene kezdetét. 1907-ben megjelent kézikönyve a hangszerkíséretes műdal (14. század) fejlődéséhez kapcsolja a korszakot, míg később Ch. Van den Borren németalföldi zenetörténeti monográfiájában (Amszterdam, 1949) csak az 1520 utáni zenei anyagot tekinti reneszánsznak. A mai zenetudományi álláspont szerint nagyjából az 1430–1600 közötti bő másfél évszázadot tekintjük a zenei reneszánsz korszakának (korai és befejező átmeneti évtizedekkel), elsősorban németalföldi és itáliai fórumon, de természetesen a korok kultúrtörténetének megfelelően angol, hispán, francia és más szerzők munkásságával együtt.

A 2022-ben restaurált, 17. század végén épült felsőörsi barokk műemlékorgonát megszólaltató, reneszánsz orgonaműveket bemutató film az alábbi videóra kattintva tekinthető meg:

Szerző: Dr. Maróti Gábor

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír