Romzsa Tódor vértanú püspök életéről szóló filmet mutattak be Nyíregyházán

Kultúra – 2025. június 22., vasárnap | 14:00

Június 13-án Romzsa Tódor kárpátaljai görögkatolikus vértanú püspök életéről és meggyilkoltatásáról szóló filmet mutattak be – premier előtt vetítésen – a nyíregyházi Krúdy Art Moziban.

A premier előtti tesztvetítésre görögkatolikus papokat, munkatársakat, közösségeket vártak. A közönség soraiban foglalt helyet Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, valamint Bokor Attila, a Romzsa Tódor című film rendező-producere.

A filmvetítés után az esemény a Szent Miklós-székesegyházban folytatódott, ahol a jelenlévők együtt imádkoztak a vértanú püspök közbenjárását kérve.

A rövid szertartást Szabó Tamás parókus, pasztorális helynök vezette.

A közös imádság után Bokor Attila rendező beszélt a film keletkezési körülményeiről. Elmondta: a kamarafilmet fél éven keresztül írta, s bár olykor akadályok gördültek elé, belső nyugalommal léptek túl azokon. Hosszú, nehéz folyamat volt, mire vászonra került mindaz, amit megálmodott. „Kicsit belehaltam ebbe a történetbe, […] de értelmet adott az életemnek” – fogalmazott a szerző, aki fiával együtt dolgozott a filmen; s csapatában volt a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Máthé Tibor operatőr is.

Az esten jelen volt Makláry Ákos atya is, aki a filmben a Romzsa Tódort pappá szentelő görögkatolikus püspököt alakítja.

A Romzsa Tódor című film premierje ősszel lesz, ám kisebb-nagyobb közösségekhez már korábban is eljut az alkotás, így szerepelt már az Urániában is. A vértanú püspök életét feldolgozó mozival azt akarták megmutatni az alkotók, hogy „létezik egy másfajta, teremtő értékrend a mai zűrzavaros világban” – fogalmazott Bokor Attila.

A templom udvarán közös agapéval zárták az eseményt.

Romzsa Tódor
magyar életrajzi dráma, 2025, 76’

rendező-producer: Bokor Attila
operatőr: Máthé Tibor
szereplők: Dér Zsolt, Lux Ádám, Bezerédi Zoltán, Kakasy Dóra, Cserna Antal

A film megtörtént eseményeken alapul.

A második világháborút követően Kárpátalja a Szovjetunióhoz tartozott. Az egyházellenes szovjet hatalom a kárpátaljai görögkatolikus felekezet felszámolására törekedett. A munkácsi püspök, Romzsa Tódor nem volt hajlandó feladni görögkatolikus hitét és megszegni a pápának tett esküjét, ezért 1947-ben Sztálin engedélyével brutálisan meggyilkolták. 2001-ben II. János Pál pápa avatta boldoggá.

„Krisztusért meghalni olyan, mint örökké élni” (Romzsa Tódor)

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria