Találkozás, fény, tisztulás – A Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére szentelt pécsi dzsámi

Pécs város egyik kiemelkedő építészeti emlékét, a Széchenyi téren álló egykori Gázi Kászim-dzsámit Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Helyén a középkorban egyhajós, majd gótikus stílusban többször átépített és kibővített templom állt. Itt őrizték Szent Bertalan apostolnak, a templom védőszentjének kézereklyéjét, amelyet a Szentföldről hazatérő II. András király ajándékozott a templom számára.

A török hódoltság idején Gázi Kászim pasa díszes dzsámivá alakította át a gótikus templomot. Másfél évszázad után, 1686. október 14-én Bádeni Lajos csapatai szabadították fel a várost, a dzsámit pedig a jezsuitáknak adták át, akik Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Kezdetben adományokból, később már saját megrendeléseikkel tudták a keresztény liturgiának megfelelő berendezéssel ellátni a templomot. Az épületet jelentősebb mértékben a 18. század közepén alakították át: Procopius Schlick jezsuita szerzetes tervei szerint.

A jezsuita rend feloszlatása után, a 19. század elején a templomot a ciszterciek kapták meg, majd 1829-től kegyúri jogon karbantartásáért Pécs város felelt. A század folyamán a felmagasított torony új harangokat kapott, a homlokzaton pedig Zsolnay-majolikadíszeket helyzetek el. A templom bejáratának oromzatára Bartalits Mihály Szent István- és Szent László-szobra került.

A templom kibővítésére 1933-ban tervpályázatot hirdetett Kelemen Andor apátplébános, amelyet megosztva Körmendy Nándor, Lux Géza és Csát Géza nyert. A két nyertes pályázati terv kivitelezésével kapta meg – a kupola kivételével – az épület ma ismert formáját, a megújult templomot 1940. szeptember 8-án Virág Ferenc pécsi püspök szentelte fel.

A belső díszítés Gebauer Ernő munkája, aki freskóiban a templom történetét elevenítette fel. Titulusának ábrázolását a dzsámi részben, a diadalív felett láthatjuk: Mária és József Jeruzsálembe vitték Jézust, hogy Mózes törvényei szerint elsőszülött fiúgyermeküket az Úrnak szenteljék. József kezében az áldozatbemutatáshoz szükséges két galambfiókát tart. A kép bal oldalán két idős ember áll: Simeon és Anna. Mindkettő a Lélek ösztönzésére megy a templomba, hogy dicsőítse a Megváltót. Mária a gyermeket az idős Simeonnak nyújtja át, aki megáldja őket, majd Mária fájdalmát is megjósolja, ahogy az a freskó alján található mondatszalagon is olvasható.

* * *

Február 2-a Urunk bemutatásának ünnepe, amelyről már a korai keresztény közösségek is megemlékeztek. Az erősödő Mária-tisztelet hatására az ünnepet később egyre jobban kötötték a Szűzanya személyéhez, innen származik másik elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

A 4. századból származó írásos források szerint a keresztények körmenettel emlékeztek meg arról a napról, amelyen Mária és József a jeruzsálemi templomban bemutatta elsőszülöttjét. Mindemellett a mózesi törvények előírása szerint a szülést követő negyvenedik napon az édesanyának tisztulási áldozatot is be kellett mutatnia. A 7. századtól az emléknap a görög hypapante (találkozás) nevet viselte, középpontba állítva Simeon és Anna alakját, akik próféciájukban előrevetítették Jézus megváltó szenvedését. A 10. századtól a nyugati liturgia egyre inkább Mária személyéhez kötötte az ünnepet, amelynek latin elnevezése is ezt tükrözi: Purificatio Beatae Mariae Virginis (A Boldogságos Szűz Mária tisztulása).

A tisztulás és a találkozás mellett az ünnep tartalmának fontos eleme a fény: az idős Simeon a kisded Jézust üdvösségnek nevezi, akit az Úr küld „világosságul a pogányok megvilágosítására” (Lk 2,29). Így kötődik szorosan az ünnephez a világosságot, Krisztust jelképező gyertya megáldásának hagyománya, és a magyar elnevezés: Gyertyaszentelő Boldogasszony.

Felhasznált irodalom:
Magyar katolikus lexikon
Levárdy Ferenc: Pécs – Belvárosi plébániatemplom. TKM Egyesület, Bp. 1987.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír