Ebben az időszakban mindennap indulnak a népszerű vezetett séták Veszprémben, melyek a Szent Mihály-főszékesegyházat, az altemplomot és a Szent György-kápolnát érintik.
A séták a megszokott időpontokban – 11.30-kor, 14 és 16 órakor – indulnak a Biró–Giczey Ház elől, és mivel a csoportlétszám korlátozott, érdemes előzetesen regisztrálni a wip2023.hu/turavezetes oldalon.
Mindenszentek napján, november 1-jén a Biró–Giczey Ház zárva lesz. Másnap, november 2-án már a megszokott nyitvatartás szerint (10-18 óráig), szeretettel várják a látogatókat a Vár utca 31. szám alatt.
November 8-tól új időszámítás veszi kezdetét
A várlátogatások rendszere november 8-tól 2026. február 28-ig megújul.
A korábbi, Work in Progress (WIP) néven ismert sisakos túrák lezárultak, helyüket pedig tematikus séták veszik át. Ettől az időponttól kezdve a várséták jegyvásárláshoz kötötten lesznek elérhetőek – a bevétel a műemléki terek fenntartását és a magas színvonalú vezetéseket szolgálja.
Az új tematikus programok között az eddig megismert „Ezer év útja” – Szent Mihály-főszékesegyház, altemplom és Szent György-kápolna mellett megjelenik a „A fény és áhítat sétája”, amely az Érseki Palota és a Gizella-kápolna különleges világába vezeti a látogatót.
A túrák a megszokott hétvégi időpontokban indulnak:
11.30 és 16 óra: érseki palota és Gizella-kápolna
14 óra: főszékesegyház, altemplom és Szent György-kápolna
Jegyvásárlás a Biró–Giczey Ház ajándékboltjában lehetséges, készpénzzel vagy bankkártyával. A csoportlétszám maximum 25 fő, ezért érdemes időben érkezni.
A jegyárak ITT találhatók.
Kiállítások és ajándékbolt – időtöltés a barokk házban
A Biró–Giczey Ház, a várnegyed barokk ékszerdoboza, több különleges tárlattal várja a látogatókat:
Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai: Mária Magdolna alakja a művészetben és a hitben
Nem káptalan a fejem – interaktív kiállítás a veszprémi káptalan és kanonokok világáról
Kamrakiállítás: barokk kori tárgyak és fantasztikus képek a főszékesegyház múltjából
Régészeti leletek a várból – feltárások kincsei a padlástérben
kert: Boldog Bódi Mária Magdolna – a csend és elmélkedés helye
A Biró–Giczey Ház kiállításai és kertje továbbra is ingyenesen látogathatók a nyitvatartási időben.
Nyitvatartás:
hétfő: szünnap
kedd–péntek: 17.00–19.00
szombat–vasárnap: 10.00–18.00
ajándékbolt: szombat–vasárnap 10.00–18.00
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
