Újabb kérdések az emberről – Olivier Clément ortodox modernsége

Újabb kérdések? Olivier Clément (1921–2009) Questions sur l’homme című könyve 1972-ben jelent meg, magyar változatban is jó ideje elérhető: Kérdések az emberről(fordította: Baán István, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2004.). A francia ortodox teológus azonban olyan eszméleti érvénnyel írta körül a modern ember létállapotát, hogy rákérdező kitartása az azóta sok tekintetben átváltozott valóságunkban is tanulságokat kínál. De éppen azért, mert a világ új, e keresztény antropológiai bölcsességek is más arcukat mutatják. 

A clément-i gondolat kiindulópontja az ember bukott állapota, közelebbről: a modern kreatúra ontológiai elidegenedése. A minden létszintre kiterjedt atomizáltság – és az etikává egyszerűsödött ethosz. Leginkább pedig kortalan emberi gyöngeségünk: „Szüntelenül az a kísértésünk támad, hogy ítéljünk, ahelyett, hogy elfogadnánk. Szüntelenül címkét ragasztunk a másikra. Ha címkét ragasztunk rá, már nem látjuk.” (43.) – De a megoldás is fel-felvillan: „Ezen a sötétségen időnként villámok hasítanak keresztül. A szerelem vagy az alkotás őrületében, egy áttetsző tekintetben, akkor, ha egyszerűen, hirtelenül rácsodálkozunk a létezésre, ragyogó mélységek tárulnak fel előttünk.” (12.) 

Ahhoz azonban, hogy a kiutat ne csak időleges világosságok hívják életünkbe, szakrális identitásra van szükség: „A test az a hely, ahol belülről kezdem megismerni a világot, miközben rajtam áll, hogy áldozati adománnyá vagy tetemmé változtatom.” (83.) – „Úgy tűnik, hogy az embernek nemcsak kenyérre, hanem barátságra és szépségre is szüksége van” (150.). Mindenesetre, ha az ember „a szolgálat és az alkotás” (147.) életpraxisát folytatva képes nemcsak elhinni, de megélni is, hogy „Isten a szabadság tere” (143.), akkor az eszkatologikus távlatokat sem naiv derű rendezi be fénnyel: „Az utolsó szó az ünnepé.” (217.) 

Csaltam persze a címadás magyarázatával, hiszen Clément mindahány munkája újabb kérdések (és válaszok) lelőhelye. Például a Taizé. Értelmet találni életünknek című kötet (fordította: Merza Edit és Pechan Szabolcs, Kairosz Kiadó, 2010.). Ez a fiataloknak szóló kiadvány a taizéi találkozókban testet öltő szellemiséget váltja szóra – olyan értékeket ajánlva az ifjú olvasók figyelmébe, mint „az Isten iránti bolond szeretet ragyogó szépsége” (18.) vagy a „szív misztériumához kötődő kultúra” (70.). Barátság, bizalom, öröm, imádság: e fogalmak hálójában nemcsak a bonyodalmak, de az egyszerűség is egyszerűnek látszik: „a kereszténység mindenki számára nyitva áll, aki a barátságot választja” (18.) – „A világnak nem siránkozó, hanem teremtő keresztényekre van szüksége!” (62.) – „A bizalom és az öröm az imádságban megújuló két valóság.” (95.) – „A bűn végeredményben a reménytelen kétségbeesésben áll.” (102.) – „…mert az imádság célja nem az, hogy Istent irgalmassá tegyük, hanem az, hogy az ember befogadóvá váljék Isten irgalmasságára.” (102.)

S ha kifogynánk a kérdésekből?... „Ekkor megértettem, hogy nemcsak kérdések, hanem válaszok is vannak. A válaszok pedig valahonnan »máshonnan« jöttek, legalábbis ezt éreztem meg a dolgok sűrűjéből és az arcok misztériumából.” (14.)

Fotó: PxHere

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. október 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.