„Az Úrnak akarnak tetszeni” – Görögkatolikus szerzetesi fogadalomtételre gyűltek össze Sajópálfalán

A keleti egyházakban a szerzetesjelölt a fogadalomtétellel kap új nevet – a szerzetesség egyik ősi hagyománya szerint megtartja keresztnevének első betűjét, jelezve, hogy a keresztségi kegyelem folytatódik az életében. Az új név a Szent Liturgia keretében tartott szertartás során hangzott el először. Anita jelölt az Anna nevet kapta.

„Őáltala, elköteleződése és megszentelése által Isten egész közösségünknek, egész Egyházunknak utat mutat a keresztény élet felé” – mondta Orosz Atanáz püspök a sajópálfalai görögkatolikus templomban tartott ünnepi Szent Liturgián, amelyet Kocsis Fülöp metropolita, Szocska Ábel és Orosz Atanáz püspökök végezték, főként olyan papok koncelebrálása mellett, akik Anna nővért a szerzetesség felé vezető úton támogatták.

Miközben a tékozló fiú tropárját énekelte a kórus,

a szerzetesjelölt hosszú, fehér vezeklőingben, mezítláb, kibontott hajjal, nincstelenül lépett Isten elé.

A templomhajón keresztül haladva három leborulást végzett.

„Az irgalmasság Istene, mint a gyermekeit szerető Atya, látva alázatodat és őszinte megtérésedet, úgy fogad téged vissza, gyermekem, mint a tékozló fiút, téged, aki bűnbánó életet kezdesz, és teljes szívedből meghajolsz előtte” – szólította meg a jelöltet a püspök, aki az ikonosztáz előtt várta.

A kis angyali öltözet feladásának szertartása a jelölt fogadalomtételével folytatódott. Ebben több olyan intelem is elhangzik, amelyben nemcsak egy szerzetes, hanem minden megkeresztelt ember találhat megszívlelendőket: „Tedd teljessé megszentelődésedet az Isten félelmében! Vesd le a világi élet önhittségét! Teljesítsd zúgolódás nélkül a rád bízott szolgálatot! Légy állhatatos az imádságban! Ne légy rest a virrasztásban! Ne hagyj föl a böjtöléssel! Ne becsülj semmit többre az Úrnál! Maradj mindig megfontolt!”

A szertartásban több olyan imádság és mozzanat ismétlődik meg, amely a keresztség felvételekor is jelen van.

Ezután következett a szerzetesi ruha fölvétele. Anna nővért Orosz Atanáz püspök öltöztette föl a kis angyali öltözetbe.

Minden egyes ruhadarab a krisztusi élet egyes mozzanatát jelképezi. Elsőként a paramandiászt kapja meg a volt novicia, hogy ez „állandóan emlékeztesse Krisztus édes igájára, és hogy vegye magára és viselje a könnyű terhet, a test minden vágyának megfékezésére”. A köntös a „lelki öröm ruhája”, a bőröv az „igazság ereje”, a mandiász az „üdvösség ruhája”, a kamilavka az „üdvösség és remény sisakja”.

Legvégül a sarut, a „készség saruját” veszi fel, a „békesség evangéliumának hirdetésére, hogy készséges és figyelmes legyen az engedelmesség minden formájára és jó cselekedetre”.

A nővér számára választott Anna név három, a Szentírás ó- és újszövetségi írásaiból megismert viselőjét állította a figyelem középpontjába Orosz Atanáz püspök az ünnepi Szent Liturgia homíliában.

Anna mélységes fájdalommal panaszolta el imádságában gyermektelenségét. Isten meghallgatta őt, és hallatlan örömre változtatta a szomorúságot. „Az igaz életű Joákim és Anna világra szóló örömöt árasztott ránk” – idézte az ünnepet megelőző virrasztás énekeinek sorát a főpásztor.

„Azt az ószövetségi Annát, aki keserű fájdalmában a sílói kultuszhelyen szívéből imádkozott, még a pap sem értette (1Sám 1,1–28). A szív imádságában egy fogadalom is rejlett, hiszen Anna megfogadta, ha imádsága meghallgatásra talál, a születendő gyermek életének valamennyi napján Istennek fog szolgálni, Istennek lesz szentelve” – mondta a miskolci megyéspüspök.

Egy szerzetesi fogadalom föleleveníti ezeket a hajdani emlékeket, föleleveníti az Istennek szenteltség minden elemét. Azt, ahogyan majd az újszövetségi szerző emlegeti, hogy a nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Istené, hogy testben és lélekben szent legyen (1Kor 7,34). Igen, erről van ma szó: Egyházunknak jobban szüksége van erre, mint odakint a száraz, szomjas földnek az esőre.

Szükségünk van azokra a személyekre, akik keresztségi fogadalmukat fölelevenítve, elmélyítve teljesen az Úrnak akarnak tetszeni, mindenben az Úrnak akarnak szolgálni, testben és lélekben egyaránt szentek akarnak lenni.”

Szentbeszéde végén Orosz Atanáz püspök az újszövetségi Anna pártfogásába is ajánlotta a most örökfogadalmat tett nővért: „Anna prófétaasszony, Fánuel leánya életét a templomban töltötte. Böjtölt és imádkozott éjjel és nappal. Amikor az Úr Jézussal találkozott, örömében mindenkinek újságolta ezt, és erejéhez képest dicsőítette az Istent (Lk 2,36–38).

Őt is felkérem ma Anna nővérünk pártfogására, hogy a mindenkor szűz Istenszülő mellett ez a prófétaasszony legyen védőszentje Anna nővérünknek, szerzetesi életének útján.

Segítsen kiesdeni az állhatatosság kegyelmét, hogy amit ma itt fogadalomban hallottunk, az valósággá váljon, és a nehéz pillanatokban is az Egyház épülésére – különösen pedig Anna nővérünk üdvösségére és javára – valósuljon meg.

Adja meg a mindenkor szűz Istenszülő könyörgésére, Anna prófétaasszony esdeklésére a mindenható Isten, hogy ő ezt a szerzetesi utat boldogan és áldozatkészen járja végig, és az apostol instrukciója szerint testben és lélekben szent legyen.”

Anna nővér mélyen hívő katolikus családban nőtt fel. Szülei szeretetben nevelték a keresztény értékekre, most is örömmel álltak mellette. Monostorba lépése előtt Sajópetriben tevékenykedett, a Haza-Várlak Tanodában oktatta-nevelte a gyermekeket.

A mostani nevelők, a régi munkatársak Thodory Ferenc parókus kíséretében érkeztek és köszöntötték a szerzetesnővért.

Kiss Attila Gellért sajópálfalai parókus arra mutatott rá, hogy a szerzetesség nélkül az Egyház elhal, hiszen ők tartják fenn az élő kapcsolatot a „szőlőtőkével”.

A megszentelt élet gyarapodásának együtt örvendeztek a liturgián megjelent női és férfi sztudita, bencés és domonkos szerzetesek, Szent Ferenc kistestvérei, valamint a Fokoláre mozgalom és a szociális testvérek képviselői is.

Kocsis Fülöp metropolita úgy fogalmazott, hogy

a szerzetesek láthatóvá teszik azt a boldog életet, amely abból fakad, hogy mindenről lemondanak, mindent átadnak Istennek, és Isten mindent megad nekik.

„Tanuljunk ebből mindnyájan” – ezzel az intelemmel zárta köszöntőjét a hajdúdorogi érsek-metropolita.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Szöveg és fotó: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír