Egy vonzódás formát kapott – Bemutatjuk az újmisés Juhos Gergely Benjamin ferences szerzetest

Hosszú ideig készült hivatása beteljesedésére. Ahogy mesél a szenteléshez vezető folyamatról, minden állomás mérföldkő, a megerősödés, öröm ideje, hogy Isten vezeti őt az úton.

Gergely családja nem volt hívő. Felsős volt, amikor Debrecenben elkezdett járni Kovács Péter atya iskolai hittanóráira. Tizenhárom évesen keresztelték meg, de mivel az atyát elhelyezték, nem folytatta a templomba járást. A középiskolát kezdve indult el újra a templom felé. A Gondviselésnek köszöni, hogy olyan padtársat kapott, akiben szintén megvolt a vallás iránti érdeklődés, és együtt mentek el a domonkosok vezetésével működő plébánia ifjúsági közösségébe. „Kamaszként azt éreztem, hiányzik az életemből valami. Ahogy megismertem a Jóisten szeretetét, döbbentem rá, ez az, ami hiányzik. Kezdtek lassan helyükre kerülni a dolgok” – emlékszik vissza. Örömmel mondja, hogy néhány év leforgása alatt nemcsak ő, hanem szülei és testvérei is hívőkké váltak. „Számomra egy nagy csoda ez.”

Gimnázium után informatikát tanult az egyetemen. Ezek alatt az évek alatt közvetlen kapcsolatba került nehéz sorsú emberekkel. „Nem kerestem, valahogy így alakult az életem. Az egyik legjobb barátom egy vak fiú volt, egy másik közeli ismerősöm pedig mozgássérült.

Ahogy a Jóisten hozzám lehajolt, úgy éreztem, nekem is így kell viszonyulnom másokhoz, főként a bajbajutottakhoz.”

Gergely az egyetem után Budapesten kapott szoftverfejlesztőként munkát. Bekapcsolódott a Sant'Egidio közösség szegények között végzett szolgálatába. „A Jóisten itt is elém vezette azokat az embereket, akik segítségre szorultak.”

A szerzetesség gondolata már a domonkosokhoz járva eszébe jutott, és a ferencesekhez való vonzódása is ekkor kezdődött. „A vasárnapi szentmisék után Szent Ferenc imáját mondtuk, és hatással volt rám Zeffirelli filmje is.

A szegényekben meglátni Krisztust, ezt kezdettől fogva Ferenchez kötöttem.”

A konkrét ismeretség a ferencesekkel Budapesten történt. „A Ferenciek terén élő testvéreket kerestem meg először. A vonzódás bennem volt, de még nem álltam készen a belépésre.”

Hat évet dolgozott a szakmájában, huszonkilenc évesen lett jelölt. A noviciátus alatt egy másik hívást követve, elhagyta a ferenceseket, elment a karthauzi rendbe, foglalkoztatta a remeteség gondolata. Ott kedvesen fogadták, de végül nem vették fel. Újra munkát vállalt, majd 2015-ben másodszor is jelentkezett a ferences rendbe. „Azóta minden reggel arra ébredek, de jó, hogy itt vagyok.” Gergely így kétszer volt jelölt és novícius. „A jelöltség és a noviciátus Szent Ferenc lelkiségének mélyebb megismerését jelentette.

Egy vonzódás formát kapott, és segített belesimulni a ferences lelkiségbe.”

A második noviciátus kezdetén kapta a Benjamin nevet, így név szerint is „kisebb testvér” lett. (A ferences rend hivatalos neve Ordo Fratrum Minorum: „Kisebb Testvérek Rendje”.) A noviciátus évének befejezésekor tett egyszerű fogadalmat.

Benjamin megtalálta a helyét a ferences közösségben. „Olyan ez, mint az Egyház kicsiben, a szeretet iskolája. Különbözőek vagyunk, más és más a hátterünk, sokszor eltér, ahogyan a világról, Egyházról gondolkodunk. Pont ez a szép, hogy mindezek mellett kicsiben meg tudjuk élni az összetartozást, a különbözőségeinkben szeretni tanuljuk egymást. És ez nemcsak feladat, hanem nagy erő is van ebben, hiszen én is folyamatosan érzem a közösség támogatását. Nemcsak nekem kell szeretni a társaimat, hanem ezt vissza is kapom. A rendi közösség nagy megtartó erő a számomra.”

Elkezdődtek tanulmányai a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. „Itt értelmi megalapozást kapott a hitem. Nagyon megszerettem a teológiát, élveztem a tanulást, bár negyvenévesen kihívást is jelentettek a vizsgák.”

Benjámin 2018-ban tett örökfogadalmat, 2021-ben szerezte meg a diplomát. Zalaegerszegre küldték pasztorális gyakorlatra, és következett a diakónusszentelés. Újabb évet töltött Zalaegerszegen, ebben a szolgálati gyakorlatban készült a papságra. „Hitoktatás, temetés, esketés, keresztelés, prédikálás. A szolgálat elvitt az óvodától a nyugdíjas otthonig, legfiatalabbtól a legidősebbig volt kapcsolatom emberekkel. Mellette több időm volt imádkozni, mint a tanulás alatt. Olyan volt, mint egy második noviciátus.” Így jött el a pappá szentelés.

„A szentelés újfajta minőséget adott az emberi kapcsolataimnak. Kicsit átalakultak. Ott vagyok én is, de ezek a kapcsolatok már gyakran elsősorban Jézusról szólnak.

Sokszor érzem, hogy tökéletlen eszköze vagyok a Jóistennek, de nagyon bízom Jézusban, hogy ezt a tökéletlenséget kiegészíti.

Már a diakónusszentelés után is sokszor szinte kézzelfoghatóan tapasztaltam Jézusnak ezt a kegyelmét. Fel tud használni, hogy az embereknek rajtam keresztül is megmutassa szeretetét.

Papként pedig különösen is azt várják, kérik tőlem a hívek, hogy az Úr jelenlétét, szeretetét közvetítsem feléjük. Úgy tapasztalom, hogy

ha az emberek nyitottsága találkozik a bennem lévő önátadás készségével, akkor az én szolgálatom által is létre tud jönni a találkozás az Úr Jézus és a másik ember között.

Így szeretném szolgálni azokat az embereket, akik rám vannak bízva.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó:  Felszeghy Áron / ContentWork Productions / Ferences Média

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 23-i számában jelent meg.