Mindannyiunk életében előfordulhat angyali üdvözlet – Kerekasztal-beszélgetés a domonkos nővéreknél

Megszentelt élet – 2023. március 24., péntek | 19:34

Március 23-án este Misztika a mindennapokban? – Lehetséges! címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek budakeszi rendházában. A vendégek Székely János szombathelyi megyéspüspök, Jakab Szilvia ügyvéd, a Budakeszi Anyaima Közösség vezetője és Pigler Mira domonkos nővér, filozófus voltak.

A szép számmal megjelent érdeklődőket Kakucs Adél Petra nővér, a domonkos nővérek általános főnöknője köszöntötte. Kiemelte: mindannyiunk számára fontosak a családi, baráti kapcsolatok, a Jóistennel való kapcsolat pedig meghatározó az életünkben. Mivel a Jóisten nem mennydörög és nagyon ritkán kiabál, nagyon fontos, hogy jól és tisztán halljuk meg a hangját. Biztos, hogy a következő beszélgetés nagy segítség lesz számunkra, hogy még jobban és tisztábban halljuk az Ő hangját, és remélhetőleg abban is segítségünkre lesz, hogy egyre jobban akarjuk Őt hallani, és többet is tegyünk ezért.

Az est mottója a következő volt: „Amikor szemtől szembe kerülünk saját »angyali üdvözletünkkel«, gyakran elfordulunk, mert nem tudunk zöld ágra vergődni azzal, amit tőlünk kérnek.”

A kerekasztal-beszélgetés moderátora Petres Lúcia nővér, filozófus volt. Elmondta: a rendezvény apropóját Paul Murray ír katolikus pap, domonkos szerzetes és lelkiségi író két könyve adta: a Kapu a Szenthez – Elmélkedés az Üdvözlégyről és A fény vonzásában című kötete. Mindkettő az imádságról szól. Lúcia nővér kérdésére, mi az, ami megfogta a beszélgetés résztvevőit a Kapu a Szenthez című kötetben, Jakab Szilvia elmondta: számára a meghatározó mozzanat az volt, hogy

amikor Mária megkapta az angyali üdvözletet, nem gondolkozott, és aztán hitt, hanem fordítva, először hitt, és aztán gondolkozott, szeretetből és tiszteletből.

Székely János különlegesnek nevezte Paul Murray könyvét, ami nemcsak teológia és nem is csak spiritualitás, hanem ötvözi a két fogalmat. Költészet van benne, rengeteg érzelem, ugyanakkor nagyon komoly és mély. A nyugati világ óriási baja, hogy a felvilágosodás óta vallja: a valóság, az igazság nem megismerhető, és a vallást, az erkölcsöt az érzelmek világába utalja. Paul Murray idézi Hans Urs von Balthasar svájci jezsuita papot: a legrosszabb katasztrófa, ami történt a kereszténységgel, az a lelkiség és a teológia szétszakítása. Emiatt a teológia száraz lett, a lelkiség pedig szentimentális. A Kapu a Szenthez című könyvben viszont a teológia és a spiritualitás gyönyörű ötvözetét látjuk. Olyan teológia, aminek van szíve, mély és igaz lelkiség. Hasonló Benedek pápa Jézus-monográfiájához, amelyben nem tesz különbséget a történeti és a hit Krisztusa között, hangsúlyozva, hogy a kettő ugyanaz.

Mira nővér kiemelte, hogy a könyv szerzője idézi Denise Levertov katolikus költőt, aki szerint

mindannyiunk életében előfordulhat angyali üdvözlet, amikor váratlan kihívás ér bennünket a hétköznapok sodrában.

A Szűzanyának is egész életére kiható fordulópontot jelentett az angyali üdvözlet. Levertov fölteszi a kérdést: „Tán nincs-e angyali üdvözlet / ilyen vagy olyan formában / legtöbbünk életében? / Van, ki akaratlan / vállal hősi sorsot, / s mogorva gőggel hajtja végre, / mindvégig értetlenül.” Olyan is van, aki elmenekül, és akkor bezárul ez a lehetőség. Ezek hitébresztő vagy áldozatra segítő gondolatok – mondta Mira nővér. Arról, hogyan jelent meg a saját életében az angyali üdvözlet, felidézte: több ilyen találkozás, fordulópont is volt számára. Nem hívő emberből vált hívővé az egyetemi éveinek a végén, majd nem sokkal a bérmálkozása után gyönyörű pillanatként élte meg a szerzetesi meghívását. Misztikus élményt is átélt, még novíciaként. Szentmise után a szőnyegről szedte le a lecsöppent gyertyát, és egyszer csak úgy érezte, ott van a halál angyala, de nem félelmetes angyal, hanem az embert, őt nagyon tisztelő lény. Megkérdezte tőle, vállalja-e, hogy bizonyos módon fog meghalni. Mira nővér számára ez hatalmas megtiszteltetés volt, hogy Isten ilyen nagy kegyelemben részesíti, angyalt küld hozzá, hogy beszéljen vele.

A négygyermekes családanya, Jakab Szilvia elmondta: langyosan vallásos katolikus családba született, valódi lelki bölcsője a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium volt. Bérmálkozása idején, a Szentlélekkel együtt kapta meg a küldetést: nem élhet tovább a világban úgy, ahogyan addig. Korábban is szerette az embereket, de megérezte akkor, hogy életre kell hívnia egy közösséget.

Székely János alapélménye a szép gyermekkora volt. Szülei csodálatos békességben éltek egymással, és őket is szeretettel nevelték. Édesapja több nyelven beszélő, nagy tudású mérnökember volt, rengeteget mesélt nekik. Édesanyja zongoratanárnő volt, tizenöt évig otthon maradt vele és a három testvérével. Mindennap járt misére. Székely János ötéves korától ministrált, az első nagy istenélményét az édesanyja révén élte meg, az ő mély hite, az egész családot összetartó szeretete által. Mindez és a templomban átélt élményei is erősen hatottak rá, ezért már nagyon korán felébredt benne a vágy a papi hivatás iránt. Hétéves korában mondta ki ezt először: családi kiránduláson vett részt az Állatkertben, és az ötéves unokahúga megkérdezte, feleségül veszi-e, ha felnőnek. „Sajnos nem lehet, mert pap leszek” – hangzott a válasz.

A szombathelyi püspök szerint a mai nyugati világban a vallásgyakorlat nagyon lecsökkent, de a lelki szomj él az emberekben. Ha például egy templomot nyitva hagyunk, akkor egy idő után nagyon sokan betérnek oda. Az imával kapcsolatban a főpásztor idézte Paul Murrayt, hogy az Üdvözlégy és a rózsafüzér „kicsi kapu”, egyszerű ima. Székely Jánosnak időbe tellett, míg ráébredt ennek igazságára. „Az Üdvözlégyek mondása segít abban, hogy ott maradjanak a gondolataim Isten közelében, Mária szívével, szeretetével nézem a hit titkait. Ő tart minket meg Isten közelségében. Végtelenül egyszerű. Istennek nem kell okos gondolatokat mondanunk, nem kell semmiről felvilágosítanunk, a sok szó néha majdnem akadály.

Ha a rózsafüzért szépen mondjuk, az alapvetően szemlélődő ima,

a megtestesülést, a keresztet, a feltámadást szemléljük” – mondta a püspök.

Ehhez kapcsolódva Mira nővér kifejtette: ha megpróbáljuk értelmezni a saját élettörténetünket, végiggondoljuk, hogy honnan hová jutottunk. A legjobb értelmezési háló Jézus története. Ebben nyer igazán hiteles vagy igaz jelentést mindaz, ami történik velünk. Ott van a háttérben Krisztus története, a születés, a megtestesülés, a hétköznapi tevékenységek, a szenvedés, a halál, a feltámadás. Előtte zajlik a mi nem mindig jól értelmezhető, kisebb-nagyobb hullámokban haladó életünk, és amikor jönnek a nehezebb pillanatok, szárazság, szenvedés, bűn, ott jobban érintkezik ez a két történet. Mira nővér ezt éli meg, egyre jobban, és így életének sivatagos, nehezebb pillanatai értékesebbé válnak. Jézus élete értelmezi az ő életét is, és ez igazabb értelmezés, mint bármely más kontextus.

A misztika és a mindennapok kapcsolatát illetően Jakab Szilvia úgy fogalmazott: önmagában ijesztőnek hangozhat a misztika szó, sokan vélik úgy, hogy ez csak a szenteknek fenntartott tér. Ám aki az Isten jelenlétében jár és éli a hétköznapjait, az misztikus. Csodálja azokat, akik így élnek. Egyszer megkérdezett egy domonkos nővért: szeretné érezni Isten jelenlétét, de olyan rég érezte, miért van ez? Ő azt válaszolta: „Az Isten tudja, mikor van szükséged arra, hogy érezd a jelenlétét. Ez kiváltság, nem állandóan adott állapot.” Jakab Szilvia ma már vallja: „Nem szabad kétségbe esni attól, ha nem érzem folyamatosan Isten jelenlétét.”

Székely János Karl Rahner német jezsuita pap teológust idézte: a 21. század kereszténysége vagy misztikus lesz, vagy nem lesz. Azt akarja ezzel mondani, hogy a kereszténységnek el kell mélyülnie,

a templomba járó egyszerű hívőnek is bizonyos értelemben misztikusnak kell lennie, aki nemcsak szokásból, hanem Isten személyes, mély megtapasztalásából, meggyőződésből van jelen.

Benedek pápa pedig azt mondta: elmagányosodó korunkban a kereszténység egyik nagy kincse a hiteles, családias közösség.

Székely János püspök hozzátette: azt kellene ismét felfedeznünk, ami valaha a kereszténységet elindította. Ők olyan közösséget alkottak, akikre a pogányok mutogattak: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Emellett megvolt bennük a fantasztikusan mély, eleven hit. A mostani nagy krízis talán arra is sarkall bennünket, hogy ezt a két utat megtaláljuk, különben a vallásosság menthetetlenül pusztul. A kiút a nagy megtérés.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria