Nincsenek másodrendű emberek – Beszélgetés Juhász Ágnes premontrei általános főnöknővel

Megszentelt élet – 2023. január 1., vasárnap | 20:20

Jézus Krisztus tanítását követve a premontrei rendalapító, Szent Norbert fiai és leányai kilencszáz éve azokért imádkoznak és dolgoznak, akik között élnek. Küldetésük elsősorban a legszegényebbekhez szól, akikben maga Krisztus is szenved, és azokhoz, akik még nem ismerik őt. Ebben a szellemiségben élnek és tevékenykednek a zsámbéki Premontrei Női Kanonokrend tagjai is.

A zsámbéki anyaházban jelenleg hat premontrei nővér él. Johanna nővér németet és történelmet, Paula nővér angolt tanít, és mindketten hittant is a Zsámbéki Premontrei Technikum Szakképző Iskola és Gimnáziumban. Gertrúd nővér rezidens Budapesten, a Bethesda Gyermekkórházban, gyermekorvos szeretne lenni. Immaculata nővér olasz–latin szakos tanár, a napközi otthon nevelője. Regina nővér novícia, a halásztelki Bocskai István Református Gimnáziumban és a zsámbéki szakképző iskolában katolikus hittant tanít óraadóként.

A Premontrei Női Kanonokrend általános főnöknője 2002 óta Juhász Katalin Ágnes nővér, akivel a rend új kolostorának ebédlőjében beszélgetünk. Ágnes nővér Zsámbékon született és nőtt fel egy ötgyermekes hívő keresztény család negyedik gyermekeként. A szüleivel minden vasárnap szentmisére jártak. Édesapja lakatosként dolgozott, édesanyja otthon nevelte a gyerekeket. Szegénységben, de nagy szeretetben éltek. A szülők gondot fordítottak arra, hogy minden gyerekből kihozzák a legjobbat.

Érettségi után Ágnes nővér az ELTE Természettudományi Karán biológia–kémia szakon szerzett gimnáziumi tanári diplomát. Szülei mintájára nagycsaládot szeretett volna. A tanulással is az volt a célja, hogy minél több ismeretet tudjon majd átadni a gyerekeinek. Ezt végül is megadta neki a Jóisten, csak másképpen, mint ahogy azt eredetileg elképzelte.

Ágnes nővér figyelme fokozatosan fordult a szerzetesség felé. Jó példák voltak előtte. 1904-től 1950-ig keresztes nővérek tevékenykedtek Zsámbékon. Az 1950-es szétszóratáskor Ágnes nővér szülei segítettek Xavéria nővérnek, sokszor vendégül látták, ő pedig viszonzásul nyelvekre, gépírásra tanította a családban a gyerekeket.

Ágnes nővér előtt lassan világossá vált, hogy ha esetleg mégsem lesz családja, akkor szerzetes nővérként Istennek szenteli az életét. A diplomáját 1976-ban szerezte meg. 1989-ig az egyetemen maradt, módszertant tanított, s közben 1978-ban kisdoktorit szerzett. Ahogy múltak az évek, egyre nyilvánvalóbbá vált számára: nem lesz már olyan nagycsaládja, amilyenről álmodott, lehet, hogy a Jóistennek más tervei vannak vele. Budapesten elkezdett naponta szentmisére járni. Szülővárosában pedig megismerkedett a premontrei atyákkal, akik az Urat titokban szolgálva őrizték a hitüket, hivatásukat. Ágnes nővér külön is megemlíti Ullmann Péter Ágoston atyát, aki a helyi templom kántora volt. Megtudta róla, hogy szerzetes, pap. Péter atya a kezébe adott egy titokban terjesztett könyvet a premontrei nővérek történetéről. Derűje, az emberek közötti csöndes tevékenysége példaként szolgált Ágnes nővér számára. Péter atya jelenleg is magisztere a zsámbéki nővéreknek.

Ágnes nővér 1985-ben, még titokban csatlakozott a premontrei nővérekhez, majd egy év elteltével a társával, Bárdos Annával megkezdte a noviciátust. Mindketten 1988-ban, Bakonyoszlopon tették le az elsőfogadalmat, zárt ajtók mögött adták rájuk a fehér ruhát és fátylat.  Ágnes nővér örökfogadalma már a rendszerváltozás utáni időre esett, 1992-ben volt.

Zsámbékon a premontrei nővérek kimagasló munkát végeznek az oktatás-nevelés, a szociális és a karitatív szolgálat területén. Ágnes nővér felidézte: az egyházközség 1992-ben visszakapta az 1950 előtt tulajdonát képező egykori katolikus leányiskola épületének egyharmadát, amelyet átadott a premontrei nővéreknek. Az épület kisebb-nagyobb átalakítása után a nővérek feladták a bérleményt, ahol 1989. március 24-én újrakezdhették a közösségi életüket, s beköltöztek a Petőfi Sándor utca 13. szám alatti iskolaépületbe – ami most beszélgetésünk helyszíne. Az alagsorban 1993-ban elindítottak egy napközi otthont szegény sorsú gyermekek számára; az ide járók azóta is napi háromszori ingyenes étkezésben részesülnek. A napközi 30 gyermekkel indult, de a létszám év végére megduplázódott. Az első években pusztán adományokból tartották fenn. 1997-től 2006-ig éves szinten negyvenezer forint állami támogatást kaptak egy gyermek után, ami semmire sem volt elég. A rend nem végzett profittermelő tevékenységet, ám az isteni gondviselés biztosította a talpon maradásukat.

A napközi otthon segít leküzdeni a gyermekek a szocializációs és tanulásbeli hátrányokat, s a kezdetektől kitüntetett szerephez jut itt a gyermekvédelem, a korrepetálás, a felzárkóztatás, a speciális fejlesztés, amelyben gyógypedagógus, pszichológus is közreműködik. Korán világossá vált a nővérek számára, hogy nem elég hozzásegíteni ezeket a fiatalokat a 8. osztály befejezéséhez. Ezért a közösség 1996-ban megalapította a mai nevén Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumot, amely mintegy folytatása volt a napközi otthonnak, hiszen a városban és környékén élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek kínált továbbtanulási, szakmaszerzési lehetőséget. Megbízható családi háttér és kellő anyagi bázis híján ezek a fiatalok nem tudnák megszerezni azokat az ismereteket és készségeket, amelyekkel teljes értékű felnőtt emberként élhetik az életüket. Szakképesítés nélkül pedig nem találnának megfelelő munkát, így nem tudnának változtatni a jelenlegi körülményeiken.

Ágnes nővér úgy fogalmaz: a Jóisten jóra tudja fordítani az ördög minden mesterkedését. Az iskola elindításában ugyanis kulcsszerepet játszott hat gyakorló keresztény pedagógus, akik nem sokkal korábban munkanélkülivé váltak. Az intézmény jelenleg 400 tanulóval működik, 30-40 százalékuk roma fiatal, 8-10 százalékuk értelmileg enyhén akadályozott, velük inkluzív pedagógiai módszert alkalmazva foglalkoznak. Az iskola pincéreket, szakácsokat, asztalosokat, kőműveseket, lakatosokat és szociális gondozókat, gazdasági informatikusokat és vendéglátó technikusokat képez.

A gödöllői apátsággal közös alapítás a Meggyes Pro Vobis Műhely, amely 2000-ben indult a Mányon és a környező falvakban fogyatékosággal élő emberek számára. Itt jelenleg közel 50 megváltozott munkaképességű felnőttet alkalmaznak.

A rend 2006-ban a helyi önkormányzattól feladatátvállalási szerződés keretében átvette Zsámbék szociális ellátásának szolgálatát. A Boldog Gertrúd Központ 40 rászorulónak nyújt bentlakásos és 50 idős embernek napközbeni ellátást. Ezenfelül szociális étkezést biztosít és házi beteggondozást is végez. Az idősek otthonában olyan idősek élnek, akiknek egészségi állapota nem igényel rendszeres gyógyintézeti kezelést. Az idősek nappali ellátásának célja pedig az egyedülálló vagy rossz egészségi állapotban lévő emberek életvitelének segítése.

A „Fészek” Fogyatékosok Nappali Ellátóját Hagyó József atya, a Jézus Kistestvérei szerzetesközösség tagja kérésére alapították a premontrei nővérek 2011-ben Biatorbágyon. Jelenleg 36, többségében halmozottan fogyatékos ember látogatja az intézményt, ahol kerámiakészítés, s mellette bedolgozói munka és különböző terápiák (zene, gyógytestnevelés, jóga, drámajáték, szövés) várják őket. Az itt dolgozók nagy hangsúlyt helyeznek a személyes és közös beszélgetésekre, a készség- és képességfejlesztésre, a háztartási munkák gyakorlására. Nagyon fontos, hogy a korábban családi körben, elszigetelten élő ellátottakat itt elfogadó, szeretetteljes közösség várja.

Az általános főnöknő hangsúlyozza a jó vezetők és a világi munkatársak különleges szerepét, akik olyanok, mintha a női rend meghosszabbított karjai lennének. A világi munkatársak is azt közvetítik az ellátottak felé, ami a premontrei rend karizmája: mindenhol a szeretet az első. A Jóisten jóságát szeretnék átadni az embereknek. Ágnes nővér azt is megjegyzi: a premontrei nővéreket minden feladatuk elvégzésében segítik a rend férfi tagjai, oly módon, hogy közösen szolgálják a rászorulókat.

Ágnes nővér lényegesnek tartja, hogy a nehéz anyagi helyzetben élő, perifériára sodródott családok ne érezzék magukat kitaszítottnak, hiszen a Jóisten minden teremtményének megadta az emberi méltóságot, amit senkinek nincs joga megsérteni vagy kétségbe vonni. Nem szabad, hogy másodrendű embernek érezzék magukat. Ezért van kiemelt szerepe a mányi fogyatékos műhelynek is. „Fontosak ők nekünk, mert a Jóistennek is fontosak.” A zsámbéki premontrei nővérek ezt a lelkületet igyekeznek átadni a világi munkatársaknak is. A legtöbben ráéreznek arra, hogy a rászorulók segítése nem csupán munka, hanem hivatás, küldetés. Jézus azt mondta: szegények mindig lesznek veletek, és amit a legkisebbnek tesztek, azt velem teszitek. A premontrei rend alapítója, Szent Norbert pedig úgy fogalmazott: „Minden jóra készen.” Ágnes nővér kiemeli:

Szent Norbert sokszor beszélt arról, hogy az a közösség, amelyik segít a szegényeknek, sosem fog nélkülözni, annak a Jóisten mindig megadja azt, amire szüksége van.

Norbert és társai, különösen Szent Sziárd, úgy vándoroltak egyik városból a másikba, hogy a tarisznyájuk mindig tele volt kenyérrel; pénzt is vittek magukkal, s szétosztották a rászorulók között. A franciaországi Prémontré környékén a 12. században olyan nagy volt a szegénység, hogy a szerzetesek sokszor ötszáz rászorulót is etettek. A premontreiek mindig kiemelt hangsúlyt helyeztek a karitatív és szociális munkára. Istent vitték az emberek közé.

Az általános főnöknő hangsúlyozza: a rend az alapítása óta mindig azért a közösségért imádkozik és dolgozik, ahol maga is él. Szent Norbert a Charta Caritasban leírta, hogy ünnepek alkalmából mennyi ruhával és élelemmel kell ellátni a rászoruló családokat. A konstitúciójukban benne van: ha vendég jön hozzád, Jézus lép be a házadba.

Karácsony a megváltó Szeretet-Isten, Jézus Krisztus születésének, a második isteni személy földre jöttének ünnepe. De a premontreiek ezen a napon arról is megemlékeznek, hogy 1121 karácsonyán alapította a rendet Szent Norbert. Ágnes nővér emlékeztet rá: a rend egyik jelmondata a 2021-es jubileumi esztendőre a következő volt: „Istennel együtt az emberek között.” A premontreiek kilencszáz éve eszerint élnek. Harminc évvel ezelőtt ennek szellemében kezdtek ételt osztani a szegényeknek. Az akkori zsámbéki plébános, Ullmann Péter atya, majd az őt követő Holnapy Dénes Márton atya alapvető élelmiszereket tartottak a plébánián, s amikor szegények zörgettek az ajtón, hogy nincs mit enniük, nem pénzt adtak nekik, hanem ételt. A napköziben megmaradt ételt is hazaküldték a gyerekekkel a családokhoz. Húsz éve kezdődött el a rendszeres szombati élelemosztás: kenyeret, tejet, margarint, tésztát és más tartós élelmiszereket adnak a családoknak. Az élelmet havonta egy hétvégén a Lions Club biztosítja. A többi három szombaton részben a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől kapják, részben más adományokból, illetve saját jövedelmükből biztosítják az ételt a nővérek a rászorulóknak. Körülbelül 650 regisztrált szegény család él Zsámbékon és környékén. Közülük hétvégente 250-300 család jön élelmiszerért. Sokan gyalog is megteszik a több kilométeres utat, hogy élelemhez jussanak. A szakiskolát is azért indították el, hogy valamicskét enyhítsenek a családok helyzetén. Emellett nem hagyhatják magukra azokat az alkoholistákat sem, akik másképpen nem jutnának élelemhez. Néhány éve a konyhákon összegyűlt ételt kis zacskókba teszik, és minden délután négy órától szétosztják a legszegényebbek között, akik körülbelül negyvenen vannak. Sokuknak ez az egyedüli ételük aznap. A különösen rászorulóknak gyógyszert is vásárolnak, szemüveget, cipőt, ruhát biztosítanak számukra. Vannak civil segítőik is, sokan jönnek Pestről, köztük diákok, akik itt teljesítik az előírt ötvenórás közösségi szolgálatot.

Ágnes nővér vallja: minden feladatukat el tudták látni, mert folyamatosan működik a gondviselő Jóisten különleges kegyelme. Szolgálatukhoz a napi szentmisén való részvételből és a napi zsolozsmaórákból, a heti háromszori adorációból nyerik az erőt, s a templomból kilépve az ott kapott lelki gyümölcsöket viszik az emberek közé. Szerzetesi életüket a Szent Norbert által meghatározott vita mixta szellemében, a Szent Ágoston-i regula szerint élik, s a kontempláció és az akció egyensúlya határozza meg. 

A mosolygós, derűt sugárzó általános főnöknőt hallgatva eszembe jut Aranyosi Ervin Legyen minden nap karácsony című verse. Nehéz lenne ennél pontosabban jellemezni a zsámbéki premontrei nővérek áldozatos, önzetlen és sokrétű szolgálatát.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria