„Megrázó, hogy nem öregszik meg velünk” – Pázmányos diákok és oktatók emlékeznek Benedek Tiborra

Az alábbiakban egykori diáktársai és tanárai emlékeznek vissza az élsport mellett alázatosan, nagy erőbedobással tanuló történelem szakos hallgatóra, aki 2005-ben a PPKE bölcsészkarán szerzett diplomát.

Benedek Tibor angol–történelem szakos hallgatóként kezdte el az egyetemet, de ezzel párhuzamosan elindult sportolói karrierje is, így tanulmányait egyéni tan- és vizsgarendben folytatta. Az angol szak leadását egy év után kérvényezte, viszont az akkori dékán ragaszkodott a kétszakúsághoz. Benedek Tibor sportteljesítményével már akkor igazolta, hogy nagy pályafutás áll előtte, így végül engedett neki a kari tanács. Kérvényén ez volt olvasható: „Nemzeti érdekből engedélyezem” – emlékezett vissza Hargittay Emil professzor úr.

Valóban, az edzések, meccsek, felkészülések, világversenyek sűrűjébe nem fért bele a hagyományos egyetemi diáklét. Társai számára tehát mindig különleges nap volt, ha Tibor megjelent az egyetemen, és benyitott egy előadásra, szemináriumra.

„Sashalmi Endre tanár úr történelem szemináriumára jártunk együtt, és az azért túlzás, hogy jártunk, mert én tényleg jártam, Tibi viszont nem. De ez kicsit sem meglepő, hiszen ő igen gyakran egyéni tan- és vizsgarenddel végezte a kurzusokat, féléveket, éveket, mert mindig valamilyen versenyre készült. Követni se nagyon tudtuk” – emlékezett vissza csoporttársa, Nagy Viktória.

„Egyik órán váratlanul kopogtattak az ajtón, és benyitott Tibi, nyomában egy ismeretlennel. Miután elnézést kértek, hogy megzavarták az órát, az ismeretlen elmondta, hogy ők tulajdonképpen most filmet forgatnak arról, hogy milyen is Benedek Tibor egy napja az egyetemen. Nos, amint ezt kimondta, derültség lett úrrá lett rajtunk, de főleg Tibin – mondhatni: felvidultunk, hovatovább: röhögtünk –, hiszen mindannyian tudtuk, hogy azt, hogy milyen is Benedek Tibor egy napja az egyetemen: lehetetlenség leforgatni. Ettől függetlenül Sashalmi tanár úr abszolút partner volt, úgyhogy pár perc múlva már az operatőr is ott nyüzsgött a teremben, egyszerre ketten is instruálták Tibit, hogy hová menjen, üljön, álljon, merre nézzen, stb… És ő szó nélkül hajtotta végre, amit mondtak neki. Mi meg közben rettenetesen örültünk, hogy ott van köztünk, leül, feláll, körbemegy a teremben, figyel, részt vesz az órán. Annak meg még jobban, hogy megállás nélkül mosolyog azzal a semmihez se fogható kedvességgel, ami olyan nagyon jellemző volt rá.

Az egész akció nem tartott sokáig, a kétfős stáb gyorsan dolgozott, felvették, amit akartak, aztán távoztak, persze, Tibivel együtt. Mi meg nem tehettünk mást, folytattuk a szemináriumot, azzal a jóleső tudattal, hogy kicsit segítségére lehettünk a magyar sportélet egyik legnagyobbjának” – mesélte Nagy Viktória.

Dian Viktória még angol szakos korából őriz egy emléket. „Angol szakra jártam Benedek Tibivel, fél évig azonos szemináriumra. Sokat beszélt a testvéréről és az édesanyjáról. Azt mondta, ha kiöregszik a sportból, tanár lesz. Sokszor jött vizes hajjal, edzés után a reggeli órára. Nagy sztár volt már akkor, mégis szerény. Megrázó, hogy nem öregszik meg velünk.” (…)

A pázmányos vízilabda-fenomén végül történelem szakon végzett 2005-ben, szakdolgozatát stílszerűen Olimpia és politikai játékok címmel írta. Témavezetőjével, Schmidt Máriával, tanszékvezető habilitált egyetemi tanárral, jó kapcsolatot ápolt. Az ő visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Tibor azért választotta a történelem szakot, mert „a világ általában érdekelte és kereste a kapcsolatot és a hasonlóságokat a történettudomány és a medence világának történései között”. Benedek Tibort okos, nagyon érdeklődő és szorgalmas diákként jellemezte, aki szerény és alázatos volt, pedig már a világ legjobb vízilabdázójaként tartották számon. Azt is felidézte, hogy „soha nem kérte, hogy kiváltságosan kezeljük, csak azért mert olimpiai bajnok”. Schmidt Mária egy kedves emlékével köszönt el kedvenc tanítványától: „A Jókai téren ültem egy étterem teraszán. Éppen arra járt Tibor, és leült mellém beszélgetni. Hirtelen nagyon nagy tömeg lett körülöttünk: mindenki nagyon szerette őt, és a közelében akart lenni.”

Az egykori diáktársak és tanárok visszaemlékezése teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: Ádám Eszter–Kuthi Áron/PPKE Kommunikáció

Fotó: Kovács Anikó/MTI

Magyar Kurír