A szegénység teológai téma – Szerzetesek, Krajewski és Czerny bíboros a Dilexi te buzdításról

A szegénység teológiai téma

A szegénység teológiai téma, mert a szegényeken keresztül halljuk Isten hangját, és a szegények szolgálatában minden határ ledől – mondta felszólalásában Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálata Dikasztériumának prefektusa. Jelen világunkban, amelyben az emberi értéket „a termelékenység, a fogyasztás és a haszon” fogalmaival mérik,

a gyengék kiselejtezésének mentalitása uralkodik, amit joggal lehet társadalmi bűnnek lehet nevezni.

„Az igazságosság a befogadásból születik meg” – hangsúlyozta Michael Czerny. Három irányt jelölt meg az átfogó fejlődés előmozdítására: az Eucharisztiát, amely táplálja a közösséget; az oktatást, amely megszabadítja az embert a lelki szegénységtől; és a szolgálatot, ami maga a társadalmi szeretet. Ezek azok az utak, amelyeket az Egyház a világnak kínál, hogy előmozdítson „egy olyan civilizációt, amelyben minden embert Isten képmásaként ismernek el”. Mert ebből a tudatosságból születik a béke – tette hozzá a bíboros: „Nem lesz béke addig, amíg a szegényeket és a bolygót elhanyagolják és bántalmazzák.”

Az Apostoli Alamizsnahivatal tevékenysége

A szegények mint Krisztus képmásai – ebből a metaforából indult ki Konrad Krajewski bíboros, a Szeretetszolgálat Dikasztériumának prefektusa is, aki felidézte az elmúlt tizenhárom évet, amelyben főalamizsnásként szolgált Ferenc pápa szándéka szerint, aki mindig azt tanácsolta neki, hogy „többet cselekedjen, mint beszéljen”. A Dilexi te – mondta a bíboros – olyan, mint egy pecsét azon a tevékenységen, amit az Apostoli Alamizsnahivatal mindennap végez, „XIV. Leó pápa gyorssegélyszolgálata”. A pápai dokumentum – emelte ki – megmutatja az Egyház évszázados elkötelezettségét a nehéz helyzetben lévő emberek iránt. És ma ez az elkötelezettség azonnali cselekvést igényel. Ahogy Jézus is tette: „gyorsan indult, megkereste az embereket, akiknek szükségük volt rá. Még aznap meggyógyította őket, nem küldött másokat maga helyett”.

Konrad Krajewski bíboros felidézte a Covid–19-járvány idejét is, amely Róma egyes negyedeiben éhezést okozott. Voltak emberek, akiknek nem volt egészségbiztosításuk, és így nem juthattak hozzá az oltáshoz. „Hatezret oltottunk be közülük a VI. Pál teremben” – mondta a karitászért felelős dikasztérium prefektusa.

Felidézte továbbá azokat az időket is, amikor naponta közel ezer ember – köztük migránsok, menekültek – érkezett a Tiburtina pályaudvarra Lampedusáról. „Nem szendvicsre volt szükségük, hanem telefonkártyára, hogy értesíthessék a családjukat.” A háború idején másféle segélyakciók vannak: a bíboros méltatta az olaszok nagylelkűségét, akik mintegy kétszázötven kamiont indítottak útnak a Santa Sofia-bazilikából Ukrajnába élelemmel, meleg ruhákkal, elektromos generátorokkal megpakolva. A bíboros megosztotta egy személyes emlékét is arról, amikor Ferenc pápa meghallgatta az egyik kifakadását. „Fáradt voltam, elmondtam neki, mi történik a Szent Péter tér kolonnádjai alatt: naponta kétszáz ember zuhanyzik ott, havonta hatezer; a rendelőben körülbelül száz orvos dolgozik, és havonta kétezer ember veszi igénybe a szolgáltatásokat; ingyenes gyógyszereket osztunk. Ferenc pápa azt válaszolta, hogy nagyot tévedek:

Amikor felöltözteted a szegényeket, Krisztust öltözteted; amikor levágod a hajukat, Krisztus haját vágod le, aki eljön ide az oszlopcsarnokba.«

Hidegzuhany volt ez számomra.”

A szegények a cselekvő alanyai, nem csak tárgyai az együttérzésnek

Ebben a szellemben Frédéric-Marie Le Méhauté, Franciaország és Belgium ferenceseinek provinciálisa annak szükségességét hangsúlyozta, hogy a szegényekért dolgozzunk, a szegényeknek adjunk. A leggyengébbekre úgy kell tekintenünk mint cselekvőkre, nem csupán „az együttérzésünk vagy akcióterveink tárgyaira” – mondta a ferences, megismételve a pápa meghívását gondolkodásmódunk megváltoztatására:

Minden rászorulónak hallania kellene ezeket a szavakat: »Szerettelek téged.«”

A roma asszonyok mellett

Megható volt a Jézus Kistestvérei közösséghez tartozó Clémence nővér tanúságtétele is, aki abból a tapasztalatból indult ki, amelyet az elmúlt években Lari, Pana, Ancuza, Luminiza és más roma asszonyok mellett élt meg Dél-Olaszország egy elhagyott szegletében. Clémence nővér elmondta, mennyire meghatotta őt ezeknek az asszonyoknak a gondoskodása, akik pedig csak nehezen keresték meg a mindennapi betevőt. Az „anyagi javakban szegény, de emberiességben gazdag” emberek példái. Sokan közülük sosem tanultak, de birtokolják „azt a bölcsességet, amely a nélkülözésben formálódik, megosztásra és szolidaritásra ösztönöz” – mondta a szerzetesnővér. És a pápa – tette hozzá – „arra hív, hogy

ismerjük fel azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten a szegényeken keresztül akar közölni velünk”, azt a szolidaritást, amelyet gyakran elfelejtünk, „mert saját gazdagságunk megőrzéséért aggodalmaskodunk”.

A Jézus kistestvére nővér, akinek karizmája Charles de Foucauld szegények között megélt tapasztalatából született, arról beszélt, hogy „valódi fordulat következik be az ember személyes életében, amikor ráébred, hogy éppen a szegények azok, akik evangelizálnak minket”. Felidézte 2014 júniusát, amikor egy véletlen tűzeset a tábor barakkjainak felét elpusztította. „Az a kevés, amink volt nekünk és azoknak a családoknak, néhány perc alatt megsemmisült: nem maradt felettünk tető, nem volt alvóhely, ruha, nem volt hol főzni. Mindent elölről kellett kezdeni. És mégis, azon a napon nem hallottam egyetlen panaszt sem a szomszédaimtól, csak hálaéneket: » Istennek hála, hogy életben vagyunk, holnap újrakezdjük Isten segítségével.«

Rajtuk keresztül fedeztem fel annak képességét, hogy a leglényegesebbet helyezzem a középpontba, a bizalomteli ráhagyatkozást a Gondviselésre

– mondta Clémence. – Ebben ők voltak, és ma is ők a lelki mestereim.”

100 százalékban Ferenc, 100 százalékban Leó

Tág teret adtak az újságíróknak a kérdésekre, amelyek közül sok arra irányult, hogy megtudják, milyen arányban járult hozzá Ferenc pápa és Leó pápa az apostoli buzdítás megfogalmazásához. Nem az a fontos, ki mit írt – mondta Czerny bíboros:

Ez az Egyház Tanítóhivatala. 100 százalékban Ferenc, 100 százalékban Leó.”

Arról, hogy a két pápa különböző nézőpontból közelítette meg a szegénység témáját – Leó pápa inkább teológiai kulcsot használ, Ferenc pápa inkább társadalmi-politikait – a bíboros így fogalmazott: „Leó pápa kimondja azokat a dolgokat, amelyeket Ferenc pápa talán nem mondott ki, és fordítva is elmoqndhatjuk ezt. A Dilexi te gazdagságában és szépségében ott van azoknak a szavaknak a gazdagsága és szépsége is, amiket  Ferenc pápa mondott. Nem lehet mindent méricskélni.”

A bűn struktúrái

A jezsuita bíboros tovább mélyítette a Dilexi te kezdetű buzdításban visszatérő fogalmat: a bűn struktúrái. Példaként említette a kábítószer-kereskedelmet, „amelyet végtelen számú egyéni döntés tart fenn”, amelyek mindegyike „önmagában bűn”, és amelyek „valami szörnyűséges dologként erősödnek meg, ami beszivárog a gazdaságba, a kormányokba, sőt a médiába is…”. „Korrupció, bűnözés, gonoszság – mindezeknek óriási súlya van, és képesek uralni az államokat – mondta a bíboros. – Olyan dolog ez, amit nagyon komolyan kell venni.”

A dokumentum mindenki számára íródott

A bíboros arra is buzdított, hogy ne korlátozzuk a Dilexi te jelentőségét a világ vagy az Egyház egy bizonyos részére. Válaszul egy amerikai újságírónő kérdésére, aki azt tudakolta, vajon a buzdítás az Egyesült Államoknak szól-e – ahol a rendfenntartó erők jelenleg szervezett akciókat hajtanak végre az illegális bevándorlás ellen –, Czerny így válaszolt:

Olyan ez, mint az evangélium: senki sem mondhatja, hogy Angliának vagy Bolíviának írták… Arra kérlek benneteket, ne gondoljátok, hogy ezek a tanítások egy bizonyos népnek szólnak. Mi katolikusok vagyunk, vagyis befogadók.”

„A világ élete sok szempontból nincs rendben – folytatta a dikasztérium vezetője. – Ha lehetőségünk van valamit mondani, »akinek van füle, hallja meg«, ahogy az evangélium mondja. Ez nem azt jelenti, hogy bárkire követ dobnánk, hanem azt, hogy mindenkit felelősségvállalásra hívunk a saját döntéseiért.” Ugyanígy, amikor arról kérdezték, mit gondol a Ferenc pápa ellen felhozott vádakról, miszerint kommunista vagy marxista lenne, illetve arról, hogy ez a veszély fennáll-e Leó pápa esetében is, Czerny röviden így válaszolt: „Ezek ugyanazok a címkék, mint amelyekkel Jézust illették az evangéliumban: többet árulnak el azokról, akik mondják. A kérdés nem a pápákról szól, hanem azokról, akik támadnak.” Krajewski hozzátette: „Ha így van, akkor Jézust is vádolnunk kellene.”

Azonnal cselekvő szeretet

További emlékeket és anekdotákat is megosztott a főalamizsnás bíboros, kezdve az előző napi ebéddel, amellyel tizenhat szegényt láttak vendégül a Vatikánban, akik a Szent Péter tér oszlopcsarnoka alatti zuhanyzókat használják. „Az asztalnál a legjobb abroszokat használtuk, az evőeszközök ugyan nem ezüstből voltak, de igazi evőeszközök. Távozáskor az egyikük azt mondta nekem: »Miért bánik így velünk? Mi senkik vagyunk.« Azt válaszoltam: »Jézus is így tenne.« Ily módon visszaadjuk nekik a méltóságukat. Dokumentumok nélkül érkeznek a Vatikánba, egy hátizsákkal, ami az egész otthonuk, és ahogyan bánunk velük, azzal visszaadjuk a méltóságukat.”

Az Alamizsnahivatal vezetője elmagyarázta a Ferenc pápa által elindított és XIV. Leó által folytatott szeretetszolgálat működését is. „Vannak jól szervezett alapítványok, amelyek az összegyűjtött pénz 70 százalékát saját magukra költik, és a maradékot küldik a szegényeknek. Ilyenre nincs szükségünk, az erőforrásoknak a szegényeket kell szolgálniuk. Sok pénzt küldünk a világba, hogy segítsük a rászoruló közösségeket.

Ha szükséghelyzet van, másnap válaszolunk rá, miközben az intézményekben ehhez három hónap kell.”

Ezzel kapcsolatban a bíboros felidézte, amikor Róma Primavalle negyedében egy heves esőzés miatt sokan hajléktalanná váltak: „Szombat volt, Ferenc pápa felhívott, és azt mondta: »Menj oda, vidd a pénzt, fizess szállodát azoknak, akik kint rekedtek.« »Szentatyám, de szombat van, a bankok zárva.« »Akkor nem vagy igazi alamizsnás.« Attól a naptól fogva mindig tartalékolunk pénzt az Alamizsnahivatalban… A gyógyszerekért havonta körülbelül húszezer eurót fizetünk a vatikáni gyógyszertárnak. Az emberek ingyen kapják az orvosságot. Egyszer Ferenc pápa azt mondta nekem: »Csak ennyit?« És egy másik alkalommal így szólt: »Ha a pénzt nem a szegényeknek adod, biztosan a pokolra jutsz.«” „Szóval – tréfálkozott az főalamizsnás –, biztosak lehetnek benne, hogy nem kell nekem az a pénz.”

Felhívás a szerzetesekhez

A dokumentum tehát konkrét és azonnali szeretetre hív, ami egyben eszköz is az evangéliumról való tanúságtételre. Ez a dokumentum – amint Frédéric testvér és Jézus kistestvére, Clémence nővér hangsúlyozták – üzenet a szerzetesi élet számára. „Erőteljesen megszólít minket, szerzeteseket, hogy újragondoljuk szegénységi fogadalmunkat” – mondta a ferences szerzetes, felidézve, amikor egy szegény ember szavai szíven ütötték. Ő akkor még fiatal novícius volt, frissen érkezett a képzésből, és éppen felsorolta neki a fogadalmait, köztük a szegénységét is. „Azt mondta nekem: Ne beszélj nekem a szegénységről, én tudom, mi az.” „A Szentatya mindannyiunkat buzdít, mozgásba hoz, megszólít” – tette hozzá Clémence nővér. Felhívás ez a szerzetesi élethez, „hogy újragondoljuk életmódunkat. Ez a hozzáállás

nemcsak arról szól, hogy másokért tegyünk, hanem hogy velük együtt éljünk, hogy a világot más perspektívából lássuk”. Vagyis arról, hogy „a világot az utolsókon keresztül értsük meg”.

Forrás és fotó: Vatican News

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír