A teológus válaszol: Mit tanít Joseph Ratzinger – XVI. Benedek a háborúról?

Joseph Ratzingert élete során természetesen a szoros értelemben vett teológiai kérdések foglalkoztatták, nem a háború témája. Talán csak az irányítása alatt készült Katolikus Egyház Katekizmusát lehetne említeni, amely

elismeri a kormányok jogát „a jogos önvédelemre”, de csak szigorú feltételek mellett, és ismerteti az úgynevezett „igazságos háború” doktrinájának hagyományos elemeit – feltűnően visszafogottan.

Amikor azonban pápává választották, már névválasztásával jelezte, mennyire szívügyének tekinti a béke szolgálatát. Így indokolta meg:

Maga a Benedek név, amelyet Péter székének elfoglalása napján választottam, jelzi határozott elköteleződésemet a béke előmozdítására.

Szándékomban állt ugyanis, hogy egyrészt Európa védőszentjére utaljak, aki az egész kontinens béketeremtő civilizációjának volt ihletője, másrészt XV. Benedek pápára, aki az I. világháborút mint haszontalan öldöklést ítélte el, és azon munkálkodott, hogy mindenki felismerje a béke magasabb rendű szempontjait.”

A pápa akkor talán még nem is gondolta, hogy béketeremtő szolgálata milyen összetett feladatok elé állítja. Korunkra átértékelődött a háború klasszikus fogalma: ide kell sorolni a különböző kisebb-nagyobb helyi vagy egyes régiókat érintő fegyveres összecsapásokon túl mindazt, amikor egyesek vagy különböző csoportok erőszakos módon mások életére törnek: pokolgépes merényleteket, bombarobbantásokat, túszejtő akciókat, gyilkosságokat, terrorista cselekményeket, emberek megkínzását.

Az évtizedek során kialakult szentszéki gyakorlatot követve XVI. Benedek is két csatornán keresztül fejtette ki véleményét. Egyrészt folytatta az immár négy évtizedes hagyományt, és minden évben üzenetet írt a béke világnapjára, január 1-jére. Mindjárt megválasztásának évében a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes pasztorális konstitúcióját idézte: „Ha pedig szerencsétlen módon már kitört a háború, ezáltal nem válik minden megengedetté a harcoló felek között.” Hozzátette: a nemzetközi közösség nemzetközi humanitárius jogrendet állított fel, hogy a háború pusztító következményeit – mindenekelőtt a civil lakosság körében, amennyire lehet – korlátozza.

A béke világnapjára írt üzenetei minden évben más jelenségre hívják fel a figyelmet: az Afrikában zajló polgárháborúkra, a Libanonban kirobbant harcokra, az iraki keresztények elleni támadásokra, a fegyverkezési verseny aggasztó növekedésére, a terrorizmus fenyegetésére, amely az erőszak eddig ismeretlen formáit hozta felszínre;

sürgeti a nukleáris fegyverkezés megállítását és a meglévő nukleáris fegyverek megsemmisítését.

A béke 40. világnapjára, 2007. január 1-jére írt szöveg szokatlanul erélyes és a korábbiaknál is konkrétabb követeléseket is tartalmaz. „Az emberek közös természetéből fakadó, elidegeníthetetlen emberi jogokból kiindulva megfogalmaztak egy ún. nemzetközi humanitárius jogot, melynek betartására háború esetén is kötelezik magukat az államok. Sajnos – a múlttól eltekintve –, ez nem valósult meg következetesen napjaink egyes háború sújtotta területein. Ilyen pl. a néhány hónapja Dél-Libanonban kirobbant konfliktus, ahol nagyrészben figyelmen kívül hagyták azt a kötelezettséget, hogy megvédjék és segítsék az ártatlan áldozatokat, és ne vonják be a háborúba a polgári lakosságot. A Libanonban zajló fájdalmas események és újfajta konfliktusok megjelenése – kiváltképp amióta a terrorizmus fenyegetése az erőszak eddig ismeretlen formáit hozta felszínre –

azt követeli a nemzetközi közösségtől, hogy erősítse meg a nemzetközi humanitárius jogot és érvényesítse a jelenlegi fegyveres konfliktusokhoz kapcsolódó helyzetekben, beleértve azokat is, melyekről az érvényben lévő nemzetközi jog nem rendelkezik.”

Egyetlen idézet jól példázza ezeknek az üzeneteknek hangnemét: „Azokhoz a keresztény közösségekhez fordulok most, amelyek üldöztetést, megkülönböztetést, erőszakos és intoleráns cselekményeket szenvednek el, főként Ázsiában, Afrikában, a Közel-Keleten és főképpen a Szentföldön, Isten e kiválasztott és áldott helyén. Miközben ismét kifejezem irántuk atyai szeretetemet és biztosítom őket imáimról, azt kérem minden felelős vezetőtől, hogy sürgősen lépjen fel, hogy véget vessen minden visszaélésnek a keresztényekkel szemben, akik az adott régióban laknak.”

A másik, szintén hagyományos megnyilatkozási lehetőség: vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után a pápa spontán módon reflektálhat az előző héten történt eseményekre. Figyelmét nem kerülik el a világban történt természeti katasztrófák és különböző szerencsétlen balesetek, és részvétét fejezi ki az áldozatok iránt. Emellett azonban

különleges figyelmet szentel a különböző „hadműveleteknek”, ahogy újabban a háborúkat eufemisztikusan nevezik.

Írásunk szűk keretei nem teszik lehetővé, hogy minden megjegyzésére reflektáljunk. Csak a legelső megnyilatkozásaiból idézünk kettőt, amelyek jól jelzik a pápa megszólalásainak felépítését: az eset megnevezése – részvét, együttérzés az áldozatokkal, imádság értük – felszólítás a terrorakciók megszüntetésére. 2005. július 10-én ezt mondta: „Mély fájdalommal értesültünk a múlt csütörtöki rettenetes terrorista támadásokról Londonban.

Imádkozunk a meggyilkoltakért, a sebesültekért és hozzátartozóikért. De imádkozunk a támadókért is: Isten térítse meg őket. Mindazoknak, akik gyűlölettel eltelve ilyen terrorista akciókat hajtanak végre, ezt mondom: Állj, Isten nevében!”

Rá két hétre pedig így szólt: „Tragikus hírek érkeztek terrorista akciókról, Egyiptomból, Törökországból és Nagy-Britanniából. Isten jóságára bízzuk az elhunytakat, a sebesülteket és hozzátartozóikat. Fohászkodjunk a Mindenhatóhoz, hogy állítsa meg az ilyen akciókat végrehajtó, gyűlölettel és fanatizmussal teli gyilkosok kezét.”

Megnyilatkozásaiban leggyakrabban a következő helyszínekről tesz említést, ezeket tekinti az erőszakos cselekmények gócpontjainak pontifikátusa idején, 2005 és 2013 között:

Libanon – a pápa csatlakozik Nasrallah Boutros Sfeir bíboros-pátriárkának és a maronita püspököknek a béke érdekében tett erőfeszítéseikhez, és velük együtt kemény szavakkal ítéli el a testvérgyilkos összecsapásokat. „Arra kérem a libanoni népet, hogy hagyjanak föl az agresszív szembenállással. Csak a párbeszéd, az értelmes kompromisszum hozhat tartós eredményt.”

Irak – Moszulban több keresztényt megöltek, a szír-katolikus érsekség két papját elrabolták, halállal fenyegetve őket. „Megrendülve értesültem arról, hogy elrabolták Paulos Faraj Rahho káld mosszuli érseket. Csatlakozom Emmanuel III. Delly bíboroshoz, hogy ezt a szeretett főpapot, aki nincs is jó egészségi állapotban, haladéktalanul engedjék szabadon. Imádkozom az őt kísérő három fiatalért, akiket meggyilkoltak. Közel érzem magamhoz az egész iraki egyházat, s főleg a káld egyházat, amelyet most újra súlyos megpróbáltatás ért. Bárcsak a drága iraki nép irányítói megdupláznák erőfeszítésüket, hogy újra fölfedezzék a békét és a biztonságot.”

Gáza övezet – ismételten felszólítja az izraeli és palesztin hatóságokat a vérontás megszüntetésére, állítsák meg az erőszak spirálját.

Afrikai országok – helyi összecsapások, polgárháborúk Szomáliában, Darfurban, Burundiban, Nigériában, Kongóban, Guineában, Angolában.

Egyiptom – rendszeresen ismétlődnek az egyiptomi keresztény kisebbség elleni gyilkos támadások, amelyeket az „Iszlám Állam” fegyveresei, illetve muszlim militánsok hajtanak végre. Az egyik évben virágvasárnap két bombamerényletet követtek el, majd pedig Kairó legnagyobb kopt katedrálisában robbantottak bombát, megölve 29, és megsebesítve 47 embert. Felgyújtották és kalapácsokkal verték szét Kairóban a Szent-György templomot, 13-an meghaltak. Kairó egyik külvárosában egy templom felégetése és lerombolása ellen tüntetők közé hajtottak páncélozott járművekkel, és éles lövedékekkel lőtték a tömeget. 27 kopt meghalt, 5000-en megsebesültek. 2011 végére több mint 100 ezer kopt kivándorolt az országból.

A fájdalmas sort folytatni lehetne: Afganisztán, Líbia, Szíria, Kurdisztán, Mianmar, India. Róluk is megemlékezett a pápa az Úrangyala elimádkozása után tartott beszédekben.

XVI. Benedek vasárnapi beszédeiből kirajzolódik előttünk pápai szolgálatának sajátos programja, amelyet Joseph Ratzinger a Benedek név választásával is jelzett, amikor megválasztották pápává: határozott elköteleződését a béke előmozdítására. Akkor talán még nem is sejtette, mekkora feladatot vállalt magára. Áttekintve különböző megnyilatkozásait, láthatjuk, mekkora aggodalommal figyelte az erőszak feltörését különféle formákban a világ különböző pontjain, és mennyire megtett minden tőle telhetőt annak megfékezésére, a béke helyreállítására.

A „béke civilizációja” folyamatos erőfeszítést kíván, s ezt ő hűségesen vállalta is.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír