A titokbetegség neve: alkoholizmus

Az alkoholizmus kialakulása általában egy hosszú, 10–15 éves folyamat eredménye. Hátterében valamilyen lelki trauma áll, amit az érintettek az alkohollal próbálnak meg ellensúlyozni. Gondolkodásmódjuk megváltozik, azt hiszik, megoldható, kézben tartható, irányítható problémával állnak szemben. Előbb vagy utóbb azonban mindenki életében elérkezik a mélypont, amikor már nincs tovább. A Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálata 40 éve foglalkozik alkoholbetegekkel és hozzátartozóikkal, lelki támogatást nyújt az alkohol rabságából történő szabaduláshoz. Sikerük kulcsa, hogy szeretik, elfogadják, befogadják, megértik, támogatják egymást. Fazekas György, a Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálatának lelkivezetője maga is érintettből lett pap és segítő.

–  Egyszer azt nyilatkoztad, a függőség nem a szerhasználattal kezdődik. Akkor mivel?

–  A függőség a családban kezdődik. Az alkoholizmus és más szenvedélybetegségek hátterében valamiféle lelki trauma húzódik, az eltaszítottság, az el nem fogadás, a „nem vagyok jó”, „nem vagyok szerethető” érzése. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy az én szenvedélybetegségem hátterében három dolog áll. Az első genetikai. Édesapámat nem ismertem, átitta magát a túlvilágra, masszív alkoholista volt. Nagyszüleimet nem ismertem, de balatoni halászok voltak, akik nem sok vizet szoktak inni. Második a családi háttér. Egy alkoholista nevelőszülő mellett nőttem fel.  Győzött a Fradi, inni kellett, ha nem győzött a Fradi, akkor azért kellett inni. Ha születésnap volt, akkor azt kellett megünnepelni, ha nem volt születésnap, akkor azért kellett inni. A harmadik pedig, hogy én fogtam meg az alkoholt.

–  Mikortól számít valaki alkoholistának?

– Van egy tudományos meghatározás a pszichiátriai és orvosi szakirodalomban, alkoholhasználati zavarnak nevezik. Egy krónikus, visszaesésre hajlamosító, mentális és viselkedészavar, amelyet az alkoholfogyasztás kontrolljának zavara, az alkohol kényszeres használata jellemez annak ellenére, hogy az illető tudja, az alkoholfogyasztás bizonyítottan káros következményekkel jár. A kontrollzavar és a kényszeres használat nagyon fontos tényező, mert ez a személy már akkor is iszik, amikor nem akar, a szervezet működéséhez szüksége van rá. Ebben az esetben nem személyes döntésről van szó, mert amikor valaki átbillen az alkoholizmusba, már nem ő irányít, hanem az alkohol.

Azt, hogy ki mikor billen át, nem tudom. Úgy szoktam mondani, hogy az alkoholizmus titokbetegség. Titok, hogy melyik pohártól lettem alkoholista, mert nem úgy születtem, hanem egyszer csak alkoholista lettem. Nem tudom megmondani, hogy miért pont akkor és ott szabadultam meg az alkohol rabságából, miközben már tizenéve terápiára jártam. Azt se tudom megmondani, miért van az, hogy vannak emberek, akik nem indulnak el a gyógyulás útján.

–  Hogyan történt a te gyógyulásod?

–  Egy alkoholista úgy gondolkodik, hogy majd én ezt megoldom, kézben tartom, nem probléma. Előbb vagy utóbb azonban elérkezik a mélypont, amikor már nincs több dobása. Én lelkileg jutottam el erre a mélypontra, és a kórházban gyakorlatilag egy napot átsírtam és átimádkoztam, hogy Istenem, most vagy megszabadítasz, vagy elpusztulok, mert ennek semmi értelme nincsen így. Amikor mindent átadtam, amikor mindent elengedtem, hallatlan nagy béke költözött a szívembe. Egy szeretetburok vett körül, valami megmagyarázhatatlan nyugalom, béke, elfogadottság, minden rendben van, minden a helyén van, nem lesz semmi baj, kikerekedik az élet. Onnantól kezdve szabad vagyok, nem kell innom, nincs kényszer. Ezt az Isten tette.

–  45 éves korodban pappá szenteltek, és a Jóisten a múltadat, az egész életedet felhasználja a mostani szolgálatodban. Milyen formákban nyújt segítséget az érintett embereknek a szolgálat, aminek a lelkésze vagy?

– A lelkigyakorlatok adják a gerincét, szabadító lelkigyakorlatnak mondjuk, mert jó néhány ember ott helyben megszabadul az alkohol rabságából. Kissé mákosan, szalonspiccesen érkezik csütörtök este és vasárnap úgy megy haza, hogy nem kell innia. Ez az Isten csodája. Vannak, akiknek több alkalom kell, volt olyan is, aki tíz évig járt lelkigyakorlatra, és utána szabadult meg. A lelkigyakorlatokon van szentmise, gyónási lehetőség, egyéni beszélgetés. A Katolikus Egyház eszközeit használjuk, mert a szentségek gyógyítanak, a szentmise gyógyít, a szentáldozás gyógyít. A gyónás is gyógyít, mert amikor valaki 30 év terhét leteszi, az szabadulás. A hozzátartozóknak is van csoportja, mert hosszú éveken keresztül egy egészségtelen kapcsolatban éltek, rosszul működtek, nem tudták, mit kell csinálni. Évente kétszer azoknak a házastársaknak is van lelkigyakorlat, ahol a szenvedélybeteg minimum fél éve már nem iszik alkoholt, mert a házastársi kapcsolatot is rendezni kell.

– Miután az ember megszabadult, hogyan folytatódik tovább a története? Például mondjuk a kísértések terén.

– A rossz beidegződések, emlékek ott vannak, nem törlődnek. Négy éve valamelyik lelkigyakorlat alkalmával a körimádság estéjén, ahol 50 ember imádkozott önmagáért, a másikért, egyszer csak jött a hang: „Te Gyuri, te igyál! Hát miért ne ihatnál? 19 éve nem iszol. Nem is voltál igazából alkoholista, csak majdnem olyan voltál.” Ott jött a gonosz, az imádság kellős közepén. Félelmetes. Az utolsó pillanatig érintettek vagyunk.

A teljes adás az alábbi videóra kattintva hallgatható meg, vagy elérhető a Spotify felületén is.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír